Megjelent: 19 éve

Új felsővezetői struktúra a Honvédelmi Minisztériumban

A Honvédelmi Minisztérium szervezeti korszerűsítésével 11 tábornok, 97 ezredes és 224 alezredes távozik a vezetésből az év végéig. Az új struktúrával megvalósul a szaktárca és a vezérkar teljes integrációja.

Április 1-jétől új felsővezetői struktúra alapján működik a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Honvéd Vezérkar. A szervezeti korszerűsítéssel 11 tábornok, 97 ezredes és 224 alezredes távozik a vezetésből az év végéig - mondta Fapál László, a tárca közigazgatási államtitkára.
Ezzel az új struktúrával megvalósul a szaktárca és a vezérkar teljes integrációja, amely során egy létszámában is kisebb vezetési rendet alakítottak, ki és megszüntették a felesleges párhuzamosságokat. A távozók többsége nyugállományba vonul, a személyi beszélgetésen már túl vannak, az új vezetők pedig megkapták megbízóleveleiket, és ki is nevezték őket. Ez év végéig 650-re csökken az integrált minisztérium összlétszáma.
A távozó tábornokok között van Sztvorecz András haderőtervezési csoportfőnök, Tóth Rudolf, az összhaderőnemi logisztikai parancsnokság helyettes parancsnoka és Mráz István hadműveleti csoportfőnök. A távozó tábornokok közé sorolták Bali Józsefet - aki továbbra is a szaktárca védelempolitikai helyettes államtitkára marad -, valamint Szenes Zoltán előző vezérkari főnököt.
Változás a középszintű vezetésben is
Jövőre a középszintű beosztásokban is változásokat hajtanak végre, amely újabb tábornoki beosztásokat is érinthet. A szaktárcánál, illetve a minisztérium és a vezérkar háttérintézményeinél összesen mintegy négyezer embert érint a létszámcsökkentés 2006 végéig. Április 1-jével összesen 800-an kezdik meg felmentési idejük letöltését, közülük 432-en szolgálati nyugállományba kerülnek, 261 személynek megszűnik a szolgálati viszonya, a többiek pedig más közszolgálati jogviszonyba kerülnek.
Az idei létszámcsökkentés összesen mintegy 6 milliárd forintba kerül, amely jövőre már megtakarítást jelent. A létszámcsökkentés nem érinti a Magyar Honvédség csapatait, 2006 év végéig a tárca költségvetési létszáma 29 000 lesz.
Visszafogott PR
Ezentúl sajtószóvivőként dolgozik Bocskai István, a szaktárca eddigi kommunikációs igazgatója, az utóbbi feladat ellátásával pedig Szombat Csabát, a minisztérium tervező-elemző osztályának eddigi vezetőjét bízták meg. Ezt azzal indokolták, hogy a hadsereg külső és belső kommunikációjának megszervezése ugyanúgy teljes embert igényel, mint a sajtószóvivői feladatok ellátása.
Idén kevesebbet fordítanak a hadsereg PR-munkájára, három kiemelt rendezvény lesz: május 21-én a honvédelem napja, az augusztusi repülőnap és a tisztavatás.
Leépítik a vízfejet
Bocskai István közölte: az eddigi haderőreformokkal ellentétben az integrációnál teljes mértékben véghez tudták vinni az eltervezett változtatásokat. Mint mondta, a korábbi haderő-átalakításoknál mindig csak a csapatoknál történtek reformok, azonban a vezetői szintet érintetlenül hagyták. Most az úgynevezett "vízfejet" is leépítették. Az átalakítással az integrált minisztériumban a közigazgatási blokkban Egészségügyi parancsnokság
Az egészségügyi parancsnokság úgynevezett hadtest szintű parancsnokságként működik a szárazföldi, a légierő és az összhaderőnemi logisztikai és támogató parancsnokság mellett. A 61 fős parancsnokság irányítása alá kerül egyebek között az egészségvédelmi intézet, az egészségügyi kiképző központ, a kórházak, a rehabilitációs intézetek, valamint a krónikusbeteg-ellátás is. Eddig egy csoportfőnökség látta el az egészségügyi feladatok koordinálását. A parancsnokság székhelye a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában lesz, a teljes készenlétét augusztus végére kell elérnie. 14-ről 9-re csökken a főosztályok száma, a vezérkarnál pedig hat csoportfőnökség megszűnésével két főcsoportfőnökséget - egy katonai tervező főcsoportfőnökséget és egy műveleti főcsoportfőnökséget - hoztak létre. Így összesen 11 főosztály szintű szervezet látja el a szaktárca és a honvédség irányítását.
Új szervezeti egységként jön létre az egészségügyi parancsnokság is, amelynek Svéd László, az eddigi csoportfőnök lesz a parancsnoka. A katonai tervező főcsoportfőnökség alá a honvédség szárazföldi és légierő parancsnoksága tartozik majd, míg a műveleti főcsoportfőnökség a külföldi missziókért felel.
Juhász István dandártábornok lesz a katonai tervező főcsoportfőnökség, Isaszegi János dandártábornok pedig a műveleti főcsoportfőnökség vezetője. Helyettese Papp Gyula alezredes, a debreceni dandár volt parancsnokhelyettese lesz. Az alezredes korábban a koszovói magyar KFOR-kontingens parancsnoka volt, azonban 2000 márciusában hazarendelték, és büntetőeljárás indult vele szemben egyebek között csalás vétségének kísérlete és elöljárói hatalommal való visszaélés miatt. Végül a Legfelsőbb Bíróság minden vádpont alól felmentette.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek