kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Ingyenes a második szakma megszerzése

Életkortól függetlenül ingyenes a második OKJ-s szakma megszerzése. Akinek pedig diplomája van, de még nem végzett OKJ-s tanfolyamot kettőt is elvégezhet állami támogatással, írja a VS.hu.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, ezzel az a cél, hogy a diplomások is tanulhassanak hiányszakmákat. Mint Odrobina László jelezte, egy diploma nem jelenti feltétlenül azt, hogy munkát is talál a végzős, a szakmai képzésekkel ezért a keresletet és a kínálatot akarja a kormányzat összehangolni.

Az ország keleti és nyugati fele között eltérés van fejlettségben és a gazdaság szerkezetében is, ahol ezek a mutatók alacsonyabbak, ott a munkanélküliség magasabb, a képzettebb dolgozók pedig gyakran elvándorolnak.

A helyettes államtitkár szerint a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők munkaerő-tartalékot jelentenek.
Ugyanakkor az alacsony, akár szakiskolai képzettség több vizsgálat és szakértői vélemény szerint is gyakran nem elégséges a munkaerőpiacon, ugyanis ezek az emberek könnyen kiszorulnak a szakmájukból, segédmunkát kell, hogy végezzenek, alacsony bérért, és a tudásuk is hamar avul.

Egy tavalyi felmérés szerint a középiskolások 57 százaléka szakmát és érettségit szeretne, a diákok harmada szeretne diplomát. Az új szakközépiskolai képzéssel a cél, hogy a 3 év alapozás után két év alatt érettségit is szerezhessenek a tanulók. Valamint a duális képzéseket szeretnék erősíteni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk