kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

23 milliárd forintot használtak fel munkanélküliek lehetőségeinek javítására

Csaknem időarányos, 45,4 százalékos volt a munkanélküliek foglalkoztatási lehetőségeit javító aktív eszközök keretének első féléves felhasználása. Az erre a célra szánt több mint 50 milliárdos éves keretből eddig csaknem 23 milliárdot használtak fel.

Munkaerő-piaci Alapból egész évre 50 milliárd 441 millió forint áll rendelkezésre a különféle aktív eszközökre, ebből az első félévben 22 milliárd 903 milliót használtak fel. A munkanélküliek járadékára, ennek társadalombiztosítási befizetéseire 54,5 százalékot költöttek el a munkaügyi központok, és az egész évre előirányzott 75 milliárd 27 millió forintból az első félévben 40 milliárd 898 millió forintot használtak fel - áll a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium hétfői közleményében.

A szakképzési alaprész teljes keretének 28 százalékát használták fel az első félévben, a különféle szakképzési feladatokra pedig 3 milliárd 837 millió forint jutott. A rehabilitációs célú kifizetésekre 16 milliárd 177 millió forintot költöttek, ebből 15 milliárd 807 millió forintot a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatására fizette be a központi költségvetésbe a Munkaerő-piaci Alap.

A munkaügyi központok az első félévben a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására létesítendő új munkahelyek támogatására 370 millió forintot fizettek ki. A rendelkezésre álló forrás döntő hányadát - az ez évi pályázatok elbírálása után - a második félévben használják majd fel. A Munkaerő-piaci Alapból pótolták az első félévben a felszámolás alá kerülő vállalatok bértartozásait is, ami 2 milliárd 222 millió forint volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek