kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 8 éve

Nem felhőtlen a vasárnapi öröm

Az első sokk után egyre többféle nyilatkozat jelenik meg a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatban. Ezekben egyrészt a gazdasági haszon, másrészt a munkaerőhiány, a vasárnapi bérpótlék kifizetésének kérdése is felmerül. Nézzük, mit lehet tudni eddig.

A kormányzat 2015 március 15-ével vezette be a kiskereskedelemben a vasárnapi munkavégzés tiltását, amely alól néhány kivétel létezett. Így a családi üzemeltetésű, 200 négyzetméter alatti kisboltok, ahol a tulajdonos és rokonai szolgáltak ki vasárnaponként.

Néhány héttel az egyéves évforduló után Rogán Antal hétfőn bejelentette, hogy visszavonják a rendelkezést, amely ellen éppen most kezdett volna népszavazást előkészítő aláírásgyűjtésbe az MSZP.

A különböző felmérésekből és tanulmányokból eddig is tudni lehetett, hogy a szabályozás a többség körében nem volt népszerű, így egy esetleges népszavazás valószínűleg a kormányzat számára egyébként is kedvezőtlen eredményre vezetett volna. Bár úgy vélik, a törvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az embereket erről nem sikerült meggyőzni.

Ugyanakkor nincsenek most könnyű helyzetben a kiskereskedelem szereplői, hiszen a tavaly bevezetett változásra is gyorsan kellett átállni, átszervezni a folyamatokat, most hasonlóan váratlan módon kell újra építkezniük. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára korábban a népszavazás kapcsán azt mondta, hogy a legkomolyabb gond az újranyitás kapcsán a munkaerőhiány és a vasárnapi pótlékok kifizetése, amely egyes kereskedőknek nehézséget okozhat. A főtitkár ugyanakkor a jelen döntéssel kapcsolatban azt is jelezte, hogy a kormány helyesen döntött a zárvatartás visszavonása ügyében, hiszen a vásárlók igénye lett az első. Az átállás azonban nem megy egyik pillanatról a másikra, hiszen ez humán erőforrás kérdéseket, beszállítókat, infrastruktúrát is érint.

A kereskedelmi láncok kivárnak a konkrét időpontra és hangsúlyozzák, hogy az adott jogszabályi kereteknek megfelelően kívánnak eljárni.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke, Bubenkó Csaba megdöbbenéssel fogadta a hírt, és már az is felmerült, hogy sztrájkkal vagy demonstrációval tiltakoznának az újranyitás ellen. A szakszervezet végig kiállt a vasárnapi zárvatartás mellett, így számukra elfogadhatatlan, hogy ha a kormányzat a 2015. március 15. előtti helyzetet akarja visszaállítani.

Az elemzők azonban azt várják, hogy a lépés következtében nőhet a GDP és a foglalkoztatás is tovább bővülhet. Az ING Bank elemzője a Világgazdaságnak azt nyilatkozta nem lesz óriási ez a növekedés, de 2,3-ról 2,5 százalékra növelheti a magyar GDP növekedését. Több szakértő azt is jelezte, hogy a szektorban béremelésekre is szükség lesz, amely több helyen már el is indult, hogy a munkaerőhiányra reagálni tudjanak.

Olvasóink már tegnap láttak olyan hirdetést hipermarketben, hogy keresik a pénztárosokat, árufeltöltőket hétvégi munkavégzésre.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek