kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 8 éve

Motivációs levél: jobb esetben felesleges, rosszabb esetben káros lehet

A motivációs levélnek már nem feltétlenül van létjogosultsága - mondják HR szakemberek és a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) elnöke, Csaposs Noémi. A jelölttől sok energiát vesz el egy egyedi, nem klisés motivációs levél megírása, miközben a kiválasztást végzők csak felületesen, vagy egyáltalán nem olvassák azt el, inkább az önéletrajzra alapoznak. Tény ugyanakkor, hogy előfordul, hogy egyes cégek kérik. Ennek akkor van hozzáadott értéke a pályázat során, ha abból olyan információkat tud meg a HR-es vagy más döntéshozó a jelentkezőről, ami nincs benne az önéletrajzában. Sok múlik a döntéshozó ízlésén, mert ha nem tetszik neki a stílusunk, még árthat is a motivációs levél.

images

Felesleges, hasznos vagy csak simán káros?

A motivációs levél akár teljesen mellőzhető lenne, mivel jobb esetben simán felesleges, rosszabb esetben kifejezetten káros lehet - írta tavaly ősszel az Index a Blooomberg általidézett tanulmányra hivatkozva. A chicagói Addison Group tanácsadócég által megkérdezett 505 menedzser mindössze 18 százaléka tartja hasznosnak a motivációs levelet. A vezetők 74 százaléka szerint a kiválasztás legfontosabb része a személyes interjú. Az Index által idézett cikk szerint a motivációs levelek többsége klisés, és nem ad plusz információt az önéletrajzhoz. Egy jól megírt motivációs levél ugyan javíthat az esélyeinken, de eleve nehéz egyedit alkotni a műfajban. Ráadásul sok múlik a HR-es ízlésén. A kutatás arra jutott, hogy a legtöbbet a rosszul megválasztott betűtípuson bukhatunk, a menedzserek 55 százaléka ezt nevezte meg a motivációs levelek fő hiányosságaként.

Egyre kevesebb pályázat része a motivációs levél

A fiatalabb menedzserek körében valamivel népszerűbbek a motivációs levelek, mint idősebb társaiknál, de közülük is csak 23 százalék tartja fontosnak a felmérés szerint. A fiatalosabb cégeknél terjednek gyakran kérnek videót a jelölttől. Továbbá épp a fiatalabb vezetők ellenőrzik előszeretettel az álláskeresők közösségi média-profiljait is. A Bloomberg cikke szerint ezért egy szimpatikus Facebook-profillal valószínűleg többet nyerhetünk, mint egy igényes motivációs levéllel. Ezt mondta Sámson Dorottya, a Profession munkaerő-piaci szakértője is a HR Portálnak. „A motivációs levélnek már nem feltétlenül van létjogosultsága. A jelölttől sok energiát vesz igénybe a motivációs levél megírása, miközben a kiválasztást végzők csak felületesen, vagy egyáltalán nem olvassák azt, inkább az önéletrajzra alapoznak. A munkakereső is sokkal jobban be tud mutatkozni és a munkáltató is jobban megismerheti a jelölteket valamilyen interaktív eszközön keresztül, mint például a videóinterjú”.

Csaposs Noémi
Csaposs Noémi SZTMSZ elnöke azonban azt mondja, motivációs levél manapság is hasznos kiegészítője lehet az önéletrajznak. „Legalábbis mint sokéves a szakmát gyakorló HR tanácsadó magam is szívesen olvasok ilyet.”

A Profession állásportálon néhány évvel ezelőtt megközelítőleg minden második állásajánlatnál kértek motivációs levelet a cégek, ez a szám azonban folyamatosan csökken. „Mivel egyre kevesebb az értékes jelölt, ezért a jelentkezéshez szükséges dokumentumok mértékét is folyamatosan csökkentik a cégek, hogy a lehető legegyszerűbbé tegyék a jelentkezési folyamatot”- magyarázta Sámson Dorottya.

Fülöp Zsuzsa, a ManpowerGroup IT szakemberek, mérnökök és vezetők kiválasztására fókuszáló cégének, az Experis vezetője is osztja az állásportál tapasztalatait. Ő is úgy látja, hogy néhol kérik a motivációs levelet, de a HR szakemberek nem olvassák azt el. „Egész egyszerűen nincs rá idő. „Ha az önéletrajz megtetszik nekünk és megfelel az alapkritériumoknak, behívjuk a jelöltet.” Mint mondja, egy jól megszerkesztett, pozícióra és cégre szabott önéletrajz ma a belépő a munka világába. „Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy a LinkedIn profilunkon is tehetünk megjegyzést a motivációnkra, érdeklődési körünkre, és általában ez is szolgálhat belépőként egy új vállalathoz.

Ha a CV, a Linkedin profil és a saját bemutatkozás összecseng, akkor már jó irányba halad a pályázó, hiszen a hitelessége nem vonható kétségbe, és jelentősen megnő az esélye a felvételre konkrét motivációs levél nélkül is” - tette hozzá Fülöp Zsuzsa.

Ha kérik, erre ügyeljünk!

Ha azonban kérik a motivációs levelet, fontos, hogy testreszabott legyen, mindig annak a cégnek és pozíciónak szóljon, ahová jelentkezünk. Nem a tapasztalatokat kell benne felsorolni, hanem a készségeket és soft skilleket kell benne kidomborítani - húzta alá Sámson Dorottya. „Mindenképpen frappánsan, lényegre törően legyen megfogalmazva, fél-maximum egy oldal terjedelemben, amiből személyiségünk egyediségünk is megmutatkozik, betartva a műfaj azaz az "álláskeresés" formai elemeit, kereteit ,a magyar nyelv és fogalmazás szabályait” - vélte Csaposs Noémi.

Az SZTMSZ elnöke kiemelte, hogy a motivációs levél hozzáadott értéke az önéletrajzban nem szereplő információkon múlik.”Motivációs levél tehát lehet egy jó összefoglaló, amiből kiderül, mit nyerhet velünk a leendő munkáltatónk, miben vagyunk mások, jobban mint a hasonló területen dolgozó kollégák. Emellett lehetnek benne olyan emberi tényezők is, amiből több minden kiderül rólunk például az, hogy miért érdekel minket különösen a meghirdetett pozíció, ezzel is jelezve személyes elköteleződését, motivációját.

Ha a pályázó jelenleg is folytat tanulmányokat ami releváns lehet az adott cégnél, vagy éppen angol nyelvtudásán csiszol, ami hasznos lehet a leendő munkavégzés során, azt érdemes megemlíteni, hiszen éppen erre való a motivációs levél.

Hasznos lehet a munka szempontjából releváns magánéleti kérdéseket is feltüntetni abban, például azt, "gyermekeim már felnőttek, saját autóval rendelkezem így rugalmas vagyok időbeosztás terén." Ha van olyan kiemelkedő eredmény amit saját erőből értünk el, említsük meg Csaposs Noémi szerint. Feltüntethetünk továbbá referencia személyeket is, akik jó hírünket vihetik.
Fülöp Zsuzsa

Fülöp Zsuzsa úgy látja, ez pozíciófüggő is. A vezetőknél továbbra is része a pályázatnak a motivációs levél, de ebben a számok, elért eredmények, vezetői sikerek, stratégiai gondolkodás és operatív irányítási gyakorlat feltüntetése mindenképpen elsőbbséget élvez és nem az, hogy mire vágynak, mi az álommunka számukra. Vagyis a vezetői gyakorlatról érdemes írni: hány főt, milyen lokációban milyen döntési hatáskörrel irányítottak. „A referenciákra is érdemes utalni még a motivációs levélben, de ezt kérésre adjuk ki, hiszen ez a mi személyes munkánk által megszerzett tőkénk” - mondta. Németországban általában elvárják, hogy a pályázó főleg, ha vezető, akkor rendelkezzen ún. ajánló levéllel (Arbeitzeugnis) hiszen e nélkül kisebbek az esélyei az új helyre. Komoly csomaggal érkezik a jelölt, diplomamásolatok, ajánlólevél, CV, motivációs levél.

A HR szakember tapasztalata szerint nincsenek általánosan elfogadott vagy hagyományokon kialakított irányelvek Magyarországon a motivációs levélre. Mindenki ír, próbál mintákat keresni az interneten és ez alapján születik valami, ami nem feltétlenül segíti a jelöltet abban, hogy felvegyék. „Fontosabb ma egy jól, strukturáltan és jó marketinggel, tartalommal ellátott önéletrajz, mint bármi más. Hiszen a motivációs levélbe tulajdonképpen bármi belekerülhet, és nem lehet ellenőrizni annak valóságtartalmát” - hívta fel a figyelmet egy fontos tényezőre az Experis vezetője.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk