Megjelent: 19 éve

Nőként élni jó - A női tulajdonságokkal szemben a férfiak védtelenek a tárgyalóasztalnál

Találkoztam egy igazi nővel egy igazi férfias szakmában. Láng Éva, a Levantex Kft. ügyvezető igazgatója nemcsak egy a sok IVECO márkakereskedő közül, hanem eredményei, elismerései szerint a legjobb közöttük. Az összes férfi között.

- Ebben a férfias szakmában férfiasan is kell viselkedni, hogy elfogadjanak?

- Visszakérdezek. Szerinted előny vagy hátrány az üzleti életben, hogy nő vagy?

- Én egyértelműen előnyként éltem meg, de inkább az ellenkező állítást fogadja el igaznak a világ.

- Elég nagy hiba, ha a nők is elhiszik, hogy hátrány a nőiesség az üzleti életben, s eleve annak háttérbe szorításával akarnak sikeresek lenni. Négyszáz IVECO márkakereskedő van a világon, s egyedül a Levantexet vezeti nő, s a meghatározó cégtulajdonos is én vagyok. Igazi férfibuli a gépjárműeladás, és emiatt még nagyobb előny nőnek lenni ebben a szakmában. A férfiak ugyanis védtelenek a nőies természettel szemben az üzleti tárgyalásokon. Hirtelen nem tudnak mit kezdeni a közvetlenséggel, kedvességgel, a személyes, szinte családias légkörrel. Természetes reakciójuk - mint mindannyiunknak -, hogy elkezdik jól érezni magukat. A szívükből, barátságból, esetleg a nőiesség iránti természetes hódolatuktól vezérelve cselekszenek. S ahol jól éreztük magunkat, oda szívesen járunk vissza.

- Mégis, miért éppen az IVECO márkakereskedésben, teherautó-javításban és alkatrészeladásban találtad meg az üzleti sikerhez vezető utat?

- A 90-es évek elején barátnőmmel azon törtük a fejünket, mik azok a hiányterületek, ahová be lehet törni, amik felfutóban vannak. Akkoriban a magánszektor sok izgalmat ígért az állami alkalmazotti léttel szemben. Hát még egy olyan embernek, mint én. Mindenhol nyüzsögtem, felkavartam az állóvizeket. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola számítógépes rendszerszervezői szakán végeztem, s addig a számítástechnikai szakmában dolgoztam; legtovább a Magyar Televíziónál. Vállalkozóként a tanult szakmától távol eső, ismeretlen tevékenységeket kerestünk. Már egyedüli cégtulajdonosként, egy ismeretlen ember üzleti tanácsát követve indultam egy hatalmas, 500 autó vásárlására kiírt tenderen. Tapasztalat nélkül bekopogtattam a Fiathoz, kértem és kaptam is árajánlatot. Azután az IVECO-hoz mentem, ahol először kalandornak néztek, de miután megmutattam a Fiattól kapott árajánlatot, nagy nehezen ők is megadták a tenderinduláshoz szükséges árajánlatot. Nyertem. Ennek a tendernyerésnek körülbelül akkora volt az esélye, mint a világranglista 170. helyén levő teniszezőnek Wimbledonban győzni. Ezután az IVECO maga ajánlotta fel a hivatalos márkakereskedői státust.

- Akkor még sokan voltak - s mind férfi - a márkakereskedők a piacon.

-Bekerültem az IVECO-hálózatba, a tizenkettedik voltam a sorban. De én első akartam lenni. Jó pár év kellett hozzá, de elértem. Mára a hazai piac 30 százalékát a Levantex birtokolja, s az IVECO olasz központja bennünket Közép-Európa legjobb márkakereskedőjének tart. Nemrég vettem át tőlük azt az életműdíjat, amelyet az IVECO felterjesztésére az ISFOA olasz magánegyetem adományozott olyan művészeknek, közéleti személyiségeknek és üzletembereknek, akik tevékenységükkel jelentős sikereket értek el.

- Azért ezt már nem csak a szokatlanságoddal - szakmán kívüli vagy és nő - érted el. Szerinted miért nálad veszik meg ugyanazt a járművet, amihez más kereskedőtől is, valószínűsíthetően ugyanazon az áron, hozzá lehet jutni?

- Meggyőződésem, hogy a versenyben a versenyelőnyt az emberi tényező adja. De nevezhetjük vállalati kultúrának, imázsnak, szemléletnek. Sokan visszajelezték már, hogy belépve hozzánk melegséget, meghittséget, rendet tapasztalnak. Munkatársaink nem idegesek, őszintén kedvesek. A nyugodt légkör mögött azonban szervezettség, átgondoltság van. S persze némi impulzivitás is, de mértékkel, a szervezettséget nem megbontani képes mennyiségben. Hadd mondjak el egy jellemző történetet. Nem értettem, miért kell feltétlenül koszos műhelyben, koszos ruhában szerelni a teherautókat. A szerelők pedig azt nem tudták elképzelni, hogyan lehet állandóan tisztán tartani a műhelyt és a ruhájukat, miközben dolgoznak. Addig jártam a nyakukra, míg először, muszájból - a főnökasszony mániájának engedelmeskedve -, beledobták a kukába az alkatrész dobozait, azonnal feltörölték a földről a kicsöpögött olajat, hetente kétszer cserélték a ruhájukat, majd később már önként, természetes reflexeknek engedelmeskedve tették ugyanezt. Beépült a munkakultúrájukba. Az első számú vezetőnek meghatározó szerepe van a jó vállalati légkör kialakításában. Vezetőként arra koncentrálok, hogy biztonságot, stabilitást adjak munkatársaimnak. Tapasztalatom szerint oda kell figyelni mindenkire, s a csapat minden tagjának jól kell dolgoznia ahhoz, hogy a vállalat sikeresen működjék. Mindenkin van felelősség, de az enyém a legnagyobb. Elég erős az önkontrollom. Mikor észreveszem, hogy egy kollégám nem jól végezte el a munkáját, elsőként a magam felelősségét tisztázom, felteszem a kérdést: vajon jól adtam-e ki a feladatot, mi az én szerepem abban, hogy nem tudta jól végrehajtani a rábízottakat. Ha kiderül, hogy hibásan delegáltam a feladatot, nem a személyiségéhez, képességeihez illő követelményeket támasztottam vele szemben, korrigálni tudok.

- S honnan tudod, milyen az egyes ember személyisége, s milyen feladatokra képes leginkább, miben lehet a legeredményesebb?

- Most egy nagyon nőies dolgot mondok: megérzem. Biztosan van emberismeretem, de az érzékszerveimtől is kérem és kapom az információkat, nem csak az eszemtől.

- Amit eddig elmondtál magadról, vezetői tulajdonságaidról, mind tipikusan női. Jellemzően nagyon figyelsz az emberekre. Mintha az eredménynél, nyereségnél, tárgyaknál fontosabbak lennének számodra.

- Ennél a vállalatnál én látok a legmesszebbre. Ez természetes, hisz ez az én "munkaköri kötelességem". A munkatársaim, közel nyolcvanan, persze nem biztos, hogy azt látják a jövőképükben, amit én, de bíznak bennem. S ez a bizalom kell ahhoz, hogy meg tudjam velük együtt valósítani a gondolataimat, céljaimat, eszméimet. Igazán nem tudok szigorú lenni. Inkább a következetesség jellemző rám. Igyekszem igazságos, becsületes és segítőkész lenni, ezek az etikai elvek nálam a legfontosabbak.

- Ezekkel a személyiségvonásokkal nagyon nehéz lehet a vezetői tekintély érdekében megtartani a két lépés távolságot.

- De meg kell tartani. A tekintélyre szükség van. Ezzel együtt nagyon jólesik, ha a kollégáim megkeresnek, amikor bajban vannak.

- Hatalmas vitalitás árad belőled, honnan ez a sok energia?

-Az első számú vezető legnagyobb erénye, ha meg tudja őrizni alkotóerejét, az állandó fejlődés, változás képességét s hozzá a teremtenitudását. A töltődéshez elsősorban nyugalmas, harmonikus magánéleti háttér szükségeltetik. Magánéletemben tipikus anya, feleség vagyok. De rendszeresen kiszakítok magamnak néhány órát egy héten. Például énekelni tanulok. Az éneklés öröménél csak egy lehet nagyobb, amikor majd a hangommal másoknak is örömöt szerzek. Szenvedélyesen síelek, imádok hegyet mászni, rendszeresen tornászom.

- Megint csak arra a beidegződésre utalok vissza, miszerint a menedzsernők karrierjük érdekében feláldozzák családi életüket, mert a közhiedelem szerint egyik csak a másik rovására tud kiteljesedni. Hogy is van ez?

- A család és a munka egyenértékű helyen van az életemben. Egyforma fontossággal koncentrálok mind a két élettér harmóniájának megtartására. Otthon is nő vagyok. A családban a második helyen. Hitem szerint ugyanis a családban a férfié a vezető szerep. Ha egy nő törekszik, és eléri az irányító, meghatározó szerepkört, s megkérdeznénk tőle, igazából nyert-e ezzel vagy veszített, biztos vagyok a válaszban. Nagyon elítélem a családon belüli rivalizálást férj és feleség között. Meggyőződésem, hogy csak egy nő tud férfivá tenni egy férfit azzal, ha nőként létezik mellette. A mai napig reggel megsütöm a kenyeret, hogy mire a férjem hazaér, friss kenyér várja. Csak nyolc órát dolgozom naponta, sietek haza, hétvégén nem csinálok hivatalos programot. Ez is biztosan a női mivoltomból adódik. Egy férfi könnyebben megteheti, hogy későn jár haza. Engem vár a kisfiam, most diplomázott 23 éves fiatalember, és a férjem, aki szerintem nagyon jóképű. Nem is szeretném elveszteni a figyelmét, szerelmét azzal, ha elhanyagolnám.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek