kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

A vasutasok nem fogadták el a MÁV ajánlatát

Bár a vasutas szakszervezetek nem fogadták el a munkáltató hétfői ajánlatát, azonban egyelőre elhalasztják a tervezett sztrájk bejelentését, ugyanis bíznak a további tárgyalások eredményességében.

images

images

A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a bértárgyalásokat követően kiemelte: a tárgyaláson a szakszervezetek megfogalmazták minimum elvárásaikat, amelyek feltételei a munkabékének.

Ezek egyebek mellett az alapbér emelése, a foglalkoztatásra vonatkozó középtávú megállapodás kidolgozása, életpályamodell kialakítása, valamint a kollektív szerződés bizonyos elemeinek rendezése.

A szakszervezetek célja, hogy a munkáltató által évi két alkalommal felajánlott 25-25 ezer forint egyszeri kifizetés épüljön be az alapbérbe. Ezzel ugyanis a bérfejlesztési szint már nagyjából eléri a szakszervezetek által javasolt minimum 5 százalékos mértéket – tette hozzá.

A MÁV-csoport vezetése 2,2 százalékos alapbér-emelést, az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítést, továbbá két alkalommal 25 000-25 000 forint egyszeri kifizetést ajánlott a nem vezetői munkakörben foglalkoztatottak részére
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk