kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Tájékoztató a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról

A Kormány a programjában meghatározott hatékonyabb és költségtakarékosabb állam kialakítását feladat-alapú közigazgatás megteremtésével, és a változás-menedzsment közszférában való alkalmazásával kívánja elősegíteni. A közigazgatás ésszerűsítése érdekében tett intézkedések során a Kormány gondoskodni kíván a közigazgatást elhagyni kényszerülő munkavállalókról. A Kormány egyszerre kívánja biztosítani a rugalmas foglalkoztatási kereteket és a közszolgálati életpálya elismerését azáltal, hogy megteremtette a közszférából való fokozatos, méltányos kivonulás lehetőségét. Az Országgyűlés ennek jegyében fogadta el a 2004. évi CXXII. törvényt a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról, amelynek rendelkezései 2005. január 1-jétől léptek hatályba (Magyar Közlöny 197. szám). A törvény célja, hogy létbiztonságot teremtsen a nyugdíjas évek eléréséig, illetve segítséget nyújtson a közszférán kívül történő, mielőbbi elhelyezkedéshez, megfelelő juttatást biztosítva arra az átmeneti időre, amely az újabb foglalkoztatást megelőzi.

A törvény személyi hatálya

A törvény hatálya az alábbi munkavállalókra és munkáltatójukra terjed ki:
  • a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény [Ktv.] hatálya alá tartozó köztisztviselőkre, ügykezelőkre, valamint munkáltatójukra,
  • a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt.] hatálya alá tartozó közalkalmazottakra, valamint munkáltatójukra, illetőleg
  • a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény [Mt.] XII. fejezete hatálya alá tartozó munkavállalókra és munkáltatójukra.
    A prémiumévek program alanya köztisztviselő, ügykezelő, közalkalmazott és munkavállaló lehet (a továbbiakban: munkavállaló).

    A különleges foglalkoztatási állományt köztisztviselő és ügykezelő választhatja (a továbbiakban: köztisztviselő).


    A törvény időbeli hatálya

    A prémiumévek programba történő belépésre, illetve a különleges foglalkoztatási állományba helyezésre 2005. január 1. - 2006. december 31. között lehet bekapcsolódni.
    A prémiumévek program alapján járó juttatások folyósítás ideje legkésőbb 2009. december 31-ig tart.


    A programokban való részvétel feltételei

    A prémiumévek programba az a legalább 25 év közszférában jogviszonyban töltött idővel rendelkező, nyugdíjkorhoz közel álló munkavállaló, a különleges foglalkoztatási állományba az a legalább 10 év közszolgálati jogviszonyként elismert idővel rendelkező köztisztviselő kerülhet be, akinek a jogviszonyát a munkáltató működésével, vagy a munkakör megszűnésével összefüggő ok miatt kívánják felmentéssel megszüntetni.

    A prémiumévek programba és a különleges foglalkoztatási állományba csak az kerülhet, aki hozzájárul a határozatlan idejű foglalkoztatásra irányuló jogviszonyának határozott idejűvé történő módosításához és elfogadja, illetve vállalja a programokhoz kötődő eltérő szabályok betartását.


    A munkáltató kötelességei

    A felmentésről való döntés esetén a munkáltatónak - a törvényben meghatározott egyéb feltételek megléte esetén - kötelessége írásban felajánlani a prémium évek programban, vagy a különleges foglalkoztatási állományban való részvétel lehetőségét, és egyúttal tájékoztatni az érintettet a program szabályairól.

    Az érintett köztisztviselő, munkavállaló a felajánlás kézhezvételétől számított 14 napon belül köteles írásban nyilatkozni arról, hogy elfogadja a programban való részvétel feltételeit és hozzájárul kinevezésének, munkaszerződésének közös megegyezéssel történő módosításához.

    A felmentéssel járó juttatások igénybe vétele helyett így a munkavállaló, köztisztviselő választhatja azt, hogy a programokba bekerülve, átmeneti időre a további foglalkoztatása és jövedelme megoldott legyen. Fennálló jogviszonya így nem kerül megszüntetésre, hanem azt a felek közös megegyezéssel határozott időre szóló jogviszonnyá módosítják.

    A prémiumévek program választása esetén 3 évre, a különleges foglalkoztatási állományba helyezéshez való hozzájárulás esetén 1 évre szóló határozott idejű jogviszony jön létre.
    A hozzájárulás esetén a munkáltató kötelessége a kinevezési okirat közös megegyezéssel történő módosítása, amellyel párhuzamosan az érintettet tájékoztatni kell az eltérő foglalkoztatási szabályokról is.

    A kinevezési okmánynak célszerű az alábbiakat tartalmaznia:
  • határozott idő megjelölése (az a legkésőbbi időpont, amelyben előre láthatóan megszűnik a jogviszony), továbbá figyelemfelhívás arra, hogy ha korábban elhelyezkedik, ez is megszünteti a jogviszonyt,
  • az érintettet megillető 60 %-os havi juttatás összege valamint az egyéb juttatások,
  • a heti 12 órás, munkáltatói utasítástól függő munkavégzési kötelezettség fennállása,
  • különleges foglalkoztatási állomány esetén: annak vállalása az érintett részéről, hogy ezen időszak alatt külön végrehajtási jogszabály alapján munkaerőpiaci szolgáltatásokat vesz igénybe,
    munkakör viszont nem szerepelhet a kinevezés-módosításban, mivel ezt a törvény kifejezetten kizárja.
    A törvény ugyan 2005. január 1-jétől lépett hatályba, de választásuk szerint azok is bekapcsolódhatnak a programokba, akik a törvény hatályba lépésekor már a felmentési idejüket töltik.

    A munkáltatónak tehát elsődleges feladata, hogy januárban megvizsgálja, - a törvény szerint meghatározott okból - felmentési idejüket töltő munkavállalók közül, ki rendelkezik a programba bekerülés feltételeivel. Ha van ilyen munkavállaló, akkor annak a felmentési idő lejártáig, de legkésőbb a törvény hatályba lépésétől számított 14 napon belül köteles felajánlani a prémiumévek programban történő részvételt, vagy a különleges foglalkoztatási állomány igénybe vételét.

    Amennyiben a felmentési idejét töltő köztisztviselő a felajánlott lehetőséget elfogadja, és sor kerül a kinevezési okirat megfelelő módosítására, akkor gondoskodni kell a felmentés visszavonásáról is. Ebben az esetben, a programban való részvétel feltétele, hogy az érintett a felmentésre tekintettel kifizetett végkielégítést, valamint a programba való részvétel elfogadásától a felmentési idő lejártáig még hátralévő időre - a munkavégzés alóli mentesítés idejére - járó átlagkeresetet 8 napon belül a munkáltató számára megfizesse. Ha a visszafizetésre kötelezett a megadott határidőn belül visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti, nem kerülhet sor a prémiumévek programba való részvételére, vagy a különleges foglalkoztatási állományba helyezésére.

    A prémiumévek programban és a különleges foglalkoztatási állományban való részvétel esetén irányadó foglalkoztatási szabályok

    Ezen időszak alatt az érintett számára a munkáltató munkavégzést rendelhet el (de nem törvényi előírás). Ennek mértéke hetente - munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeret átlagában - legfeljebb 12 óra időtartam lehet.

    A programban résztvevő munkakörrel nem rendelkezik, de a munkáltatónak ügyelnie kell arra, hogy a munkavállaló iskolai végzettségének és képzettségének megfelelő munkát ajánljon fel számára. A munkavégzés nem irányulhat egy konkrét munkakör betöltésére, csak egyes feladatok ellátására. A programban való foglalkoztatás nem jelentheti azt, hogy a munkavállaló teljes egészében ellátja korábbi munkaköri feladatait. A programban résztvevő számára a munkavégzés elrendelése aránytalan sérelmet nem okozhat, és rendkívüli munkavégzésre sem vehető igénybe.

    A programban résztvevők szabadságra nem jogosultak, de a munkáltató munkavégzésre nem adhat utasítást naptári évenként legfeljebb 2 olyan időtartamra vonatkozóan, amelyek együttes mértéke a programban részt vevőnek a programba való belépést közvetlenül megelőző évi rendes szabadságának felel meg.


    A résztvevők juttatásai

    A munkavállaló, köztisztviselő nem munkabérben, nem illetményben, hanem a prémiumévek programba történő belépését közvetlenül megelőzően irányadó illetménye, munkabére 60 %-ának megfelelő juttatásban részesül.
    Keresőképtelen esetén a munkavállalónak nem jár a betegszabadság, táppénz, hanem a keresőképtelenség, betegség időtartamára is a 60 %-os juttatás jár.
    A programban részt vevőt, a számára foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján járó természetbeni étkezés vagy étkezési hozzájárulás 30 %-a illeti meg.
    A jubileumi jutalomra való jogosultság tekintetében, a programban való részvétel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban töltött jogszerző időnek számít, a jubileumi jutalom összegét a 60 %-os juttatás alapulvételével kell megállapítani.
    A 60 %-os juttatás és munkáltató közterhei összegét a munkáltató számára a központi költségvetés külön jogszabály (PM rendelet, várhatóan 2005. januárjában jelenik meg) alapján megtéríti.

    Költségvetési megtérítés iránt az a munkáltató nyújthat be igényt, amely vállalja, hogy a prémiumévek programban való részvétellel, illetőleg a különleges foglalkoztatási állománnyal összefüggő kinevezés-módosítást megelőző hónapban meglévő havi átlagos statisztikai állományi létszámát a kinevezés-módosítás időpontjától számított 18 hónapig nem emeli. Nem számít a vállalás megszegésének, ha az állományi létszám emelésére jogszabályban előírt feladat teljesítése miatt kerül sor.

    A programban eltöltött idő társadalombiztosítási szempontból jogszerző időnek számít, de a kapott juttatást a nyugdíjalap kiszámításánál nem szükséges figyelembe venni (a korábbi, kedvezőbb összegű illetmény irányadó). A programban résztvevő foglalkoztatott nem fizet egyéni egészségbiztosítási járulékot sem a prémiumévek program, sem a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás után.


    A foglalkoztatás megszűnése

    A prémiumévek programban való részvétel a jogviszonyra vonatkozó jogszabályokban foglaltakon - pl. közös megegyezés, fegyelmi hatályú elbocsátás vagy hivatalvesztés, egészségügyi alkalmatlanság miatti felmentés - túl megszűnik továbbá, ha az érintett előrehozott öregségi, vagy öregségi nyugdíjra való jogosultság feltételit megszerezte, vagy csökkent összegű előrehozott öregségi, vagy rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg részére. A munkáltató időközben nem mentheti fel az érintettet olyan okra való hivatkozással, amely a feltételek között szerepel (így: arra való hivatkozással, hogy munkaköre vagy az a munkáltatói tevékenység megszűnt, amelyben a munkaerejét igénybe vették, és nem hivatkozhat átszervezésre sem). További megszűnési ok, ha a munkavállaló új munkaviszonyt, közalkalmazotti, vagy közszolgálati jogviszonyt létesít a program időtartama alatt. A munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése a foglalkoztatásra egyébként irányadó szabályok szerint lehetséges.

    Amennyiben a programban résztvevő legkésőbb a program 24. hónapjára járó juttatásának kifizetését megelőzően a közszférába nem tartozó munkáltatóval létesít munkaviszonyt, a törvény szerinti mértékig plusz juttatásban részesül.
    A különleges foglalkoztatási állomány is a fenti esetekben szűnik meg, de legkésőbb a foglalkoztatási állományba helyezéstől számított 1 év elteltével.


    A különleges foglalkoztatási állományra vonatkozó speciális szabályok:

    A különleges foglalkoztatási állományban történő foglalkoztatás feltétele többek között, hogy a köztisztviselő hozzájárul közszolgálati jogviszonyának határozott idejűvé történő módosításához, továbbá vállalja a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét, és munkaerő-piaci szolgáltatások igénybevételét a program időtartama alatt.

    A munkaerő-piaci szolgáltatások tartalmi elemeit, igénybevételének feltételeit, valamint az ehhez kapcsolódó eljárási szabályokat több, jelenleg hatályos jogszabály tartalmazza (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi. IV. törvény, a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról szóló 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet, valamint az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény).

    A különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselő elhelyezkedését segítő munkaerőpiaci szolgáltatások és azok igénybevételének részletes szabályairól szóló 30/2004. (XII. 21.). FMM rendelet (Magyar Közlöny 197. szám) azokat a speciális rendelkezéseket tartalmazza, amelyek a különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselők elhelyezkedésének elősegítéséhez szükséges eljárás lefolytatását segítik elő.

    A munkába helyezés elősegítése érdekében nyújtható támogatások igénybevételének feltétele, hogy a köztisztviselő kapcsolatot tartson a megyei (fővárosi) munkaügyi központ kirendeltségével (a továbbiakban: kirendeltség).

    A zökkenőmentes együttműködés kialakítása érdekében a köztisztviselő a kirendeltségen történő első jelentkezését megelőzően nyilatkozik arról, hogy hozzájárul - a munkaerő-piaci szolgáltatások igénybevételéhez szükséges adatainak - kirendeltség általi nyilvántartásba vételéhez.
    A munkáltató a hozzájárulást és az adatokat továbbítja a köztisztviselő lakóhelye (tartózkodási helye) szerint illetékes kirendeltséghez. Az egyén élethelyzetének megfelelő szolgáltatások és támogatások meghatározása érdekében a kirendeltség - lehetőség szerint előre meghatározott időpont megjelölésével - felhívja a köztisztviselőt személyes beszélgetés lefolytatására.

    A jogszabály mind a köztisztviselő, mind a kirendeltség számára meghatározza az eredményes együttműködést megalapozó kapcsolattartáshoz fűződő kötelezettségeket, majd példálózó jelleggel felsorolja az igénybe vehető munkaerő-piaci szolgáltatásokat, amelyek középpontjában a munkaközvetítés áll.
    A program sikeres végrehajtását segíti, hogy pályázati rendszer alapján támogatásban részesülhetnek azok a magán-munkaközvetítők, akik a különleges foglalkoztatási állományba helyezett köztisztviselők számára munkalehetőségeket kínálnak.

    A kapcsolattartás körében vállalt feladatokat álláskeresési megállapodásban rögzítik a felek, amely megállapodás tartalmazza azt a közösen kialakított tervet, amely az ismételt munkába helyezéshez vezethet.

    A kapcsolattartáshoz elengedhetetlen a munkáltató közreműködése. Erre tekintettel a rendelet előírja, hogy a köztisztviselő tájékoztassa a munkáltatót az álláskeresési megállapodásban foglalt kötelezettségekről, és a munkáltató - a munkavégzés elrendelésekor - lehetőség szerint vegye figyelembe az álláskeresési megállapodásban foglaltakat annak érdekében, hogy a munkaidő-beosztás lehetővé tegye a kapcsolattartási kötelezettség teljesítését, valamint az álláskeresési megállapodásban foglalt munkaerő-piaci szolgáltatások és támogatások igénybevételét.

    Budapest, 2005. január 3.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

    Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

    Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

    A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

    Kapcsolódó hírek