Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Pályázzon! Egy gyakornokot és bértámogatást is kaphat

Gyakornoki programokat támogató pályázati felhívások jelentek meg 16,2 milliárd forint kerettel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP).

images

A "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című felhívás keretösszege 15 milliárd forint, a pályázók legalább 1,9 millió és legfeljebb 30 millió forint támogatást nyerhetnek.

A pályázatok célja, hogy elősegítsék az egyes képzésekben megszerzett szakképesítés hasznosulását, támogassák a fiatalok munkatapasztalat-szerzését, ösztönözzék foglalkoztatásukat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A program többek között bér- és járuléktámogatást nyújt a gyakornokok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, ha az alkalmazás a kis- és középvállalkozások statisztikai létszámának növelésével jár együtt.

Másrészt az összegből lehetőség nyílik az új munkahely tárgyi feltételeinek kialakítására, valamint segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására is.

A közlemény idézi Rákossy Balázst, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárát, aki szerint gyakornokként a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyük.

A "Gyakornoki program - támogató szolgáltatások" című felhívásra a kijelölt szakképzési centrumok, konzorciumi formában jogosultak támogatási kérelmet benyújtani, erre 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre.

A felhívás célja, hogy a szakképzési centrumok a program során folyamatos tájékoztatással, tanácsadással segítsék a gyakornokok és a vállalkozások egymásra találását, a fiatalok sikeres munkahelyi beilleszkedését segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartót, nyomon kövessék és értékeljék a gyakornoki foglalkoztatás tapasztalatait.

Az NGM szerint a program révén a szakképző centrumok közvetlen visszacsatolást kapnak a gyakornoki foglakoztatást végző vállalkozásoktól a gazdálkodó szervezetek által igényelt, a szakképzésbe fejlesztendő szakmai és munkaerő-piaci készségekről.

A most meghirdetett programok az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósulnak meg, amelynek lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő színvonalú, konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk