Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Sztrájkolnak a brit orvosok

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) hét évtizedes történetének legnagyobb orvossztrájkja kezdődött kedden Angliában.

A sztrájkot a már végzett, de szakvizsga előtt álló orvosok hirdették meg, mivel nem sikerült egyezségre jutniuk a kormánnyal a heti munkarend és a hétvégi pótlékrendszer átalakításáról.

Jeremy Hunt egészségügyi miniszter a tárgyalások kudarca után az év elején közölte, hogy a nyártól rendelettel lépteti érvénybe az új szabályozást, amelynek alapján a kormány emeli a fiatal orvosok alapbérét, viszont a szombati ügyeletek után járó bérpótlékot megvonja. Ennek elsődleges célja az, hogy az anyagi és létszámgondokkal egyszerre küszködő kórházak a hétvégén könnyebben tudják biztosítani a szükséges orvosi létszámot.

Az orvosok érdekképviseletét ellátó szakmai szövetség, a British Medical Association (BMA) szerint azonban ez éppen a betegellátás biztonságát veszélyezteti, mivel egyoldalúan növeli az orvosok munkaterhelését. A BMA értelmezése szerint az új szabályozás a hétvégén kívül is lehetővé teszi a hosszabb munkaidő elrendelését például az éjszakai ügyeleteket ellátó fiatal orvosok esetében.

Az idén már voltak orvossztrájkok Angliában, de ez az első olyan munkabeszüntetés a II. világháború után létrehozott NHS egész történetében, amely a kórházak sürgősségi és szülészeti osztályaira is kiterjed.

Az NHS angliai kórházai a keddi adatok szerint 12 711 előre tervezett műtéti beavatkozást halasztottak el, és 112 856 ambuláns vizsgálatot mondtak le.

Az estig tartó sztrájkban 45 ezer orvos vesz részt, és a BMA szerdára is hasonló akciót hirdetett.

Jeremy Hunt a BBC rádiónak kedden - arra a kérdésre, hogy vállalja-e a felelősséget, ha a sztrájk okozta ellátási kiesések miatt valaki esetleg meghal - kijelentette, hogy a sztrájk idején történtekért azok a felelősek, akik a sztrájkot választották.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az egészségügyi miniszteri tisztség "valószínűleg az utolsó jelentősebb politikusi állás", amelyet elvállalt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk