Megjelent: 20 éve

140 700 forint a magyar átlagjövedelem

Az átlagkereset 140 700 forintra nőtt az első negyedévben, a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal emelkedett. Továbbra is a pénzügyi szférában dolgozók keresnek a legtöbbet.

140 700 forint a magyar átlagjövedelem 2004. május 18. FigyelőNet Az átlagkereset 140 700 forintra nőtt az első negyedévben, a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal emelkedett. Továbbra is a pénzügyi szférában dolgozók keresnek a legtöbbet. A nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 766 ezren álltak alkalmazásban 2004 I. negyedévében, ez 0,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,4 százalékkal nőtt, a költségvetés létszáma 1,1 százalékkal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset 9,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,0 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett) 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a KSH által kiadott közleményben. Felvétel a szolgáltató-ágazatban A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltató-ágazatok egy részére jellemző – ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás 13,8 százalék; kereskedelem, javítás 9,3 százalék; egyéb közösségi személyi szolgáltatás 3,4 százalék, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 2,6 százalék –, de az építőipar létszáma is több mint 2 százalékkal növekedett. Továbbra is leépít a textilipar A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett jelentős mértékű létszámcsökkenés következett be a feldolgozóipar egyes területein: a textília-, textiláru-, bőrtermék-, lábbeligyártásban (11,8 százalék), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (7,7 százalék), valamint az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártásban (7,1 százalék). A költségvetésben a szociális ágazatban bekövetkezett 3,7 százalékos létszámnövekedés miatt az egészségügyi, szociális ellátás területén kismértékű (0,2 százalék) volt az emelkedés, a többi fő területen azonban csökkent a létszám. A versenyszférában nagyobb volt az emelés A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 140 700 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 92 200 forint, a szellemi foglalkozásúaké 196 600 forint); a versenyszférában dolgozók átlagosan 131 400 forintot (ezen belül a fizikaiak 91 600 forintot, a szellemiek 209 600 forintot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 163 200 forintot (ezen belül a fizikaiak 96 800 forintot, a szellemiek 184 600 forintot) kerestek. A bruttó keresetek a versenyszférában 11,5 százalékkal, a költségvetési intézményekben 6,3 százalékkal haladták meg a 2003. azonos időszakit. Ez utóbbi területet havonként egyenletes, 6 százalék körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál az első két havi 10 százalék körüli növekedést márciusban – az éves nyereség-, prémium-, jutalomfizetések miatt – 14,4 százalékos követte. Továbbra is a pénzügyi dolgozók keresnek a legjobbanA legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (314 100 forint), ezt követte a vegyipar (185 100 forint), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (183 100 forint), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (163 300 forint), az oktatás (160 900 forint). Legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában (75 800 forint), a máshova nem sorolt feldolgozóiparban (84 200 forint), a mezőgazdaságban (87 300 forint) a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban (87 700 forint), illetve az építőiparban (93 300 forint) dolgozók kerestek. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 forintnak felelt meg, (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 117 900 forint). A 2004. évi adó és járulékfizetési kötelezettségek emelkedése miatt a nettó átlagkeresetek növekedése minden hónapban rendre alatta maradt a bruttó keresetekének (az első negyedévben összességében 1,4 százalékponttal). A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 147 300 forint (január–márciusi átlagos középárfolyamon számítva 566 euró) volt, ez 10,4 százalékos növekedés az előző év első három hónapjához képest. A munkajövedelem kereseten felüli része munkavállalónként átlagosan 4,5 százalék volt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek