Megjelent: 19 éve

A lustaság dicsérete

A nagyvállalatok belülről való szétbomlasztására buzdító Jóreggelt lustaság című könyv egy-kettőre bestseller lett Franciaországban. Sőt, mára kultikus könyve a középvezetői szint alatt dolgozóknak.

A lustaság dicsérete 2004. november 23. " class="kapcsszoveg">M.Zs.J. A nagyvállalatok belülről való szétbomlasztására buzdító Jóreggelt lustaság című könyv egy-kettőre bestseller lett Franciaországban. Sőt, mára kultikus könyve a középvezetői szint alatt dolgozóknak. hirdetés Ön mit szól hozzá? Hibát követ el az, aki dolgozik. De még nagyobbat hibázik az, aki felmond. Ezt állítja Corinne Maier, aki Francoise Sagan regényének (Bonjour tristesse – Jóreggelt búbánat) analógiájára megírta Bonjour Paresse (Jóreggelt lustaság) című, inkább hosszabb esszének tekinthető művét. Eddig több mint kétszázezer példányt adtak el Franciaországban. Az angol és német fordítás most készül. A hölgyről egyébként nem lehet elmondani, hogy lusta. Tizenkét éve dolgozik félállásban a francia energiakonszernnél az Electricité de France-nál (EdF), mellette pszichológusként praktizál, és mellesleg két gyermeket nevel, valamint könyveket ír. Esszéjét tehát nem azért született, mert nem fűlik a foga a munkához, hanem mert úgy látja, tökéletesen értelmetlen elkötelezett munkavállalóként szolgálni a nagyvállalatokat.Egy őszinte emberCorinne Maier talán az első, aki nagy nyilvánosság előtt is kimondja, amit milliók gondolnak: csak azért dolgozik, hogy meg tudjon élni valamiből. Amikor ezt egy konferencián nyíltan elmondta, döbbent csend állt be a teremben.Belülről bomlasztani – csak diszkrétenEgyszerű összefoglalni Maier mondanivalóját: már senki sem hisz a nagyvállalatokban, a munkahelyére senki sem második otthonaként gondol, senki sem hisz abban, hogy a profit által hajszolt elkötelezett munka bármilyen módon is megérné az alkalmazottaknak. A középvezetői szintig eljutott beosztottak frusztráltak, és túlképzettek a saját munkájukhoz képest. A provokációnak szánt alcímek (például: a „nagyvállalat nem humanista" vagy „vállalati kultúra, micsoda hülyeség!") mellett Maier az egyik fejezetben azt is megmagyarázza, hogy a nagyvállalatnál dolgozók miért nem kockáztatnak semmit, ha gyakorlatilag nem dolgoznak, csak lógnak a munkahelyükön. A franciaországi elitizmusnak köszönhetően a nagynevű iskolákban végzettek eltorlaszolják a karrierutakat. Egy „átlagos" ember legfeljebb a középvezetői szintig juthat el, felsővezetői pozíciókra eleve csak bizonyos diplomákkal van esély. Éppen ezért teljesen mindegy, hogy mennyire keményen dolgozik valaki, úgysem juthat el a hierarchia csúcsára.A szerző ezért diszkrét, belülről való bomlasztásra szólít fel. A pénzre ugyanis mindenkinek szüksége van, botorság lenne hát felmondani. Ehelyett „akták és iratok nélkül kell távozni a munkaidő letelte után. Érdemes a teljesen haszontalan tanácsadói vagy szakértői állásokat megpályázni. Minél haszontalanabb a munka, annál nehezebb számon kérni".Tétova szárnypróbálgatásIlyen nagy támadás már régen nem érte a francia nagyvállalatokat. A könyv mégsem tekinthető igazi, alternatív világrendet megfogalmazó műnek. Inkább csak őszintén kezeli azokat a gondokat, amelyekről ugyan mindenki tud, és amelyeket mindenki érez, de még barátai előtt sem szívesen vallja be senki, hogy tulajdonképpen a megélhetésért köt kompromisszumokat. Ilyen szempontból az antiglobalizációs mozgalommal szemben Maierről nem mondható el a radikalizmus. Ő nyíltan vállalja, hogy két gyereke miatt valahogy gondoskodnia kell a betevő falatról, és kizárólag ezért dolgozik félállásban vezető alkalmazottként egy nagy konszernnél. Elkötelezetté nem válhat, hiszen mindenki látja: óriási sikerek hiányában 45 éves kor felett már egyik vállalatnak sem értékes egy munkavállaló. Felesleges hát addig is törnie magát egy óriásszervezet céljaiért. Maier tapasztalati szerint óriási a középvezetői szint alatt megrekedtek frusztrációja. A legtöbben kifejezetten demotiváltnak érzik magukat, és csak elütik valahogy a munkaidőt. A szerző mindössze arra szólít fel: vállaljuk nyíltan ezt a frusztrációt, ne hazudjunk se magunknak, se a főnökünknek. Így könnyebb lesz.Váratlan sikerA Bonjour Paresse egyszerre köszönheti a sikert az EdF-vezetés vaskalaposságának és a nyári uborkaszezonnak. Az addig is szépen fogyó esszét az energiakonszern egyik menedzsere is meglátta egy boltban. Az EdF-ről mint munkaadójáról Corinne Maier nyíltan beszél a könyvében. A felsővezetés fegyelmi eljárást kezdeményezett az alkalmazott ellen, aki rossz hírét kelti a vállalatnak. Nem titkoltan az volt a cél, hogy kirúgják a szerzőt.A hírt felkapták a nyár végi uborkaszezontól szenvedő újságírók. Így Maier a mai napig alkalmazottja a vállalatnak, könyvét azóta viszont elkapkodják.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek