Megjelent: 8 éve

Fremda Balázs, a Morgan Stanley HR vezetője

Fremda Balázs 2009-ben csatlakozott a Morgan Stanley-hez, ahol karrierje során számos különböző HR pozíciót töltött be, 2016-tól pedig a vállalat budapesti irodájának HR igazgatójaként felel a HR funkciók teljes körű menedzsmentjéért.

Fremda Balázs a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdász szakon végezte tanulmányait. Figyelme hamar a HR felé terelődött, ezért a vezetés és szervezés szakirányon a HR specializációt választotta. „Bár kezdettől fogva nagyon érdekelt a HR, a HR-esek többségével ellentétben én inkább vagyok analitikus gondolkodású. Szeretek rendszerekben, struktúrákban gondolkodni, ezért is fogott meg a HR-nek a javadalmazási területe, ebből írtam a diplomadolgozatomat is” – emlékszik vissza Balázs.

A javadalmazás iránti érdeklődés vezette a Hay Grouphoz is, ahol tanácsadóként dolgozott. „A Hay Group-nál eltöltött évek remek lehetőséget adtak számomra, hogy egy professzionális környezetben, vezető magyarországi vállalatok tanácsadójaként bővíthessem a szakmai tapasztalataimat. Megtanultam, hogy milyen komoly tartalékok rejlenek a javadalmazásban: mivel a vállalatok többségénél a költségek jelentős részét a bérek és juttatások teszik ki, nagyon nem mindegy, hogy milyen hatékonysággal történik a források elosztása. Akár kisebb változtatásokkal is jelentősen lehet javítani a munkavállalók elkötelezettségét, megtartását.” – mondja a szakember.

Balázs 2009-ben csatlakozott a Morgan Stanley-hez, ahol kezdetben szintén javadalmazási területén dolgozott. 2011-ben bővült feladatköre a HR generalista és munkaügyi csoport vezetésével. Munkája során változatos projekteket vezethetett, mint például HR riportok automatizálása, online munkaidő-nyilvántartási rendszer bevezetése, munkavállalói elégedettségi felmérések lebonyolítsa, beléptetési folyamatok újragondolása vagy munkaügyi audit szimuláció.

-Pszichológiai teszt vagy személyes elbeszélgetés?
Fremda Balázs: Személyes elbeszélgetés.
- Belső vagy külső tréning?
Fremda Balázs: Attól függ: alapvetően a külső tréning híve vagyok, mert a külső szakértők járatosabbak lehetnek az adott témában, emellett rengeteg belső erőforrást is igénybe vehet a felkészülés annak, aki a tréninget tartja. De például vezetőképzésnél egy belső vezető konkrét példái hitelesebbek és relevánsabbak lehetnek, így jobban segíthetik a tanulást.
- Motiválás jó fizetéssel vagy fejlődési és előrelépési lehetőséggel?
Fremda Balázs: Mindegyik fontos. Mind a megfelelő és fair jövedelem, mind a fejlődési és előrelépési lehetőségek fontos szerepet játszanak a munkavállalók motiválásában.
- HR BP vagy sem?
Fremda Balázs: Egyértelműen a HR Business Partner modellt preferálom.
- Személyes meeting vagy konferenciabeszélgetés?
Fremda Balázs: Személyes megbeszélés, amikor csak megoldható.
- Irodai munka ülve vagy állva?
Fremda Balázs: Most ülve dolgozom, de jó, ha van lehetőség mind a kettőre.
- Kiszervezés vagy házon belüli megoldás?
Fremda Balázs: A házon belüli megoldások híve vagyok. A kiszervezés akkor lehet jó, ha nagyon jól körülhatárolható és leszabályozható folyamatról van szó.
- Belső toborzás vagy külső toborzás?
Fremda Balázs: Egyértelműen belső toborzás.
- Csapatmunka vagy egyéni teljesítmény?
Fremda Balázs: Csapatmunka.
- Főzés vagy étterem?
Fremda Balázs: Főzés.
- Konditerem vagy kerti munka?
Fremda Balázs: Kerti munka.
- Könyv vagy e-book?
Fremda Balázs: Konzervatív vagyok: a könyv illata, fizikai valósága számomra nem pótolható.


2015-ben Balázs új kihívások elé nézett, amikor is felkérték a Morgan Stanley toborzási és szervezetfejlesztési csapatának vezetésére.

Új munkakörében kiemelten fontos volt számára, hogy tovább építsen a vállalat egyik erős alapértékre, a sokszínűségre. „A Morgan Stanley-nél azon dolgozunk, hogy olyan támogató és befogadó környezetet teremtsünk, amelyben mindenki képes lehet kihozni önmagából a legjobbat. Nagy eredménynek érzem, hogy 2015-ben még tovább növeltük a hozzánk csalatkozó munkavállalók körében a nők arányát, ami jelentős informatikai vállalatként különösen fontos cél számunkra.” – teszi hozzá Balázs.

A 2016-os év ismét változást hozott a szakember életében, idéntől a vállalat HR igazgatójának, Bresztyenszky Évának a szülési szabadsága alatt felel a HR funkciók teljes körű menedzsmentjéért Budapesten.

Balázs már hetedik éve van a Morgan Stanley-nél. „Büszke vagyok arra, hogy egy olyan vállalatnál dolgozhatok, ahol a vállalati értékek nem csak a falra kiírt feliratok, hanem a mindennapokban is megélt valóság. A partnerek érdekének előtérbe helyezése, az új ötletekkel történő előremutatás, a helyes döntések meghozása és integritás, a felelősségvállalás a környezetünkben lévőkért mind-mind olyan értékek, amelyek számomra is személyesen fontosak.” – meséli a szakember.

Négy gyermekes édesapaként Balázs számára nagyon fontos, hogy egy munkahely minél inkább családbarát legyen. Munkája mellett ezért tagja és szponzora a Morgan Stanley számos családbarát kezdeményezését összefogó Family Network-nek is. Egyúttal nagy hangsúly fektet a munka és a magánélet összehangolására. „Nem ismerek olyan embert, aki visszatekintve egy korábbi időszakra az életében, arra jutott, hogy többet kellett volna dolgoznia. A magánéletünkre, családunkra fordított idő pótolhatatlan. Véleményem szerint nem a munkaidő hossza a fontos, hanem hogy a munkahelyen eltöltött időt hatékonyan osszuk be. Erre a szemléletre bátorítom a csapatom tagjait is.” – meséli a szakember. Balázs régizene-rajongó, középiskolás kora óta kórusban énekel és vágya, hogy a jövőben, ha ideje engedi, kamaraegyüttesben is énekeljen.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk