Szerző: Berta László
Megjelent: 8 éve

Pereket nyerne Kiss László úszó kapitány, ha kirúgnák

A törvények nem teszik lehetővé, hogy Kiss Lászlót elbocsássák úszó szövetségi kapitányi és alpolgármesteri állásából, mivel a szexuális erőszak elkövetése nem áll összefüggésben jelenlegi munkáival. Munkaügyi pereket nyer, ha kirúgják az 1961-ben történt szexuális erőszakra hivatkozva. Százhalombattán lakossági tiltakozást szerveznek mára, hogy segítsék a város vezetőit abban, hogy megvonják a bizalmat Kiss Lászlótól. Bárándy Péter jogász szerint az idő múlásával feloldozást nyerhet a bűnös.

„Az ügy büntetőjogi felülvizsgálhatósága régen elévült. A büntetett előélethez fűződő hátrányok úgyszintén. Tehát igazat mond Kiss László, amikor azt állítja, hogy tiszta erkölcsi bizonyítványa van. Ez nem egy el nem évülő bűncselekmény, még abban az esetben sem, ha kiskorú a sértett” – mondta el lapunknak Bárándy Péter jogász, volt igazságügyi miniszter. (A jogász Kiss László ügyével kapcsolatban elmondott véleményét „Az idő múlásával feloldozást nyer” című részben olvashatják.)

Munkajogi következményei szintén nem lehetnek az 55 évvel ezelőtti esetnek. „Akinek tiszta az erkölcsi bizonyítványa, annak az elhelyezkedését a korábbi bűnelkövetés nem akadályozhatja. A jog ráadásul még az erkölcsi bizonyítvány bekérését sem teszi minden esetben lehetővé, csak, ha ezt a munkakör mindenképpen indokolja” – tudtuk meg Kéri Ádámtól, a KRS Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezető ügyvédjétől, portálunk jogászától. (Az erkölcsi bizonyítványról bővebben olvashatnak „Védenék a gyerekeket”című keretes írásunkban)

Ha úgy gondolná a Magyar Úszó Szövetség, hogy hiába telt el fél évszázad, erkölcsi érzékéből kiindulva meg akar szabadulni a szövetségi kapitánytól, akkor ezt nem teheti meg a munkajog szabályainak betartása mellett - ugyanis csak a foglalkoztatással kapcsolatos ok miatt lehet a munkaviszonyt megszüntetni. Az Mt. szerint ilyen ok a munkavállaló magatartása vagy képessége, a munkáltató működése. E három közül egy sem áll fenn Kiss László úszó szövetségi kapitány esetében, ezért csak törvényt sértve lehetne elbocsátani szövetségi kapitányi pozíciójából. Ilyen cipőben jár Százhalombatta is, ahol társadalmi alpolgármesteri pozíciót tölt be. Tehát Kiss László mindkét esetben munkaügyi pert nyerne, ha kirúgnák az 1961-ben történt szexuális erőszakra hivatkozva, valahogy úgy, hogy „húzzon el, mert erkölcstelen”.

Kéri Ádám szerint ez esetben az új Mt. alapján a kiesett munkabérének megtérítését kérhetné, maximum 12 hónapig, vagy amíg nem talál másik állást. A jogszabály pár évvel ezelőtti módosítása óta ez nem olyan nagy összeg. Emellett sérelemdíjat is kérhet, ha úgy érzi, elbocsátása alatt megsértették emberi méltóságában.

Hozzátesszük, előfordul, hogy a munkáltatónak kártérítéssel együtt is megéri megszabadulni egy olyan munkavállalótól, aki rossz fényt vet rá, ami ebben a konkrét esetben sincs kizárva, de akkor is fizetnie kell az úszó szövetségnek és Százhalombattának.

Védenék a gyerekeket

Kéri Ádám kiemelte, hogy még az erkölcsi bizonyítványt sem kérhetik a munkáltatók a felvétel előtt, mivel a munkajogban a büntetett előéletnek nagyon szűk körben van szerepe. „Általánosságban a munkáltató nem kérhet erkölcsi bizonyítványt senkitől. Csak ha olyan a munkakör, pl. pénzt kezel, vagy bizalmi munkakörben dolgozik. Az úszók kapitányának ügyéhez érintőlegesen kapcsolódik, hogy 2014 júniusában lépett hatályba az Mt. 44/A, mely szerint, 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végző munkáltató nem létesíthet munkaviszonyt olyan személlyel, aki bizonyos meghatározott bűncselekmények miatt szerepel a nyilvántartásban. Ez vonatkozik közalkalmazottakra, köztisztviselőkre és egyéb munkáltatókra is. De a bűncselekmény elévülése után már az Mt. 44/A sem vonatkozik a korábban súlyos bűncselekmények elkövetőire, pl. emberölés miatt vagy erőszakos közösülésben elítéltekre sem” – fejtette ki Kéri Ádám.


„A munkáltatókra rossz fényt vethet ugyan egy alkalmazott, de annak a felvételére vagy elbocsátására csak olyan ok miatt kerülhet sor, melyet a jog elismer. A büntetett előéletre csak szűk körben lehet jogszerűen támaszkodni. Ennek az a jogpolitikai oka, hogy elő kell segíteni a bűnelkövetők társadalmi visszailleszkedését, még akkor is, ha ez a gondolat nem népszerű. Azt is tudomásul kell venni, hogy a jog és az erkölcs nem ugyanaz, de a feladatuk sem esik egybe. A jog egy olyan minimumszintet határoz meg, amelyet mindenképpen be kell tartani. Az erkölcs általában ennél többet követelne meg, ám az egyénenként változó" – – összegzett Kéri Ádám.

Lakossági tiltakozást szerveznek mára a városháza elé

Információink szerint Kiss László alpolgármesterként közel 300 ezer forint nettó havi jövedelmet és kétszázezer forintot meghaladó havi juttatást kap. Vezér Mihály polgármester a díjakról csak annyit írt válaszában, hogy a Kissnek „megállapított tiszteletdíjat és költségtérítést alpolgármesterré választásának napjától felajánlotta a Szülők Fóruma Egyesület javára, illetve az Ifjúságért Közalapítványon keresztül a százhalombattai úszó reménységek fejlődése érdekében, tevékenységük finanszírozásának kiegészítésére.”

Battai karrier

Kiss László nem jutott be a százhalombattai testületbe a 2014-es önkormányzati választásokon, végül társadalmi alpolgármester lett. Aztán vállalt szerepet az önkormányzatnál, hogy a korábban felesküdött Szabó Zoltán összeférhetetlenség miatt lemondott titulusáról. A szövetségi kapitány nem tagja a képviselő-testületnek, de ülésein tanácskozási joggal részt vehet.


Ma dől el, hogy a testület eltávolítja-e az alpolgármesteri funkcióból a szexuális erőszak miatt elítélt sportvezetőt. A város képviselő testülete 15.00-kor tart rendkívüli testületi ülést. Azt az információt kaptuk, hogy erre az időpontra lakossága tiltakozás szerveznek a városháza elé, hogy segítsék a város vezetőit abban, hogy megvonják a bizalmat Kiss Lászlótól. Ezen az oldalon olvashatnak arról, mekkora a megdöbbenés a városban a szexuális erőszak miatt.

Vezér Mihály polgármester azt nyilatkozta, hogy kedden értesült Kiss büntetőügyéről, tudomása szerint erről a képviselőtestület sem tudott. Azt nem tudjuk, hogy ő személy szerint ki fog-e állni az úszóedző mellett, kinevezésének okai között ezeket írta: „Kiss László 55 év óta példás életet él, világraszóló sikereket hozott hazánknak. Munkásságát pártállástól függetlenül minden kormány, a hazai és nemzetközi sportélet is elismerte. Mint köztiszteletben álló személyiséget választotta meg a képviselő-testület alpolgármesternek. Ugyanezen érdemei elismeréseként adományozta részére 2009-ben a díszpolgári címet a képviselő-testület.”

A mai testületi üléssel kapcsolatban megkérdeztük Asztalos Dezső, Százhalombatta MSZP-s elnökének véleményét: „Szeretném megadni az esélyt Kiss Lászlónak, hogy ő maga mondja ki, ezek után nem kíván a város alpolgármestere és díszpolgára lenni, visszaadja ezt a kitüntető címet.” Érdeklődtünk, hogy szerinte milyen következményei vannak a városban Kiss László úszó szövetségi kapitány szexuális erőszak-ügyének: „Kiss László vállalta, hogy olyan feladatokat lásson el, amik megkövetelik a feddhetetlenséget. Mivel Százhalombattán több ezren nem voltunk tisztában azzal, hogy milyen büntetést kapott a szexuális erőszakért, eddig viszonylag elfogadtuk a város vezetésének döntését, hogy díszpolgár és alpolgármester lett, uszodát neveztek el róla, de kinevezőinek most át kell értékelniük ezeket a döntéseket. Elsőként Kiss Lászlónak kellene lépnie. Ha egy demokratikus európai államban egy ilyen ügy kiderül, akkor az érintett azonnal veszi a kalapját, lemond minden tisztségéről, kitüntetéséről és eltűnik az örök sötétségben” – mondta el Asztalos Dezső. Azt is hozzátette, hogy a százhalombattai szocialisták nem támogatták Kiss László kinevezéseit.

Nem volt nehéz észrevenni, hogy a „viszonylag elfogadtuk” kifejezés miatt nem meggyőző, hogy elfogadták volna Kiss László kinevezéseit. Asztalos elmondta, mire gondolt: „Nem tett annyit, amivel kiérdemelte volna alpolgármesteri kinevezését és a díszpolgárságot. Sokkal több lakos van, akik jobban megérdemelték volna. A százhalombattai úszósportért sem tett annyit, hogy még életében uszodát nevezzenek el róla. Az uszoda másik felét egy nagy százhalombattai úszó edzőről nevezték el, Szalai Jánosról, akinek nagyon sokat köszönhet a város” – mondta el az MSZP helyi elnöke.

Megkérdeztük Vezér Mihálytól, hogy milyen konkrét feladatokat végzett el eddig Kiss László alpolgármesterként: „Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete két társadalmi megbízatású alpolgármestert választott. Az általuk ellátandó feladatokat szabályoztam, melynek eredményeként Kiss László alpolgármestert a városi sport feladatokkal kapcsolatos területek koordinálásával, illetve előkészítésével bíztam meg” – írta válaszában a polgármester.

Bárándy Péter: „Az idő múlásával feloldozást nyer”

„Túl keveset tudunk. Felelőtlen jogászi és újságírói magatartás lenne, ha pálcát törnénk Kiss László fölött. Sötétben botorkálunk, szerencsétlen, ha aknára futunk, és kártékony is ” – mondta el a szexuális erőszak ügyéről megkérdezett Bárándy Péter jogász, volt igazságügyi miniszter.

A cikk első idézetében közölt állításain túl a továbbiakban már nem talált ilyen biztos pontokat, észrevételei közlését azért kértem tőle, mert az eddig megjelent vélemények mellé kívánkoznak a szélesebb körű jogi tájékozódás érdekében.

Bárándy Péter felsorolta, mi hiányzik ahhoz, Kiss László ügyében a jogász véleményt mondhasson:

  • ismerni kellene az origót: mi alapján ítélték el, és ezt mi indokolta
  • közben lett-e valami büntethetőséget megszüntető ok, ami miatt kiengedték, vagy kegyelmet kapott. „Kegyelmet lehetett kapni egyéni módon is, nem csak az 1963-as kegyelem keretében, mert az Elnöki Tanács gyakorolhatott egyéni kegyelmi jogot. Ilyen is történhetett” – emelte ki Bárándy
  • nem tudjuk a sértett életkorát, ami alapvetően meghatározza a minősítést

    Bárándy Péter utánanézett, milyen törvények alakíthatták az ügyben folytatott bírói gyakorlatot a 60-as évek elején. Arra jutott, hogy 1962-ben 10 évig tartó börtönbüntetésre ítélhették a többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos nemi közösülés elkövetőit, amennyiben a Csemegi-Kódex alapján született meg az ítélet. Azért a feltételes mód, mert ebben sem lehetünk biztosak. (A Csemegi-kódex az 1878. évi V. törvénnyel színre lépő büntető törvénykönyv, az első magyar nyelvű, átfogó büntetőjogi szabályozást tartalmazó törvénykönyv volt Magyarország történelmében, amelynek általános része 1951-ig, különös része pedig 1962-ig maradt hatályban. A kódex alkotója után, Csemegi Károlyról kapta nevét - wikipedia)

    „Azon csodálkozom, hogy csupán három évet kellett letöltenie. Feltételezem, hogy akkor nem biztos, hogy ez a minősített eset állt meg, mert a többek által azonos alkalommal elkövetett nemi erőszak esetében mindig a legsúlyosabb büntetési tételek egyike kapcsolódott a bűncselekményhez. Ehhez ismerni kellene az ítéletet, hogy milyen minősítést állapítottak meg” – tette hozzá Bárándy.

    A mai napon két egymással szemben álló oldalra szakadtak a véleményezők, megbocsátókra és büntetőkre. Bárándy Péter így összegezte véleményét, elemelve a konkrét esettől az általános felé: „A büntetőjogászi gondolkodásba bele kell, hogy tartozzon, hogy valamikor a büntetés eléri a célját. Ha valaki 55 éven át példásan és hasznosan él, és nem háborús vagy emberiesesség elleni bűncselekményt követett el, akkor formálhat arra igényt, hogy tisztességes emberként kezeljük.”

    Megkérdeztük, hogy lát-e abban ellentmondást, hogy azokat nem tájékoztatták, akik sportoló gyerekeiket Kiss László keze alá tették? Bárándy fontosnak tartja, az idő melyik magasságát nézzük: „Ha akkor nem adott erről tájékoztatást, amikor az idő múlásával, 30-40 év után már tiszta volt az erkölcsije, mögötte volt egy hosszabb tisztességesen bejárt életpálya, abban én nem látok kivetnivalót, de a kezdeti időszakban, ha a börtönből való szabadulás után mulasztott el ilyen tájékoztatást tenni, az kifogásolható.”

    Végül a kérdésre, hogy meg lehet-e bocsátani egy bűncselekményt vagy nem; így válaszolt: „Az idő múlásával feloldozást kell, hogy nyerjen egy nagyobb botlás is, főként, ha büntetésben is részesítették az illetőt. A mi kontinentális jogunkban csak néhány bűncselekmény nem évül el, de a szexuális erőszak nem tartozik ebbe a körbe.”



    fotó: hetek.hu
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

    Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

    Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

    Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

    Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

    Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk