Megjelent: 20 éve

Elsumákolni az életkort az önéletrajzban? - Nem éri meg, Angliában mégis előfordul

Az angol munkaadók egyharmada szerint minden álláshirdetésre akad olyan jelentkező, aki a hátrányos megkülönböztetéstől tartva elsumákolja életkorát. Egy internetes felmérésen a szigetországi munkavállalók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elutasították már életkora miatt. Deák Andrea személyzeti tanácsadó szerint a magyar pályázók felvállalják korukat, hazudni egyébként sem éri meg.

Egy angol internetes felmérésen a megkérdezett munkaadók egyharmada azt állította, hogy az álláshirdetésekre pályázók között szinte mindig akad valaki, aki eltitkolja életkorát vagy a valóságnak nem megfelelő életkori adatot tüntet fel önéletrajzában.

A Totaljobs kutatásából kiderül, hogy a munkaadók elsősorban a PR és a marketing területen vélik magasnak a korukat "elsumákolók" arányát, ugyanis itt érzik leginkább a jelentkezők a fiatalosság, a dinamizmus követelményét a pályázati szempontok között.

Az angol pályázók szerint a korosak nem kellenek

Ugyan a kiválasztást végzők úgy nyilatkoztak, hogy a különböző életkorú csoportok egymás melletti munkája jó hatással van a szervezetre, az álláskeresők 40 százaléka azt érzi, hogy életkora alapján korábban már elutasították. 60 százalék úgy gondolja, hogy a munkáltatókat nem érdeklik a korosabb munkavállalók.

A magyar pályázók vállalják életkorukat

Deák Andrea, a Neumann International budapesti ügyvezető igazgatója szerint Magyarországra nem jellemző, hogy a magyar pályázók nem merik felvállalni életkorukat: "Nem találkoztam még olyan magyar pályázóval, aki önéletrajzában eltitkolta volna életkorát, vagy rossz születési dátumot írt volna. Sőt, sok esetben a hölgyek még gyermekeik számát is odaírják a személyi adatok közé, pedig általában a gyermekek megemlítését nem tanácsoljuk az önéletrajzban."

A személyzeti tanácsadó cég vezetője hozzátette, hogy nem szabad elhallgatni az életkort, vagy megfiatalítani magunkat, mert elvesztheti az esélyét az a pályázó, akinél kiderül, az önéletrajzban nem írt igazat.
"Egyébként ha a születési dátumot nem írjuk le, az iskolák elvégzéséből, a munkák idejéből kiderül, hogy nagyjából hány éves az illető ", jegyezte meg Deák Andrea.

Életkor alapján diszkrimináció: Angliában még nem tiltják

Az Egyesült Királyságban egyébként még nem tiltja törvény az életkor alapján történő diszkriminációt, igaz, 2006-ig egy európai uniós irányelv alapján a jogrendbe kell ezt iktatni. Magyarországon a tavaly év végén elfogadott Esélyegyenlőségi törvényben szerepel az életkor alapján történő megkülönböztetés tilalma, ám a gyakorlati megvalósulásra várni kell: többek között a jogesetek, a próbaperek, az elrettentő bírságok és bírósági ítéletek hiánya miatt.

Karácsony Zoltán, 2004. március 18.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek