kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Elnökváltás az adóhivatalnál

Az adóhatóság elnökének távozása a szocialista párton belüli erőviszonyok átrendeződésének a következménye. A hivatalos magyarázat szerint most menedzser típusú vezetőre van szükség a hivatal élén.

Elnökváltás az adóhivatalnál 2005. február 27. " class="kapcsszoveg">Varga Zsolt Az adóhatóság elnökének távozása a szocialista párton belüli erőviszonyok átrendeződésének a következménye. A hivatalos magyarázat szerint most menedzser típusú vezetőre van szükség a hivatal élén. Simicska Lajos kinevezése óta keveseknek van kétségük afelől, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének személye fontos politikai kérdés. A rendszerváltás utáni korszak „hagyományai" közé tartozik továbbá, hogy egy kormányzati ciklushoz két adóhivatali elnök „jár". A hivatalos magyarázat szerint most rugalmasabb, dinamikusabb, határozottabb, azaz menedzser típusú vezetőre van szükség a hivatal élén. A „tudós alkatúnak" minősített legutóbbi elnöknek, Király László Györgynek pedig értesüléseink szerint Draskovics Tibor olyan ajánlatot tett, amit nem lehetett visszautasítani. A pénzügyminiszter a legutóbbi beszélgetésük során túlságosan kemény kritikát fogalmazott meg vele szemben, s olyan elvárásokat támasztott, aminek képtelenség megfelelni: vagyis a tudtára adta, hogy előbb-utóbb kezdeményezi felmentését. Király ennek ment elébe a lemondásával, ami elegánsabb megoldásnak tűnt, még akkor is, ha így elesik a végkielégítéstől. Kárpótlásul viszont felajánlanak neki több, a pénzügyi kormányzathoz kötődő állást is.Király László György. A kemény kritikák hatására lemondott. Medgyessy embereKirályról, akit 2002. június 3-án neveztek ki, az adóhivatal berkeiben köztudott volt, hogy Medgyessy Péter bizalmi emberének számít. A Fidesz-kormány idején az APEH Bács-Kiskun megyei igazgatóságának vezetőjeként több olyan cégért is tartotta a hátát, amelyek a szocialista párt és a későbbi kormányfő holdudvarához tartoztak. Kinevezése után alig néhány nappal máris kényes feladatot kapott: azt kellett volna bebizonyítania, hogy törvénytelenségek történtek az APEH-ben a Fidesz-érában. A sajtóban a „hosszú byte-ok éjszakájaként" emlegetett napon a kiürített dél-budai igazgatóság épületében állítólag Simicska Lajos utasítására néhány informatikus eltüntetett adatokat az APEH rendszeréből. Új elnökként Király azonban megégette magát: Simicska bűnösségét nem sikerült bizonyítania, ellenben kiderült, hogy a vizsgálat során jogtalanul másolták le a Pénzügyminisztérium számára az adózók adatait, s Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos kifejezett kérésére meg kellett semmisíteni a pótlólagosan létrehozott adatbázist. Király akkor még lojális volt, nem zavarta, hogy parlamenti vizsgálóbizottság elé citálják, sőt, vállalta, hogy az ő ötlete volt az adatmentés. A kormányváltást követően viszont, amikor tavaly ősszel Draskovics Tibor elrendelte az áfavisszatérítések tételes vizsgálatát, már nem érte be a szóbeli kéréssel, írásos utasításra tartott igényt. „A pénzügyminiszter úr által elrendelt intézkedés adóügyi és ellenőrzési területet érintő feladatainak szabályozása" - ezzel indított az APEH valamenynyi igazgatója részére címzett utasításában Király László György. A félre nem érthető fogalmazástól pedig a szóbeszéd szerint Draskovics ugyancsak ideges lett. Több mint 100 milliárd forint áfát így is csak késve kaptak vissza a vállalkozók, de a felelősség ezek után aligha varrható az adóhivatali elnök nyakába. Más kérdésekben is éleződött a konfliktus a pénzügyi tárcával. Információink szerint a politikai államtitkár személyesen szólította fel, hogy három adóhivatali vezetőt mozdítson el tisztéből, de ő csak a debreceni Fenyős Gábor esetében tett eleget ennek. Elvileg, mint a munkáltatói jogok kizárólagos gyakorlójának, kétségkívül joga volt ellentmondani. Szikora János. Jelölését az Állami Számvevőszék kifogásolja. A menesztés hátterében szakmai okokat sejtető találgatásoknak már csak azért sem lehet sok alapjuk, mert az APEH szakmai elnök-helyettese, Varga Árpád, továbbá az áfa ügyében illetékes főosztályvezető a helyén maradt. A három elnökhelyettes kinevezése és menesztése a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik, s mivel kizárólag az adóhivatal első embere kényszerül távozni, aligha állja meg a helyét az az érv, hogy a szakmai munkát akarják megújítani. Szikora János, az APEH Szabolcs-Szatmár megyei igazgatóságának - jogi és közgazdasági végzettségű - jelenlegi vezetőjét nem igazán találja alkalmas jelöltnek Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Hasonló kritikára még nem nagyon volt példa, de ez sem feltétlenül végzetes. Csapodi Pál, az ÁSZ főtitkára lapunknak azt hangsúlyozta, hogy a törvény értelmében csupán véleményezési joguk van. Vétót tehát nem emelhet az ÁSZ, egyetértésére sincs hivatalosan szükség, bár egy politikailag független szervezet mondandójára azért illő lenne odafigyelni.Hivatali gondokA költségvetésnek pedig égető szüksége van a be nem fizetett adóforintokra. Az év első hónapjában 36 milliárdos tartozás behajtására csaknem 18 ezer végrehajtási eljárást indított az APEH, amelyeknek köszönhetően mintegy 18 milliárd forint folyt be az államkasszába. Az 50 százalékos eredményesség akár fényes siker is lehetne, de az általunk megkérdezett végrehajtási vezetők szerint erősen kozmetikázott ez az összesített adat. Nem véletlen, hogy januárban - félig-meddig titokban - megállapodás született arról, hogy a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók 500 ezer forintot meghaladó tartozása esetén a bürokráciánál nagyobb hatékonysággal dolgozó bírósági végrehajtók járnak el. Az új elnöknek közben azzal kell majd szembenéznie, hogy egy kisebb, s anyagilag mind kevésbé ösztönzött szervezettel kell nagyobb eredményt elérnie. Az APEH dolgozói a lehetséges kéthavi helyett mindössze kétheti mozgóbérnek megfelelő jutalommal voltak kénytelenek beérni tavaly decemberben. Az is kevés vigaszt nyújtott, hogy a tizenharmadik havi fizetést - két részletben - végre megkapták. Az APEH ráadásul tavaly több mint ezerkétszáz munkatársától vált meg, köztük sok száz ellenőrtől, amit szintén szóvá tett az ÁSZ elnöke. Kovács Árpád kifogásainak akkor nem sok figyelmet szentelt a pénzügyi kormányzat. 
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek