kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A Mercedes-Benz gyár bérlakás programot indít

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. igen kedvezményes áron kínál lakhatást dolgozóinak Kecskeméten, negyven frissen felújított bérlakásban - tájékoztatták portálunkat.

Ács László, a Mercedes-Benz Gyár HR-igazgatója elmondta, a gyár arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel nyújtson lakásokat dolgozói számára. A negyven lakásba mind a termelésben, mind az adminisztratív területen dolgozó munkatársakat várják. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres lakás és 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos, központi fűtéses, beépített konyhával ellátott lakás bérlésére nyílik lehetőség. A ház előtt lévő gépkocsi beállók szintén bérelhetőek - derül ki a portálunknak eljuttatott sajtóanyagból.

A lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe veszi a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél eltöltött időt, a vállalatnál dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát. Fontos szempont, ha valaki egyedül neveli a gyermekét - áll a közleményben.

A Mercedes-Benz ezzel a kedvezményes lakhatási lehetőséggel tovább bővíti a munkavállalói számára igénybe vehető dolgozói juttatások körét. A vállalat támogatja a felnövekvő generációt és munkavállalóinak gyermekeit a gyermekkortól az érettségiig, ezzel is hozzájárulva Kecskemét és a régió sikeres jövőjéhez.

A Daimler-csoport vállalati kultúrájában kiemelt szerepet kap az egészségvédelem, a prevenció és a sport, ezért a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már kezdetektől fogva sokat tesz azért, hogy a munkavállalók számára vonzó munkaadó, valamint családbarát munkahely legyen. Egy figyelemre méltó példa: tavaly a gyár területén megnyílt az alkalmazottak közel 70 gyermekét befogadó Csillag Bölcsőde és Óvoda.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk