kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A kiégés figyelmeztető jelei

Nem érdeklik a kollégái? Gyűlöli a hétfőt? Nem is tudja mikor érezte, hogy sikert ér el a munkájában? Ha nem alkalmi fáradtságról, hanem krónikus stressztől szenved valaki a munkahelyén, arra jó néhány figyelmeztető jel utalhat. Ezekre nem árt felkapni a fejünket, különösen, ha több is jellemző valakire a felsoroltak közül. A Business Insider összegyűjtötte a tüneteket.

Ha valaki felismeri a jeleket nagyobb eséllyel léphet közbe, mielőtt a kiégés eluralkodik.

  • Ha valaki állandóan fáradt munka után és semmire sincs energiája.
  • Ha valakit nem érdekel, hogyan viselkedik a kollégáival. Nem akar velük időt együtt tölteni. Jelzés lehet az is, ha sokan kérdezik, hogy minden rendben van-e.
  • Ha a péntek délutánt úgy várja valaki mint a messiást. Ugyanakkor retteg a hétfőktől.
  • Ha a munkára vonatkozó érdeklődésre csak egyszavas válasza van. Illetve kerüli, hogy beszélni kelljen a munkájáról, egyáltalán megmondani, hogy mit dolgozik.
  • Ha alvásproblémák jelentkeznek. Ha valaki nagyon nem akar felkelni reggel, mindig "szundira" nyomja az ébresztőt, aztán majdnem elkésik ennek következtében.
  • Ha valaki nem reménykedik, hogy a munkahelyén a dolgok jó irányba változhatnak.
  • Ha valaki összeszorítja a fogát, amikor belép a munkahelyére.
  • Ha valaki nem tud ellazulni, kiengedni akkor sem, amikor éppen nem dolgozik.
  • Ha még új munkahelyet sincs kedve valakinek keresni.
  • Panaszkodással ugyan ki lehet ereszteni a gőz egy részét, de ha valaki már otthon is csak a munkája körül tud pörögni a partnerének, az is figyelmeztető jel lehet.
  • Ha valaki úgy érzi nem halad előre, hanem elakadt, illetve ha már idejét sem tudja mikor érzett sikert a munkájával kapcsolatban, akkor is érdemes új állás után nézni.
  • Ha valaki folyamatosan túlterheltnek érzi magát.
  • Ha gyakran elveszíti a türelmét és arról fantáziál, hogy felmond.

    Business Insider
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

    Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

    Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

    Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

    Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

    A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk