kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Mégsem lesz Volán-sztrájk

Miután a munkaügyi tárca szombat reggel az eddigieknél kedvezőbb ajánlatott tett a Közúti Közlekedési Szakszervezetnek, az érdekképviselet elállt a hétfői munkabeszüntetéstől.

Mégsem lesz Volán-sztrájk 2005. január 22. FigyelőNet, MTI-Eco Miután a munkaügyi tárca szombat reggel az eddigieknél kedvezőbb ajánlatott tett a Közúti Közlekedési Szakszervezetnek, az érdekképviselet elállt a hétfői munkabeszüntetéstől. Ön mit szól hozzá? Inokai Géza, a KKSZ elnöke az MTI-nek elmondta: azután döntöttek a hétfői sztrájk felfüggesztése mellett, hogy szombaton reggel az eddigieknél kedvezőbb ajánlatot kapott a szakszervezet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól (FMM). Inokai Géza közölte azt is, hogy a jövő hét elején folytatódnak a tárgyalások az ajánlatról. A KKSZ döntése szerint a január 24-re tervezett sztrájkot a tárgyalások idejére felfüggesztik. A KKSZ elnöke megerősítette: a szakszervezet célkitűzése, hogy teljesüljön a 3 évre kötött bérfelzárkóztatási megállapodás, azaz az autóbuszvezetők keresete érje el a nemzetgazdasági átlagot. Jelenleg a Volán-dolgozók átlagkeresete 142.500 forint, a nemzetgazdasági 146 ezer forinttal szemben. A szakmai átlag ennél magasabb, 158 ezer forint. Inokai Géza kijelentette: a további tárgyalásokon megegyezésre törekednek, a béralkuban hajlandók elmozdulni, szem előtt tartva, hogy a Volán-dolgozók átlagkeresete érje el a nemzetgazdasági átlagot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek