Megjelent: 19 éve

Távmunka - előny a fogadónál

A kormányzat és az Európai Unió is pályázatokkal, stratégiai programokkal segíti elterjeszteni ezt a foglalkoztatási módot. Szakmai hátterét a frissen megalakult Magyar Távmunka Szövetség adja meg.

Távmunka – előny a fogadónál 2004. október 28. " class="kapcsszoveg">Vass Enikő A kormányzat és az Európai Unió is pályázatokkal, stratégiai programokkal segíti elterjeszteni ezt a foglalkoztatási módot. Szakmai hátterét a frissen megalakult Magyar Távmunka Szövetség adja meg. hirdetés Szakemberek szerint Magyarországon a következő két évben vagy százezer új távmunkahely jön létre, a kimutatások szerint nagyjából 100 milliárd forint beruházással. “A távmunkával kapcsolatban sok a tévhit és az információhiányból származó idegenkedés a munkáltatói és a munkavállalói oldalon is" – mondja Horvát Elek, a Magyar Távmunka Szövetség frissen megválasztott elnöke. A szövetségnek az a célja, hogy ismeretterjesztéssel, a távmunkával elérhető gazdasági előnyök bemutatásával, szakinformációkkal és üzleti szemléletű modellekkel segítse ennek a gazdaságserkentő foglalkoztatási formának az elterjedését. Az elnök hangsúlyozta, hogy fontos feladatuknak tekintik bemutatni a modern, kiemelkedő szakmai színvonalú távmunkát támogató megoldásokat.Kinek való a távmunka?• Szakértők és vezetők: tervezők, könyvelők, menedzserek (marketing-, pénzügyi, PR-, minőségügyi, HR- stb.), projektvezetők, ügyfélfelelősök, pénzügyi elemzők, brókerek. • Informatikusok: rendszerszervezők, programozók, technikai támogatásban dolgozók, szoftvermérnökök. • Irodai szakértők: könyvelők, fordítók, korrektorok, kutatók, vezető adminisztratív munkatársak. • Hivatali dolgozók: adatrögzítők, szövegbeírók, telefonos értékesítő munkatársak. • Ügyfélszolgálati funkciókat ellátók: közvetlen értékesítéssel, értékesítési támogatással, technikai támogatással, marketinggel és foglalásokkal foglalkozók.Szövetség a modell honosításértA szövetség koordinátori szerepet igyekszik betölteni a gazdasági szereplők, a gazdaságpolitika irányítói, illetve a témában érintett civil és szakmai szervezetek között, és szeretne bekapcsolódni a távmunkával kapcsolatos törvényi szabályozás munkálataiba is. A tagok szakmai érdekképviselete mellett rész vállalna a nemzeti távmunka stratégia kidolgozásában és végrehajtásában. Nemzetközi kapcsolatain révén szándékozik elősegíteni a magyar távmunkavállalók bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági életbe.Az elmúlt öt év saját gyakorlati tapasztalatai és a nemzetközi statisztikák szerint a távmunka erősen csökkentheti az üzemeltetési költségeket, növelheti a rugalmasságot és a munkatársak elégedettségét, s ezáltal pozitív hatással van a távmunkát alkalmazó vállalatok piaci szereplésére – mondja Emih Szabolcs, a Negral Kft. IT-vezetője, a szövetséget megalapító egyik vállalkozás képviselője. A vállalkozás ezért üdvözli az elmúlt hónapokban a távmunka területén tett fontos előrelépéseket, és igen fontos lépésnek tartja a Magyar Távmunka Szövetség megalakulását.Berobbanó formábanAz Európai Unió 2000-ben Lisszabonban megfogalmazott stratégiai céljai között az is ott szerepel, hogy tagállamok 2010-re a elérjék a teljes foglalkoztatottság szintjét és Európa a világ legversenyképesebb térségévé váljon. Magyarország számára az uniós csatlakozáskor, azaz 2004 májusában váltak prioritássá ezek a célok. Elérésükhöz az emberi erőforrások hatékonyabb felhasználására, rugalmasabb foglalkoztatási formákra – távmunkára – és rugalmasabb munkaidőrendszerekre – részleges foglalkoztatottságra – van szükség. Európában a foglalkoztatottak 13-15 százaléka távmunkában dolgozik; Magyarországon ez az arány 1-2 százalék, ami nagyjából 50 ezer távmunkást jelent. Kimutatások szerint a távmunkások aránya évente 20-30 százalékkal növekszik; bár Németországban például az elmúlt három évben évi 100 százalékos növekedést mutattak ki. Az amerikai munkaerőnek az In-Stat/MDR becslése szerint egyharmada – vagyis 44 millió ember – dolgozik az idén távmunkásként. A szakértők 12 millió teljes munkaidejükben távmunkásként dolgozót tartanak számon, és ez a szegmens 2008-ig 14 millióra nő. A távmunkások közül a fennmaradó 32 millió bejár az irodába, s egy héten legalább két napot otthonról dolgozik. A 44 millió távmunkás közül 41 milliónak van internet-hozzáférése, s négy év múlva az akkor 50 millió távmunkásból már 49 milliónak lesz. Az In-Stat becslése szerint az amerikai távmunkások száma az idén fog a legnagyobb arányban – 7 százalékkal – nőni, a növekedés azután lelassul. A nagy vállalkozások foglalkoztatják a távmunkások 33 százalékát, s ez az arány 2008-ra 32 százalékra csökken. A kis és otthoni irodák foglalkoztatják a távmunkások 58 százalékát. Ebben a szegmensben látványos fejlődésnek indul a távmunka: az In-Stat/MDR becslése szerint 2008-ig 67 százalékra növekszik majd az itt foglalkoztatott távmunkások száma. A távmunka elterjedésével nő a széles sávú internetre való előfizetések száma is, az In-Stat/MDR megkérdezte távmunkások 70 százaléka jobbnak ítéli a kábeles internetet, mint a DSL-t, s ha a munkájuk elvégzéséhez szükség lesz internetre, akkor a kábeles változatra fizetnének elő. Az amerikai törvényhozás adókedvezménnyel támogatná a távmunkavégzés elterjedését. Egy törvénytervezet szerint a távmunkások és az őket alkalmazó vállalkozások 500-5000 dollár közötti adókedvezményt kaphatnának. Az adófizetőnek a kedvezmény igénybevételéhez le kell írnia, hogyan működik az ő munkájában használatos távmunkaprogram. A leírásnak arra is részletesen ki kell térnie, hogy a távmunkával hány kilométert „spórolnak" meg az alkalmazottak. A tervezet benyújtója szerint a kedvezmény csökkentené a közlekedési gondokat és a légszennyezési problémákat. Modellek a gyakorlatbanFontos, hogy a távmunkáról ne csak statisztikai adatok és a szociális előnyökről szóló információ jusson el a munkaadókhoz; a távmunka versenyképességet növelő hatása iránt érdeklődő cégeknek legyen módjuk megismerni valós üzleti előnyöket, alkalmazható gyakorlati modelleket is. Emih Szabolcs szerint a távmunkával kapcsolatos publikációknak az az egyik fő céljuk – és ez a fő célja a Magyar Távmunka Szövetség munkájának is –, hogy a piaci szereplők előtt világossá tegyék, hogyan lehet a távmunkát – az EU példája alapján – az üzleti célok megvalósításának egyik fontos tényezőjévé alakítani.A következő években a magyarországi távmunkások száma éppoly dinamikusan fog növekedni, mint az Európai Unióban (évi 20-30 százalékkal), és a számarányukban sem lesz már lemaradás. Biztosak vagyunk benne, hogy a piaci szereplőknek és az államnak is fontos gazdasági fejlődést hoz majd, ha ez a növekedési tendenciát sikerül valóra váltanunk – állapítja meg Emih.Fejlesztés távmunkásokkalA Negral Kft. működésének a megalakulásától, 1999-től kezdve egyik alappillére a távmunka. Megbízásain a szűk szakmai-koordinációs csapat mellett egytől egyig távmunkások dolgoznak. A vállalkozás már több egyedi informatikai, távmunkát segítő megoldást is kifejlesztett, s azokat ügyfeleinek is elérhetővé tette. Ilyen megoldás például a speciális távoktatási tananyagok (NEL), a távmunkások munkavégzésének ellenőrzésére való speciális időelszámoló és dokumentumkezelő rendszer (NAS), az új távmunkások betanítására kifejlesztett munkafolyamat-vezérlő rendszer (NWF), az ismereteket felmérő vizsgáztatórendszer (NQS), a távmunkásokkal készítendő távoli interjúra és folyamatos kommunikációra használt többféle kommunikációs megoldás. Mindez a legmagasabb biztonsági követelményeket is kielégítő módon az interneten át bárhonnan elérhető. A rendszerek fejlesztését és üzemeltetését a Negral Kft. távmunkásokkal végzi. Ügyfeleinek lehetőséget ad arra, hogy a megbízáskor betekintsenek a távmunkavégzés folyamatába, s ezzel megismerhessék a távmunka ellenőrizhetőségét és biztonságát.Csak a teljesítmény számít!A munkával kapcsolatos elképzeléseink (hogy hol és hogyan lehet dolgozni, hogyan lehet a munkát irányítani) változóban vannak – szögezi le Forgács Tamás, a szövetség másik alapító tagjának, a PricewaterhouseCoopersnek (PwC) a tanácsadója. A munkavégzés már nincs helyhez kötve, s nincs időkorlátok közé szorítva: rugalmas folyamat, amelyben csak a teljesítés új módjaival kapcsolatos elgondolások szabják meg a határokat.A távmunka Magyarországon is vonzó lehetőség a munkavállalóknak mint az irodai munkavégzés alternatívája. Különösen kedvező megoldás lehet az otthoni távmunka kisbabás mamáknak; ők a kezdeti időszak után a háztartás mellett már szívesen töltenének néhány órát munkával, de gyermekük felügyeletét még nem bíznák másra. A munkahelyi kötöttségeket nem kedvelő, de feladatukat lelkiismeretesen ellátó munkavállalók körében is sikerrel alkalmazható a munkavégzésnek az a formája.Alternatív megoldásokA kötetlen munkaidő és a kényelmes otthoni környezet sok esetben nagyobb elégedettséggel járhat és hatékonyabbá teheti a munkavégzést. A sok utazással járó munkakörökben hasznos lehet a mobil távmunka bevezetése – kihasználható az utazásra fordított idő, és ha az irodától távol (esetleg éppen egy kiemelt ügyfélnél) egy fontos dokumentumra volna éppen szükség, akkor az sem elérhetetlen: számítógéppel vagy mobiltelefonnal is be lehet lépni a cég adatbankjába. Érdemes még megemlíteni a távmunkairodát: ha a munkavállalók azt használják, akkor sokkal kevesebbet kell utazniuk, a munkaadók meg olcsóbb térségbe vihetik át a távolról is elvégezhető munkákat.A PwC-nek az a legfőbb törekvése, hogy megoldásokat kínáljon a vezető nemzetközi vagy hazai társaságok, közintézmények, illetve társadalmi szervezetek által naponta legyőzendő összetett üzleti problémákra. A PwC Üzleti Tanácsadás al-üzletága a maga nemzetközi tapasztalataira és módszertanára építve kidolgozta a Távmunka Tanácsadás szolgáltatást; ezzel igyekszik biztonságos környezetet teremteni a gazdasági szereplőknek, a közintézményeknek és az államigazgatásnak a távmunkához – és minél jövedelmezőbb alkalmazásához.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk