kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Színlelt munkaszerződések

Már készülnek a színlelt szerződések megszüntetését célzó, szakmánkénti önfoglalkoztatói szabályok. A versenyszféra azonban nem siet az alkalmazási formák kifehérítésével.

Színlelt munkaszerződések 2004. november 6. " class="kapcsszoveg">Cseke Hajnalka Már készülnek a színlelt szerződések megszüntetését célzó, szakmánkénti önfoglalkoztatói szabályok. A versenyszféra azonban nem siet az alkalmazási formák kifehérítésével. Ön mit szól hozzá? Háromszázezerről állíthat ki számlát! - közölte a felvételi beszélgetés végén az egyik budapesti marketingcég vezetője pr-feladatokra szerződő új kollégájával. A tárgyalás során még véletlenül sem merült fel, hogy munkaszerződést kötnek vele. Akad olyan, aki egy idő után megelégeli a „vállalkozósdit". Egy, az írott sajtóban tizenöt éve dolgozó újságíró azért igazolt át egy hónapja a közszférába, mert a minisztériumi sajtófőnöki megbízatásért munkaviszony keretében bruttó 500 ezer forintot ígértek neki, míg korábbi munkahelyén ennél kevesebbért, ráadásul számlás vállalkozóként alkalmazták. „Kell a munkajogi biztonság, nem mindegy, hogy egyik napról a másikra rakhatnak ki, vagy több hónapos felmondási idő illet meg, a fizetett szabadságról és egyéb kedvezményekről nem is beszélve"- indokolta lépését. SzámlaképességA választás azonban korántsem mindig ilyen egyértelmű. Tipikus esetben ugyanis annak üti több pénz a markát, aki számlát ad, azaz megbízási vagy más polgári jogi szerződés keretében látja el a munkáját. Eleve így kalkulálnak a munkaadók is. Két összeget említenek a felvételi beszélgetéskor - egyet, ha számlát ad valaki, és egy másikat arra az esetre, ha forszírozná a munkaszerződést. Meghatározott bérköltséggel kalkulálnak: ha fizetik a munkavállaló utáni közterheket, akkor jóval alacsonyabb nettó bért ígérnek - már ha egyáltalán felajánlják a választás lehetőségét. Annak ellenére, hogy a kormány két éve kampányol a vállalkozások munkajogi kifehérítése mellett, alig változtak a foglalkoztatási formák. Munkaerő-piaci becslések szerint legkevesebb 50 ezerre tehető azoknak a „vállalkozóknak" a száma, akiket munkaviszonyban kellene alkalmazni, ám költségcsökkentési megfontolásból álvállalkozói szerződést kötnek velük. Változatlanul „dívik" a minimálbért és a számlaadást ötvöző megoldás. A munkaadók - legyen szó akár a versenyszféráról, akár az állami- és önkormányzati területről - olyannyira nem zavartatják magukat a munkaügyi felügyelőktől és az adóellenőröktől, hogy álláshirdetéseikben is nyílt feltételül szabják a számlaképességet. A központi igazgatásban is rendre kiszerveznek tipikusan munkaviszony keretében ellátandó feladatokat, amelyeket számla ellenében korábbi köztisztviselők látnak el. Egyáltalán nincs pánik a cégek körében sem: elvétve törekszenek csak arra, hogy a polgári jogi kontraktusokat munkaszerződéssé alakítsák. A legalitás határán Napjainkban a következő területeken a legelterjedtebb Magyarországon a munkaszerződés helyett a számlás foglalkoztatás: • Biztosítási piac • Egyes orvosi és gyógyszerészi szakmák • Építőipar • Hirdetésszervezés • Irodalmi tevékenység • Írott és elektronikus sajtó • Kereskedelem • Könyvkiadás • Közúti fuvarozás • Mezőgazdasági alkalmi munkák • Ruhaipar • Személy- és vagyonvédelem • Színművészet és előadó-művészet • Takarítás • Taxis és sofőri szolgáltatás • Vendéglátás Mindazonáltal Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség elnöke szerint az utóbbi fél évben mintha kismértékben javult volna a törvénytisztelet. Attól azonban távol vagyunk, hogy kifehéredjen a munkaerőpiac. A társadalom Békés András magyarázata szerint a leplezett foglalkoztatást afféle bocsánatos bűnnek tartja. A munkáltatók azzal áltatják magukat, hogy mindenki hasonló fogásokkal él, ha pedig tömegesen ez a gyakorlat, akkor a megengedett kategóriába tartozik. A munkaügyi felügyelőségek évente mintegy 50 ezer munkáltatónál végeznek ellenőrzést, közülük minden harmadik cégnél találnak valamilyen súlyos szabálytalanságot. Kicsi a lebukás veszélye, s még ha kiugróan magas bírsággal is sújtják a törvényszegőket - a maximális összeg 6 millió forint lehet -, az sem elég visszatartó erő. „A nagyobb kereskedelmi láncolatoknak meg sem kottyan a több milliós birság" - mutat rá a felügyelőség elnöke. Simítások Itt tartunk tehát 2004 novemberében. A Medgyessy-kabinet bő két és fél évvel ezelőtt tett ígéretet arra, hogy tiszta viszonyokat teremt a munkaerőpiacon. A Gyurcsány-kormány elődjét a rendrakás terén két szempont vezette. Egyfelől az az uniós szabály, amely szerint a munkaviszony alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések korlátozására vagy csorbítására, ami magyarul annyit tesz, hogy klasszikus munkajogi elemeket tartalmazó tevékenységnél a munkavállalók nem kényszeríthetők vállalkozási szerződésbe. A másik szempont az államháztartási bevételek növelése volt - azaz hogy a költségvetéstől adókat és járulékokat elspóroló munkaadók fizessék csak meg a közterheket -, ám a munkaügyi tárca sokadik nekifutásra sem tudott olyan átfogó törvényjavaslattal előállni, amely a munkáltatók és a munkaadók számára is elfogadható módon rendezte volna a piaci, versenyképességi okok diktálta jelenséget. A munkaadók iparágak tönkremenetelére figyelmeztettek, arra hivatkoztak, hogy nem tudják megfizetni a bérek utáni - az európai átlagot tekintve magas - adó- és járulékterheket, vagy ha mégis rákényszerítik őket, akkor tömeges elbocsátásokat lesznek kénytelenek végrehajtani. A leplezett munkaszerződések legalizálására irányuló kormányzati szándék most újra felerősödött, éledezik az eddig tetszhalott állapotban leledző munkajogi törvény előkészítése. A Figyelő értesülése szerint szakmánként készülnek az önfoglalkoztatói jogviszonyra vonatkozó speciális szabályok a minisztériumokban. A kulturális tárcánál a művészekre, színészekre, szellemi szabadfoglalkozásúakra és újságírókra vonatkozó szabályokon dolgoznak, míg a Belügyminisztériumban az őrző-védőket érintő normák formálódnak, a tervezeteken itt is, ott is már az utolsó simításokat végzik. Az önfoglalkoztatói státus pontos tartalmát még nem tárták ugyan a nyilvánosság elé, már csak azért sem, mert a jogszabálytervezetek a foglalkoztatási tárcánál szakmai szűrőn mennek keresztül, tehát még módosulhatnak. Árulkodó jelek ALÁRENDELTSÉG. A szerződés tartalmától függetlenül munkaviszonynak minősül a foglalkoztatás, ha a tevékenységet ellátó személy kötött munkaidőben, a munkáltató szervezetébe integráltan, a munkáltató eszközeivel, szigorú hierarchiában, a munkáltató irányítása alatt végzi a munkáját, s gondossági kötelem terheli. MELLÉRENDELTSÉG. Klasszikus megbízási, vállalkozási szerződés akkor jöhet szóba, ha a felek viszonyát mellérendeltség jellemzi, korlátozott utasítási jog illeti meg a megbízót, a tevékenységet ellátó vállalkozás személyesen, de más bevonásával is elláthatja a feladatot. A megbízott maga osztja be idejét, saját eszközeivel végzi a feladatot, igazolt költségeit elszámolhatja, eredmény-kötelem terheli. Az elképzelések szerint azonban a megbízási, vállalkozási szerződéssel foglalkoztatottakat is megillet egy sor, a munkaviszonyhoz kapcsolódó garanciális jog, például fizetett szabadság, felmondási idő, pihenőidő. Nem eldöntött, hogy a valamennyi ágazatra vonatkozó közös garanciális elemek a Polgári iörvénykönyvbe épülnek-e be, vagy egy külön törvénycsomagba. Az viszont már most látható, hogy egységes önfoglalkoztatói törvény nem születhet. „A dolog természetéből adódóan képtelenség ugyanis generális, mindenkire vonatkoztatható, kogens szabályt alkotni" - magyarázza Tóth László a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium stratégiai főosztályának vezetője. SzigorA félreértések elkerülése végett: az önfoglalkoztatói viszony semmiképpen nem jár majd kisebb közterhekkel a munkáltatók számára, mint a munkaviszony! Hogy miért nem? „A Pénzügyminisztérium nem támogatja, hogy eltérő adó- és járulékmértékek vonatkozzanak a különféle foglalkoztatási formákra, maximum a szakmánkénti költségelszámolás iránt nyitott" - hangsúlyozza Tóth László. Megjósolható ugyanis, hogy ha valamely munkáltatói-munkavállalói viszonyhoz alacsonyabb közteherviselési kötelezettség kapcsolódna, mint a többihez, akkor a munkaadók tömegesen terelnék át a költségkímélőbb szerződési viszonyba az alkalmazottaikat. Egy, a múlt évben született moratórium alapján az adóhatóság 2005 júniusáig nem szab ki büntetőbírságot a színlelt szerződéseket alkalmazó munkaadókra, és nem hajtja be tőlük - sem az álvállalkozóktól - az elmaradt adókat és járulékokat. Ez egybecseng azzal, hogy hírek szerint a jövő év közepéig, azaz a moratórium lejártáig a parlament elfogadja az önfoglalkoztatói csomagot. Kérdés, a szabályozási körből kimaradt szakmákban milyen szigorral és milyen felhatalmazással sújtanak majd le a hatóságok, különösen akkor, ha a vonatkozó törvények meghozatalával maga az Országgyűlés adós.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek