kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

VOLÁN - elmarad a sztrájk, folytatódnak a tárgyalások

A Közúti Közlekedési Szakszervezet szombati, rendkívüli ülésén bejelentette: a mára meghirdetett Volán-sztrájk elmarad, mert a munkabeszüntetésnek nem lenne értelme, amíg esélyét látják a tárgyalások sikeres lezárásának. A tét: magasabb bérek vagy országos sztrájk.

A Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége a szombaton tartott rendkívüli elnökségi ülésen úgy határozott, hogy elmarad a mára tervezett országos VOLÁN-munkabeszüntetés. Mint arról már a döntés előtt értesülhettünk, számos megyében sikerült külön-megállapodás keretében kompromisszumra jutni, így többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is.

Mint ismeretes, a szakszervezet az előirányzott 3 éves bérfelzárkóztatási megállapodást teljesülését szeretnék látni, tehát azt, hogy a nemzetgazdasági átlagot elérő bérezésben részesüljenek a buszvezetők. A jelenlegi béradatok alapján a nemzetgazdasági átlagkereset 146.000 forintjával szemben a Volán-dolgozók átlagkeresete hozzávetőlegesen 142.500 forint.

A VOLÁN társaságokat képviselő szövetség elnöke, Inokai Géza a szombati sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a munkaügyi tárcától kapott, eddigieknél kedvezőbb szombati ajánlat miatt halasztják el a hétfői demonstrációt, így a tárgyalások tovább folytatódnak - olvasható a Népszava mai számában.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek