kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Esély és értékteremtés közmunkával

A közmunka esélyt és értéket teremt - állapították meg Kiss Péter kancellária-, és Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egy szakmai konferencián, ahol értékelték az idei közmunka programokat és elismeréseket adtak át a legjobb szervezőknek.

Kiss Péter úgy értékelte, hogy a Kormány foglalkoztatáspolitikája rangot vívott ki magának a helyi társadalomban, együttműködő, begyakorlott partnerek segítik a közmunka programok megvalósítását. Ennek a társadalmi háttérnek köszönhető, hogy a közmunka, amely mögött egy évtizeddel ezelőtt még válságkezelési szándék húzódott meg, ma fontos szerepet kap az esélyteremtésben, a társadalmi kohézió erősítésében és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatásában. A kormány arra törekszik, hogy a közmunka a jövőben még jobban illeszkedjen a helyi programokhoz, a foglalkoztatáspolitikai célokhoz és az átfogó, nemzeti fejlesztési tervekhez. 2005-ben az idei háromról négy milliárdra növekszik a költségvetési támogatás, a partnerek forrásaival kiegészítve mintegy 5,5 milliárd forintot lehet közmunkára fordítani.

A kancellária miniszter igazi nemzeti kihívásnak nevezte, hogy Magyarország képes legyen megragadni az Európai Unióban feltáruló lehetőségeket és a többi csatlakozó országnál gyorsabban hajtsa végre a felzárkózást. Ebben a versenyben - hangsúlyozta - előnyt jelenthet a jól kiépített foglalkoztatáspolitikai eszköztár, illetve a határon túli magyarokkal való kapcsolat.

Csizmár Gábor megerősítette: a Kormány elkötelezett a foglalkoztatás bővítésében. Jövőre 20 milliárd forinttal növekszik a foglalkoztatáspolitikai és képzési programokra fordítható pénz, emellett adókedvezmények és más jogszabályi változások is ösztönzik a munkahelyteremtést. Piacgazdaságban ugyan elsősorban a versenyszféra tud új munkahelyeket teremteni, de az állam is szerepet vállalhat ebben, ezt példázza a közmunka program. Az idei évben a közvélemény és az adófizetők is meggyőződhettek róla - a Balatonnál, az autópályák, az erdők, a vízi védművek környékén és számos településen -, hogy a közmunka értéket teremt.

Az idei közmunka programokban az ország 1200 településén közel tíz ezer munkanélküli, köztük 4500 roma dolgozhatott 3-8 hónapot és egy nem végleges összegzés szerint
6,7 millió négyzetméter zöld területet tettek rendbe,
750 kilométer új vízelvezető árkot alakítottak ki,
450 kilométer árkot tisztítottak meg,
2 millió négyzetméter új parkot hoztak létre,
1 milliónál több virágtövet ültettek el,
1000 tonna szemetet gyűjtöttek össze,
450 ponton akadálymentesítést végeztek és
53 kilométer erdei sétautat tettek rendbe.

A szakminiszter fontosnak tartotta kiemelni, hogy a közmunkát végzők képzésben részesülnek, ami elősegíti a munkaerőpiacra való visszatérést. Hiszen a közmunkát egyes emberek életében átmeneti jellegűnek kell tekinteni, amely esélyt teremt az újabb foglalkoztatáshoz. Kedvező tapasztalat, hogy közmunka után erdőgazdaságok rendszeresen foglalkoztatnak embereket.

A 2005. évi elképzelésekről a konferencia résztvevői megtudhatták, hogy ismét meghirdetik az országos közmunka programot a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, a romák foglalkoztatási lehetőségeinek bővítésére. Folytatódik az erdőművelési program, valamint az Élhetőbb faluért program 516 hátrányos helyzetű kistelepülésen és lesznek anyagi források a nemzeti parkok rendezésére és az autópálya építés támogatására is.
Csizmár Gábor elmondta, a Közmunkatanács arra törekszik, hogy időben meghirdesse a pályázatokat, tovább egyszerűsödjön az adminisztráció és még átláthatóbb legyen az értékelés.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek