Megjelent: 8 éve

A hétvégét várjuk a munkanapokon

Végeláthatatlannak érezzük a munkanapokat és hetet, főleg a téli időszakban. A szabadidőt azonban igazából akkor értékeljük, ha van kivel megosztani. A kedélyállapot és a munkahét alakulása komoly összefüggéseket mutat, tudományos kutatások alapján is, írja a VS.hu.

images

Egy 500 ezer emberen végzett kutatás szerint a hét eleje mindig stresszesebb, viszont csütörtökhöz közeledve az emberek már jobb kedvűnek, írják le magukat. A többség pénteken a legvidámabb. A munkahét, úgy tűnik, sokak számára szükséges rossz, míg a hétvégére felszabadulnak.

Egy furcsa jelenségre is fényt derített a Christobal Young és Chaeyoon Lim szociológusok által végzett kutatás, amely szerint a munkanélküliek is hasonló hangulati mintát követtek, mint a dolgozók. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy hiába értek volna ők rá jobban hét közben is egyéb tevékenységekre, azt nem tudták ismerőseikkel, családtagjaikkal megosztani, így nem hatott rájuk pozitívan.

Ezért tartják csapdának a kötetlen munkavégzést a szociológusok, mert ott a munkaidő és a szabadidő egybefolyik, állandó készenlétben érezheti magát a dolgozó, és kevésbé tud tervezni a szabadidejével.

Az egyedülállók sokkal rugalmasabbak munkaidejük, munkahelyük tekintetében, mert az egyedül eltöltött szabadidő kevésbé értékes számukra.
Legtöbbet a japánok dolgoznak, ahol szinte már belehalnak a munkába, az Egyesült Államokban is magas a munkaórák száma, nehéz összehangolni a munkát és a magánéletet. Magyarország a világ legtöbbet dolgozóinak listáján a 7. Évente átlagosan 1980 órát töltünk munkával.

VS.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk