Megjelent: 8 éve

"Én bizony engedetlen vagyok és nem tanítok"

Reggel nyolc órától kilencig több tucat iskolában leállt az oktatás, a tanárok polgári engedetlenséggel tiltakoznak az oktatási rendszer ellen. Pukli István bejelentette, hogy tárgyalóasztalhoz hívják a kormányt, és ha nem hajlandó leülni velük, újabb akciók lesznek.

A tiltakozó akció konkrét formája változó: van, ahol fát ültettek, szemetet szedtek, máshol élőláncot alkottak az iskola körül van - írja az Index. A HR Portal információi szerint több iskola az utóbbit választotta.

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt is, amelynek vezetője az egyik kezdeményező, Pukli István, több százan gyűltek össze.

Pukli szerint országosan 250 iskola csatlakozott az akcióhoz, de szerinte sokan tartanak a következményektől, ezért maradnak ki. Pukli 8 óra után felolvasta a 12 pontos követelésüket, majd arra kérte, hogy a résztvevők alkossanak élőláncot, és vegyék körbe az iskolát. Ez máshol is megtörténik.

Pukli azt is bejelentette, hogy a Civil Közoktatási Platform tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt. Két hetet kapnak a tárgyalások megkezdésére, különben további akciókra lehet számítani.

"8-ra bejött a matek tanár, hogy ő bizony engedetlen, és nem tanít. És ki is ment a teremből azzal, hogy bármit csinálhatunk csak maradjunk csendben, de lehetőleg gondolkodjunk el ezen, hogy miért sztrájkolnak, és hogy mi a baj a mai Magyarországgal és oktatási rendszerével." - írta az Indexnek a Kaposvári Gimnázium 10. évfolyamos tanulója.

Index

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk