kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Hogyan hatottak az év eleji változások a cafeteriára?

Több félreértés is van a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban, így a cafeteria adóterhével, illetve lakáshitel-támogatás egyes figyelemebe veendő részletei kapcsán. Ezt igyekszik rendbe tenni Fata László cafeteria szakértő, a Cafeteris Trend magazinban.

images

Nem csökkent a béren kívüli juttatások adóterhe?

Év elején megjelent egy tájékoztató NAV weboldalán, mely az alábbi részt tartalmazza.

"Az adómérték csökkenése azonban nem érinti:
- az egyes – béren kívüli és egyes meghatározott – juttatások után a kifizetőt terhelő adó alapját, amely továbbra is a juttatás értékének 1,19-szerese"

Ezt volt aki úgy értette, hogy a béren kívüli juttatások esetén nem csökkent az szja mértéke 16-ról 15 százalékra.

Volt januárban olyan béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódó konferencia, oktatás, szakértői előadás, ahol az előadó külön felhívta a résztvevők figyelmét, hogy bizony a béren kívüli juttatások adóterhe nem csökkent.

Pedig DE! De, nem! De, igen!...


Szerencsére az szja törvény leírja ezt pontosan:
"8. § Az e törvény hatálya alá tartozó jövedelem után az adó mértéke - ha e törvény másként nem rendelkezik - az adóalap 15 százaléka."
"69. § (1) Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások [70. §], valamint a béren kívüli juttatások [71. §] után az adó a kifizetőt terheli.
(2) Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó juttatás esetében jövedelemnek minősül a juttatás értéke, ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás esetén annak szokásos piaci értéke, illetőleg abból az a rész, amelyet a magánszemély nem köteles megfizetni. A kifizetőt terhelő adó alapja az előzőek szerinti jövedelem 1,19-szerese."

A NAV tájékoztató arról szólt, hogy bár az szja csökkent 16-ról 15 százalékra, de az adó alapja továbbra is az érték 1,19-szerese. Erre azért hívta fel a figyelmet a NAV, mert több más juttatásfajta esetén ez a szorzó 1,19-ről 1,18-ra csökkent.

A lakás méltányolhatóságának vizsgálatakor figyelembe kell venni a lakás telekár nélküli értékét?

Különböző helyzetekben a méltányolható lakásméret megállapításához bizony az ottlakók és a lakás szobaszámának vizsgálata mellett figyelembe kell venni a lakás telekár nélküli értékét is.

Ez a szabály 2014. előtt a lakáscélú támogatásra is igaz volt.

2014-ben azonban így változott az szja törvény lakáscélú (hitel) támogatásra vonatkozó része:
"a lakás szobaszáma nem haladja meg a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigényt"

Tehát az adómentességhez nem kell megfelelni a teljes méltányolhatósági feltételrendszernek. Kizárólag arra kell figyelni ezek közül, hogy a lakók számához képest a szobaszám ne haladja meg a méltányolható méret szobaszámát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk