Megjelent: 20 éve

Kényszerszabadságolták a szegedi kórház főigazgatóját

Kényszerszabadságra küldte a Szegedi Városi Kórház főigazgatóját Botka László polgármester.

Kényszerszabadságolták a szegedi kórház főigazgatóját 2004. július 9. FigyelőNet, Rádió.hu Kényszerszabadságra küldte a Szegedi Városi Kórház főigazgatóját Botka László polgármester. hirdetés Az önkormányzat nem vizsgálódik a tragikusan végződött műtét ügyében, mert nem feladata - mondta a polgármester. Az elmúlt napokban több órás tárgyalásokat folytattam a kórház főigazgatójával. Áttekintettük a kialakult helyzetet, a tragikus eseményt és a kórház jövőjét. A szegedi kórház nagy változások előtt áll, hiszen az elmúlt két évben közel 300 millió forintos fejlesztést hajtottunk végre, a legmodernebb egészségügyi készülékeket szereztük be, ezen a héten döntött a kormány további 175 millió forint céltámogatás odaítéléséről, ami további modern gépműszerek beszerzését teszi lehetővé, és elnyertünk egy címzett támogatást is, rövidesen indul a kórház teljes épületének átépítése, 1,3 milliárd forintos beruházásról van szó – mondta Botka László. A kialakult helyzetben én arra kértem Nárai főigazgató urat, hogy megromlott egészségi állapota miatt nyújtsa be lemondását és kérje a nyugdíjazását. Határozott meggyőződésem, hogy a szakmai munka megerősítése és a kórház iránti bizalom helyreállítása érdekében egy új, tetterős vezetőre van szüksége a városi kórháznak. Nárai főigazgató úr a nyugdíjazástól elzárkózott, ezért döntöttem úgy, hogy kényszerszabadságra küldjem, és ezzel egy időben felkértem a közgyűlés egészségügyi bizottságát, hogy foglaljon állást a kórház ügyében a főigazgató helyzetéről, ezt a hétfői nap folyamán az egészségügyi bizottság meg fogja tenni. Amennyiben aggodalmaimat osztani fogja az egészségügyi bizottság, akkor a közgyűlés legközelebbi ülésén Nárai főigazgató urat fel fogjuk menteni a megbízatása alól. Lonovics János professzor, a szegedi egyetem egészségügyi centrumának elnöke a leletcsere kapcsán vizsgálatot rendelt el a klinikán, mely megállapította, hogy az idegsebészeten szabálytalanság nem történt. Erről bővebb információt kommünikében adnak egy órakor. A 2-es kórházban lezajlott belső vizsgálat eredményeiről még nem nyilatkoznak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek