Megjelent: 20 éve

Menedzserportrék: Chikán Attila

Név: Chikán Attila


Születési év: 1944
Jelenlegi munkahely: Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Pozíció: egyetemi tanár, rektor




Ajánlat





Menedzsmentfórum
Fórum döntéshozóknak



Menedzserportrék
A döntéshozók











Bemutatkozás:

Szakmai karrierje döntően a "Közgáz"-hoz kötődik. Végigjárta a ranglétra minden fokát, igyekezve rendszeresen újítani, új tárgyak, új módszerek bevezetésével. Kiemelkedően fontos szerepet tölt be életében a Rajk László Szakkollégium, amelynek 33 éve igazgatója - ma is a kollégiumban, a diákokkal él. Nagy hangsúlyt helyezett mindig a nemzetközi kapcsolatokra: 1968-ban szerepelt először nemzetközi konferencián, s azóta mind előadóként, mind pedig különböző szervezetek vezetőjeként jelen van a nemzetközi közéletben. Itt szerzett tapasztalatai, valamint a hazai gazdasági gyakorlattal fenntartott szoros kapcsolatai révén érzett erőt arra, hogy 1998-ban elfogadja a miniszterségre való felkérést. Ma az egyetemnek a nemzetközi élvonalhoz való felzárkóztatását tartja fő feladatának.

Korábbi munkahelyek:

1968 -
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem illetve jogelődjei

1998-1999
közben másfél évig gazdasági miniszter

1967- 68
KGM Tervező Irodái




Iskolai végzettségek:

1971 - 72
ICAME program Stanford University, California

1969
egyetemi doktor

1967
Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem okleveles közgazda




Közéleti tevékenység:

2002 -
Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány Kuratóriumának tagja

2000 -
Richter Gedeon Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke

1990 -
MTA Közgazdaságtudományi, Vállalatgazdasági és Marketing Bizottságainak tagja

1991 -
Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság társelnöke

1970-
Rajk László Szakkollégium igazgatója




Több nemzetközi szervezet (köztük a Beszerzési Világszövetség, a Nemzetközi Készletezési Tudományos Társaság és a Globális Termeléskutatási Csoport) vezető tisztségviselője, hat nemzetközi és öt hazai folyóirat szerkesztő bizottsági tagja

Tudományos munkák:

1999 -
MTA doktora

1981
A közgazdaságtudomány kandidátusa

Fő műve: Vállalatgazdaságtan 1991 óta számos, többször átdolgozott kiadás 250 cikk, 12 könyv főleg magyar és angol nyelven




Nyelvismeret: angol

Családi állapot: élettársa Nagy Márta

gyermekei: Chikán Attila (1972), Chikán Eszter (1980)

Szabadidő: Sport

Autó: Saab

Kedvenc nyaralóhely: Lignano (Olaszország),

Hajdúszoboszló

Lakóhely: Budapest

Vezetői ars poetica:

A vezetés csapatmunka, a legfontosabb a megfelelő munkatársak kiválasztása (a vezető minősége a munkatársak minőségével mérhető) és a vezetői közösség (ami persze nem mindig barátság) fenntartása. Bármely szervezet vagy testület vezetőjének ugyanakkor kell saját kreativitásra épülő vízióval rendelkeznie a hozzá tartozó egység jövőjéről, s ezt a határozottság és a rugalmasság megfelelő keverésével képviselni kell tudni. Mindkét mondatban szerepel egy "megfelelő" szó - ennek tartalmát azonosítani, ez a vezetés művészete. Ja, és sokat kell dolgozni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek