Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Egri kórház: minden dolgozónak járna cafeteria

Az egri Markhot Ferenc Kórház a Kúria január 14-ei döntése után megkezdte az egyeztetéseket a kórházi alkalmazottnak a bírósági határozat alapján járó, több mint 300 millió forint cafeteria-juttatás ügyének megnyugtató rendezése érdekében - tájékoztatott a kórház megbízott főigazgatója.

images

images

Tóth Ildikó közleményében felidézte: a kórház 2010. január 19-én kötött megállapodást az érdekképviseletekkel a cafeteriáról, amit 2013. március végéig fizetett is a mintegy 1400 dolgozónak. Az akkori főigazgató akkor azonban úgy döntött, hogy az intézmény nem fizeti tovább a béren kívüli juttatást.

Tóth Ildikó közölte azt is, hogy a cafeteria-perben szereplő öt dolgozó a bírósági határozat alapján megkapja járandóságát. A Kúria döntése után a kórház felmondta a cafeteria-juttatásról szóló megállapodást, kedden pedig megkezdte a tárgyalásokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, valamint a kórház szakszervezeti vezetőivel a többi dolgozó kifizetéséről is - ismertette.

Az államháztartási törvény szerint ugyanakkor a kórház csak akkora kiadásra vállalhat kötelezettséget, amennyi bevétele van. Peren kívüli egyezségre van ugyan mód, ám jelenleg nincs meg a fedezete a kifizetendő, több mint 300 millió forintnak - tette hozzá a főigazgató.

A cafeteria-juttatások kifizetéséről szerda délután dolgozói fórumot tart a szakszervezet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk