Megjelent: 8 éve

Kivette már a nyári szabadságát?

Közeleg a nyár, sok helyen már kialakulóban vannak a nyári szabadságok, beosztások, amit nem mindig könnyű mindenki megelégedésére összehozni, hiszen ilyenkor mindenki menni akar. Mit érdemes végiggondolni? - teszi fel a kérdést a Pénzcentrum.

Kivehetünk többször kevesebb vagy inkább kevesebb hosszabb szabadságot. Azért azt érdemes megfontolni, hogy mennyi az az idő, ami alatt tényleg ki tudja pihenni magát az ember. A Munka törvénykönyve szerint minden munkavállalónak jár 14 nap egybefüggő szabadság, ettől eltérni csak egyéni megállapodással lehet.

Hosszabb pihenő után ugyan felhalmozódhatnak a dolgok, ugyanakkor fontos, hogy igazán fel tudjon töltődni a dolgozó. Ezt az időszakot a munkahelyi feletteseknek, kollégáknak is tiszteletben kell tartani, hogy ilyenkor valóban maga mögött tudja hagyni a munkahelyi gondokat a munkavállaló.

Az alapszabadság egységesen mindenkinek 20 nap, ami az éveink számával folyamatosan bővül, és ehhez jönnek hozzá különböző jogcímen igénybe vehető pótszabadságok. A törvény szerint a szabadságot, legalább 15 nappal előre kell jelezni.

Számolja ki, Önnek mennyi szabadság jár!

Persze a legjobb eset, ha közösen sikerül megegyezni a szabadságokról, hogy ne keletkezzen felesleges feszültség a kollégák között.

Pénzcentrum
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk