kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Több városban tüntetnek ma a tanárok

Országszerte közel egy tucat városban lesznek ma tüntetések a közoktatás állapota miatt. A lavinát a miskolci Herman Ottó Gimnázium január 6-án kelt nyílt levele indította el - tudatja a Magyar Nemzet Online.

A nyílt levélben arról írtak: már az egész oktatási rendszert veszélyben látják, felhívásukat vegyék segélykiáltásnak a felettes szervek. Azóta már több mint huszonnyolcezren csatlakoztak a tiltakozáshoz, hogy felhívják a figyelmet a közoktatás tragikus állapotára.

A kiáltványhoz nemcsak magánszemélyek csatlakoztak, hanem több mint 500 tantestület is, köztük a váci Madách Imre Gimnázium 45 dolgozója. De a csatlakozók között van az ELTE Apáczai gimnáziuma, illetve a Trefort, és a Teleki Blanka Gimnázium is. Az akcióhoz tíz város is csatlakozik szolidaritását kifejezve: Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Győr, Hajdúszoboszló, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely és Veszprém.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Mendrey László azt nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére, elképzelhetőnek tartja, hogy akár több ezer fő is összegyűlik Miskolcon.

Nem az államtitkárral, a rendszerrel van baj a PDSZ szerint és úgy látják, a gondok egyik fő forrása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). A PDSZ rövid távon azzal lenne elégedett, ha még idén tavasszal döntés születne a tananyagcsökkentésről, illetve megtörténne a tankönyvpiac felszabadítása. Továbbá valódi, szakmai párbeszédet szeretnének az érdekvédők.

Magyar Nemzet Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk