kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 8 éve

Kik készülnek sztrájkra jelenleg Magyarországon?

Sorra alakulnak a sztrájkbizottságok az autóiparban és a kiskereskedelemben. Az alacsony bérek mellett az egyre súlyosabb munkaerőhiány is erőteljesebb fellépésre sarkallja a dolgozókat. Az Audi és a Tesco mellett a BKV dolgozói is sztrájkra készülnek. Közben a tanárok is tiltakozó akciókat szerveznek, ha nem ül le velük a kormány tárgyalni.

images

Egymás után rekednek meg a bértárgyalások az autóiparban. A Magyar Suzuki Zrt-nél zajlanak még a bértárgyalások az üzemi tanács és a cégvezetés között. Az Opel szentgotthárdi gyárában nem fenyeget sztrájk, de a bértárgyalásokról egyelőre semmit nem tudni. Az azonban biztos, hogy az Audinál sztrájkbizottság alakult a múlt hét elején, majd a sopronkövesdi Autolivnél döntöttek a munkabeszüntetés előkészítéséről. További három, egyelőre meg nem nevezett vállalatnál alakult ki sztrájk közeli helyzet - jelentette több gazdasági lap.

A Világgazdaság úgy tudja, az Audi két ajánlatot tett: az egyik szerint sávosan emelnének: a dolgozók bére havonta legkevesebb 15 ezer, legfeljebb 20 ezer forinttal emelkedne.

A másik ajánlat szerint minden dolgozó egységesen havi 15 ezer forintos béremelésben részesülne, és mindkét változatnál évi 570 ezer forintos cafeteriajuttatás egészítené ki a megemelt bért. „Amíg az egyeztetések tartanak, addig nem kívánunk nyilatkozni” - reagált a cég a HR Portal megkeresésére.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet közleménye szerint a munkavállalók megelégelték az egyeztetéseket, a sztrájkbizottság ugyanis döntött a keddi ülésén. A munkavállalók a munkáltató ajánlatát egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül utasította el, és a tárgyalások folytatása mellett, felhatalmazta a szakszervezet vezetőségét az esetleges sztrájk részleteinek kidolgozására és leegyeztetésére. Az AHFSZ a kialakult kollektív munkaügyi vita megoldását, a 2016. január 1-től történő 20 000 forintos egységes alapbéremelésben, 500 000 forintos VBK keretben (választható béren kívüli juttatási rendszer – a szerk.) és 100 000 forintos egyszeri kifizetésben látja. A sztrájkbizottság megalakulása óta több mint hétezer munkatárs jelezte aláírásával, hogy egyetért a szakszervezeti követeléssel és több mint száz kolléga lépett be a szakszervezetbe - áll a szakszervezet honlapjára feltett sajtóanyagban.

A sztrájkbizottság a kollektív munkaügyi vita megoldásaként felajánlotta a munkáltatónak, hogy közös munkacsoportot alakítva segíti a vállalaton belüli indokolatlan kiadások feltárását és szükség esetén javaslatot tesz azok megtakarítására. A munkavállalói oldal további javaslata, hogy a bérekre rakódó munkáltatói terhek csökkentésének témakörében összefog a vállalattal. Az Audi Hungária Független Szakszervezet véleménye, hogy az általa javasolt megállapodási javaslattal elérhető a munkatársak motiváltsága, úgy hogy a vállalat versenyképessége és gazdaságossága továbbra is megőrizhető.

Sztrájk lehet a Tescónál is

Sztrájkbizottságot alakítottak a Tesco dolgozói is a múlt héten. A sztrájkra első körben a Tesco áruházlánc online üzletágában kerülhet sor az elkövetkező időszakban. A házhoz szállítós szolgáltatás dolgozóit az háborította fel, hogy míg márciustól 14 százalékos béremelést kapnak a gépkocsivezetői munkakörben dolgozók, a többiek ebből kimaradtak.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke (KDFSZ) azt követelik, hogy április elsejétől 20 százalékos emelést kapjon az online üzletágban foglalkoztatott valamennyi dolgozó, majd szeptember elsejétől további 15 százalékos bérfejlesztést várnak. A szakszervezet szeretné minél gyorsabban kikényszeríteni a béremelést, ezért már a héten megkezdik a tárgyalást a munkáltatóval. A szakszervezeti vezető a HR Portálnak kifejtette: stratégailag fontos munkakörben dolgozók fogják beszüntetni a munkát és olyan helyen és időben, ahol és amikor a leghatékonyabb a sztrájk.

A Tesco nem kívánta kommentálni a folyamatban lévő bértárgyalásokat, amelyek csütörtökön folytatódnak.

Leállhatnak a BKV-buszok is

Sztrájkolhatnak a BKV buszvezetői, ha a fővárosi közgyűlés magánszolgáltatóknak szervezi ki a 3-as metró pótlóbuszainak üzemeltetését - tudatta az Index a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) közleményére hivatkozva. A szakszervezet szerint egyrészt mértéktelenül felelőtlen és kockázatos egy ilyen jelentős feladat magánkézbe adása - mely milliárdos nagyságrenddel drágább, mintha a BKV végezné a feladatot -, másrészt felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját. A BKSZK szerint a BKV már aláírt szerződéssel rendelkezik az új autóbuszok beszerzésére, és megkezdte a szükséges járművezetői létszám képzését is, ezért is lenne káros, ha a közgyűlés mégis egy magáncégre hagyná a kieső metró
pótlását.

Vadsztrájk után jöhet a sztrájk az iskolákban

Sólyom László volt köztársasági elnök is csatlakozott a szerda reggel az oktatási állapotok elleni egyórás, polgári engedetlenségi akcióhoz - írta az Index. A tanárok egy órán keresztül felfüggesztették a tanítást az ország számos iskolájában reggel 8 és 9 óra között, hogy így tiltakozzanak a jelenlegi oktatási rendszer ellen. A Civil Közoktatási Platform tárgyalóasztalhoz hívja a kormányt. Két hetet kapnak a tárgyalások megkezdésére, különben további akciókra lehet számítani.

A vasutasok egy része is beszállt a pedagógusok harcába, hat városban, több iskola előtt tüntettek kockás ingben az egyórás sztrájkot folytató tanárok mellett – írta közleményben a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). Napközben a lehetőségeik szerint kockás ingben, de legalább egy kitűzővel jelzik a vasutasok: támogatják a pedagógusok harcát - írta a VSZ.

A platform 52 tagszervezete közül 32 támogatta a tanárok tiltakozását A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tartozott közéjük, miként Mendrey László, a PDSZ elnöke a HR Portállal közölte: a tiltakozó akció semmiképpen sem nevezhető sztrájknak, legfeljebb polgári engedetlenségnek, melynek szervezésében a PDSZ nem vett részt.

Az új sztrájktörvény értelmében egy legális sztrájkhoz a tanároknak meg kéne állapodni a Klik-kel a minimális szolgáltatásról, ami kivitelezhetetlennek tűnik. Ezért csak a polgári engedetlenség kategóriájába tartozó munkabeszüntetésre, vadsztrájkra volt lehetőség. Vagyis a tanárok törvényt sértenek elvi okokból, és ennek a következménye figyelmeztetés, jutalomból való kizárás vagy szélsőséges esetben elbocsátás is lehet.

„A sztrájk ideje akkor jön el esetünkben, ha nem tudunk megállapodni a 25 pontról a kormánnyal” – mondta a Mediaworks regionális napilapok központi szerkesztőségének adott interjújában Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Jelenleg a kormánnyal csak a Pedagógusok Szakszervezete van tárgyalási pozícióban. A 25-ből 18 pontról megállapodás közeli állapotban vannak.

A kéményseprők is sztrájkolhatnak

Elbocsátásoktól tart a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) az új kéményseprő-ipari törvény, illetve a belügyminiszter tervezett rendelete miatt, úgy vélik, csak Budapesten 130 képzett szakember válik feleslegessé azzal, hogy a jogszabály ritkítaná a gáztüzelésű kémények ellenőrzését. A KOSZ elnöke hangsúlyozta: a szakszervezet mindent el fog követni annak érdekében, hogy a rendelet ne lépjen hatályba. „Semmilyen eszköztől nem riadunk vissza, hogy megvédhessük a magyar társadalmat ettől a minden szakmaiságot nélkülöző tébolytól” - jelezte Vámos Csaba.

Ön egyetért a sztrájkkal mint megoldással?
Igen, van amikor semmi más nem segít.
Igen, sőt, a polgári engedetlenséggel is egyetértek.
Igen, de a polgári engedetlenség ebbe már nem fér bele.
Nem, mindenki keveset keres, nyugodjanak bele.
Nem, mert engem büntetnek azzal, hogy nem nyújtják az adott szolgáltatást.
Poll Maker
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk