kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Adóbevallási nyilatkozat - határidő közeleg!

A bevallási nyilatkozat kitöltésének február 1. a határideje, az adózóknak hétfőig van lehetőségük ezt a nyomtatványt postán eljuttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) vagy bevinni az ügyfélszolgálatra, illetve ügyfélkapun keresztül elküldeni a NAV-hoz, illetve a munkáltatónál leadni – mondta el a NAV adószakmai szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kis Péter András kiemelte: 2016-ban új lehetőségként megjelent a bevallási nyilatkozat választása, ezen a nyilatkozaton az adózónak egy x-et kell elhelyezni a megfelelő helyre és helyette a NAV készíti majd el a személyijövedelemadó-bevallását (szja).

A szóvivő hozzátette: az a magánszemély választhatja ezt a lehetőséget, aki 2015-ben csak munkáltatótól szerzett jövedelmet, vagyis kedvezményt nem érvényesített – például családi kedvezményt, súlyos fogyatékkal élők kedvezményét – és nem rendelkezik az adójáról. Az 1 százalékos rendelkezést nem veszik figyelembe.

A szóvivő beszélt az egyszerűsített szja-bevallás lehetőségéről is. Annak a magánszemélynek, aki az egyszerűsített bevallással kíván élni, február 15-ig kell egy nyilatkozatot elküldenie a NAV-hoz, ami alapján az adóhivatal bevallási ajánlatot készít. Ezt az ajánlatot aztán az adózónak le kell ellenőriznie, és ha mindent rendben talált, akkor már nincs tennivalója a szja-bevallásával. Ha azonban probléma merül fel, akkor az adózónak javítania kell az adatokat, majd a módosított változatot kell visszaküldenie a NAV-hoz.

Az adózók a bevallási nyilatkozat választása esetén is május 20-ig rendelkezhetnek majd adójuk 1+1 százalékáról – közölte a szóvivő.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk