Megjelent: 8 éve

Megválasztották az év adótanácsadóját

Immár negyedik alkalommal hirdették meg a többfordulós szakmai versenyt, melyre több mint 2500-an neveztek, közülük került ki az idei győztes.

A megmérettetés célja évről évre az adótanácsadói és könyvelői szakma presztízsének növelése. A verseny első fordulójában egy tesztsor megoldásával nevezhettek a pénzügyi szakemberek, mely kitöltésére idén online módon is volt lehetőség. A második fordulóba a legjobb eredményeket elérő versenyzők jutottak, akiknek szakmai felkészültségét a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke, Dr. Herich György vezetésével egy szakmai bizottság  értékelte és választotta ki a győzteseket.

Idén első helyen Dr. Kovács Ferenc, a Wolters Kluwer kiadó által megjelentetett Adó szaklapok főszerkesztője végzett. „Az adótanácsadóknak minden nap felkészülten kell várnia a kérdéseket. Az Adó lapcsalád vezetőjeként naponta tapasztalatom, hogy milyen gyorsan változnak az adójogszabályok, így hátrányba kerül, aki nem naprakész a legújabb módosításokkal. Ez a verseny jó volt arra, hogy a régebben lapozott adótörvényeket újból átnézzem és az egész joganyagot újból áttanulmányozzam.” – mondta el dr. Kovács Ferenc.

„Ez egy olyan szakma, ahol újabb és újabb változásokat kell elsajátítani, saját határainkat kell feszegetnünk a megfelelés érdekében. Ezen felül meggyőződésem, hogy kevés olyan szakma van, ahol ennyi mindenhez kellene egyszerre érteni, hiszen önmagában nem elegendő tudni, hogy mi „tartozik”, és mi „követel” vagy, hogy mikor vannak a határidők. Fontos, hogy értsük azt a tranzakciót, azt az üzleti modellt, amit be kell mutatni az ügyfelek beszámolójában, a bevallásában.” - mondta el Pankucsi Zoltán, adóügyekért felelős helyettes államtitkár a versenyek ünnepélyes díjátadóján.

A versenyt idén a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Könyvelőiroda-Vezetők Klubja, az RLB-60 Bt. és az Önadózó szaklap  szakmai támogatásával a PENTA UNIÓ Zrt. Szervezte.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk