kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Közmunkát végeznek a menekültkérők Torino utcáin

Utcát takarítanak, közparkokat ápolnak az északnyugat-olaszországi Torino városában befogadott menekültek, akik hetente egyszer ingyenes közmunkát végeznek. A torinói önkormányzat által fenntartott menekültállomások lakói minden szombaton hat órán át a városban szükséges közmunkákban nyújtanak segítséget.

Elsőként huszonhét, többségében pakisztáni és nigériai férfi takarította ki seprűkkel az egyik torinói parkot, gyomtalanítottak és fákat is ültettek. Sárga munkamellényükön a Köszönjük Torino! olasz felirat volt olvasható.

A közmunkavégzésben résztvevők csoportja három hónapon át minden szombaton dolgozik Torino közterületein, majd egy másik, szintén menekültekből álló csoport váltja őket újabb három hónapra.

Piero Fassino torinói polgármester elmondta, hogy az önkéntes munka egyrészt jelképesen visszaszolgáltatja a városnak mindazt, amit Torino a menekültek ellátására fordít. Másrészt a bevándorlók integrációjának elősegítését is szolgálja.

Piemonte tartományban mintegy 3200-an vannak az állami, megyei és önkormányzat finanszírozta befogadóállomásokon és más szálláshelyeken. A torinói egyházmegye hetven plébánián fogadott be menekültkérőket. A Torinóban menekültkérelmet benyújtók számáról nincsen hivatalos adat. Az Orvosok Határok Nélkül (Msf) szervezet adatai szerint az Olaszországba tavaly érkezett több mint 154 ezer emberből mintegy 90 ezren nyújtottak be menekültkérelmet, amelyek elbírálása még nem zárult le.

A kevesebb mint 900 ezer lakosú Torinóban több mint 138 ezer a letelepedett bevándorló, többségükben románok és marokkóiak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk