kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

A szimpátia tartományai: német-magyar kapcsolatok

Német kamarai segítséggel készült el a napokban egy átfogó tanulmány a magyar mikrovállalkozások uniós felkészültségéről. Német befektetők segítségével jönnek létre olyan magyarországi kutatóközpontok, amelyek a kisvállalkozások K+F-tevékenységét támogatják. S bár szinte minden német nagyvállalat évek óta jelen van már Magyarországon, a német tőkebefektetés továbbra is intenzív. Egyrészt a már meglévő üzemek bővítése révén, másrészt, mert a nagyokat követik a beszállítóik is. A hagyományos jó kormányközi kapcsolatok mellett a tartományiak és a vállalatok közöttiek is egyre intenzívebbek.

A német gazdaság recessziója nem fékezte, inkább továbblendítette a német-magyar kapcsolatokat. Hiszen első számú partnerünknél egyre több vállalkozás döntött úgy, hogy a hazainál nagyobb hatékonyságot garantáló gazdasági környezetbe helyezi át termelését, és Magyarország e tekintetben versenyképes. Mivel azonban a nagyobb cégek már szinte kivétel nélkül jelen vannak nálunk, a jövőben inkább a kisebb és közepes befektetőkre számíthatunk.

Az elmúlt tizenöt év átlagában Németország az első számú üzleti partnerünk.

- Ezen belül a kereskedelmi forgalmat, illetve a tőkebefektetéseket tekintve évente persze vannak kisebb eltérések - mondja kérdéseinkre válaszolva Gombai Nagy Károly, az ITD Hungary német referense, hozzátéve, hogy az egyes német tartományokban külön-külön igen nagyok a különbségek a német-magyar kapcsolatokban. Hiszen míg a délnémet régióban - Bajorországban vagy Baden-Württembergben - dolgozók számára már aligha mondhatunk újat a magyar befektetési lehetőségekről, a Hamburg környéki északi tartományok figyelme mostanában terelődik ránk. S külön kategóriát jelentenek a volt NDK-s területek, amelyek bizonyos szempontból mint versenytársaink jelentek meg ez idáig. Azt pedig érdemes tényként elfogadni, hogy Branderburg, vagyis Berlin természetes üzleti célpontja inkább a hozzá közelebb fekvő Lengyelország.

Néhány aktuális adat
Mit mutat a statisztika? Németország és Magyarország kölcsönös árucsereforgalma 2003-ban 23,2 milliárd euró volt. Exportunkban 34,1, importunkban 24,5 százalék a német részarány, amivel a Német Szövetségi Köztársaság első helyen áll kereskedelmi partnereink rangsorában.

Az árustruktúra alapján kivitelünkben 89 százalékban késztermékek szerepelnek (járművek 35, gépek 14, elektrotechnikai termékek 23 százalék). Behozatalunkban ugyanez a termékcsoport 84 százalékban (gépek 14, járművek 32, elektrotechnikai 19, félkész 12, vegyipari termékek 5 százalék) jelenik meg.

Első számú kereskedelmi partnerünktől érkezett az 1990-2002. év végéig regisztrált 25,3 milliárd euró értékű külföldi működő tőke 34 százaléka, s eddig ez közel egyenlő arányban oszlott meg a zöldmezős, valamint a cégfelvásárlást érintő tranzakciók között. Ma már több mint 7 ezer német tőkerészesedésű vállalkozás működik hazánkban, és foglalkoztatottainak száma meghaladja a 200 ezer főt. Ezek a vállalatok a magyar nemzeti termék egynegyedével járulnak hozzá a magyar gazdasági teljesítményhez. Az 50 legnagyobb magyar cég közül 11 (Audi, Bosch, Knorr-Bremse, Siemens, Bayerische Landesbank stb.) német tőkebefektetéssel jött létre, nem számítva a nem németországi székhelyű, de német tőkével létrehozott nagy cégeket, mint az Opel Hungária Kft.-t, Unilevert vagy Philipset.

A befektetések jelentős része (28 százalék) a feldolgozóiparba áramlott. Kiemelendő az energiaszektorban megjelenő német részarány is, s az, hogy a 10 millió dollárt meghaladó nagyságrendet vizsgálva Németország (26 százalék) az Amerikai Egyesült Államok (29 százalék) mögött a második a magyarországi rangsorban.

A 2003-as adatok szerint első Spanyolország 406,4 millió euróval, második Ausztria 388,5 millió, harmadik Hollandia 165,2 millió és negyedik Németország 112,0 millió euró értékű befektetéssel.

Jönnek a kisebbek
Az arányaiban jelentős német tőkebefektetés 1998 óta csökken. Ez a tény azonban nem az érdeklődés hiányával, hanem a magyar privatizáció lezárulásával függ össze, illetve azzal, hogy a nagy- és közepes vállalatok szinte már kivétel nélkül jelen vannak Magyarországon. Ezért a jövőben elsősorban a kisebb és közepes cégek befektetései várhatók.

- A közepesek alatt azonban a hazai viszonylatban nagyobbnak számító, ötmillió euró körüli befektetésekre képes vállalkozásokat kell érteni - pontosít Gombai Nagy Károly -, illetve a kisebbek a nálunk közepesnek számító egy-hárommillió eurós német befektetések. Emellett jelentősek a már korábban letelepedett vállalatok kapacitást bővítő és új beruházásai, valamint a beszállítói tevékenységgel kapcsolatos termelésáthelyezések is.

A német gazdaság recessziója a német-magyar kapcsolatokat nem hátráltatta, hanem inkább segítette - állítja a szakreferens -, amit statisztikai adatokkal is alátámaszt. Míg ugyanis összességében az importunk meghaladja az exportot, német-magyar viszonylatban magasabb az export aránya, elsősorban a hozzánk áthelyezett német termelőüzemek tevékenységének köszönhetően.

A kitelepülés szándéka - ha úgy tetszik, kényszere - elsősorban a ruházati iparban, az elektromos készülékek gyártásában, a járműipari beszállítók körében és a gépgyártásban jelentkezik Németországban. A befektetések elnyerésében versenytársaink a szomszédos országok, valamint - a közepes cégek esetében - egyre erőteljesebben Kína. Az Ernst & Young felmérése szerint azonban térségünkben Magyarországon a legkedvezőbb a beruházási környezet. A még privatizációs lehetőségeket kínáló cseh és a nagyobb piacot jelentő lengyel reláció után hazánk a német tőke harmadik legkedveltebb célpontja. A befektetési döntésekre épülő tanulmány a magyar gazdaság erős nyugati kötődését és Délkelet-Európához való közelségét emeli ki.

Mindig minden relatív

Amikor a potenciális befektetőt Magyarország komparatív előnyeiről kívánjuk meggyőzni, akkor abból kell kiindulni, hogy a döntést mindig ő hozza meg - szögezi le az ITDH német szakértője. - Ezért azt kell bemutatni, hogy adott tevékenységre miért épp az adott terület a legmegfelelőbb. Mert lehet például általában igaz, hogy a magyar munkaerő költségoldalról már nem olyan vonzó a német termelő számára, de egyfelől a német munkaerőhöz képest még mindig olcsóbb, másfelől Magyarországon - a miénknél is könnyebben megfizethető szlovák vagy kínai piachoz képest - a közvetlen közelében megtalálja az otthon megszokott beszállítóit is.

Közös innováció

Amikor tavaly szeptemberben a német kancellár, Gerhard Schröder Magyarországon járt, elkísérte őt Edelgard Buhlmahn német kutatási miniszter is, aki kétoldalú együttműködést írt alá a közös német-magyar kutatásokról. Azóta az európai innovációs politikába ágyazottan olyan közös kutatási központok létrehozásáról döntöttek, amelyek elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak nyújtanak lehetőséget innovációs projektekben való részvételre. Tehát éppen azoknak, akik az ilyen és hasonló segítség nélkül a legkevésbé képesek saját K+F-tevékenységre.

Befektetőösztönző

- Nem várjuk meg, amíg bennünket keresnek meg kérdéseikkel a lehetséges befektetők, hanem igyekszünk eléjük menni, saját otthonukba - válaszol lapunk kérdéseire Gombai Nagy Károly és munkatársa, Joó Szilvia, amikor az ITDH Kht. aktuális német-magyar kapcsolatokat építő akcióiról kérdezzük. - Bonni és a müncheni kereskedelmi irodáinkban munkatársaink folyamatosan rendelkezésre állnak információkkal - folytatják. - És az év során több kiállításon, konferencián, üzletember-találkozón veszünk részt. Legközelebb például a magyar miniszterelnök bonni látogatásával egy időben lesz egy saját szervezésű befektetésösztönzési konferencia, hiszen az első számú politikai vezetők találkozója mindig ráirányítja a figyelmet a két ország üzleti kapcsolataira.

Az ITDH rendszeresen szondázza a már itt lévő német érdekeltségű vállalatokat is, egyrészt hogy mely nemzetközi beszállítóikat látnák Magyarországon szívesen - majd egyedi ajánlatokkal felkeresik ezeket -, másrészt hogy milyen helyi problémájukhoz vennék jó néven az ITDH egyébként ingyenes segítségét, legyen szó például engedélyek beszerzéséről vagy szakképzésről.

- A befektetésösztönzési munka kulcsszava a bizalom - mondják szakértőink. - Mert ha ez megvan, akkor annak sincs akadálya, hogy az érdeklődő üzletembert meggyőzzék: nem az általa már ismert nyugati régióban érdemes új üzemet létesítenie, hanem annál távolabb. Mert ott még van szabad terület és szabad munkaerő, és nagyobbak az igénybe vehető kedvezmények is.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek