kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Több tízezer diákot érint ez a változás

Mostantól iskolaszövetkezetek által szervezett diákmunkában is megszerezhető a szakmai gyakorlat.

images

Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a felsőoktatásban tanulók az iskolaszövetkezetek által szervezett diákmunkában is megszerezhessék a diplomájukhoz szükséges szakmai gyakorlatot.

A változtatás kimondja, az iskolaszövetkezetek akkor igazolhatják a hallgatók szakmai gyakorlatát, ha a diákmunkát biztosító vállalkozás arról nyilatkozik, hogy az általa biztosított munkavégzés feltételei megfelelnek a szakmai gyakorlattal és annak helyszínével szemben támasztott elvárásoknak.

Korábban az iskolaszövetkezeten keresztül diákmunkát vállalók azért nem szerezhették meg szakmai gyakorlatukat ebben a formában, mert hivatalosan a gyakorlat biztosításának feltételeit teljesíteni nem tudó iskolaszövetkezetekkel és nem a gyakorlóhellyel állnak munkaviszonyban.

A jogszabály indoklása szerint a módosítás több tízezer fiatalt érint, mivel a 180-200 ezer diákmunkásból 130 ezren dolgoznak valamelyik iskolaszövetkezeten keresztül és közülük mintegy 15 ezren végeznek szakmai gyakorlatot.

MTI/Piac és Profit
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk