kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Egyre telítettebbek a diplomás sikerszakmák

A legszerényebb becslések szerint is másfélszer annyian diplomáznak idén Magyarországon, mint tavaly. A szakminiszérium első, közelítő jellegű statisztikái szerint 82 738 végzőst bocsátanak ki a főiskolák, egyetemek, míg tavaly ez a szám 53 514 volt.

A kínálat nem igazodik a kereslethez

A Figyelő cikke szerint a tavalyinál is nagyobb dömping várható a diplomaosztást követően a pályakezdők álláspiacán. Nehéz helyzetben vannak azok, akik az érettségit követően valamelyik sikerszakra jelentkeztek: telített a jogi, pénzügyi, informatikai álláspiac. A felfuttatott szakokat elvégző fiatalok - marketingszakemberek, média szakot végzettek, közgazdászok - éppúgy kis eséllyel indulnak neki az állásvadászatnak, mint azok, akik a hagyományosan "nem divatos" pályákon keresnek munkát: a kertész-, agrármérnökök, pedagógusok.

A probléma egyrészt a kereslettel össze nem hangolt, túlzott mértékű szakemberképzés, másrészt az a jelenség, hogy ma már a trendek olyan hamar futnak fel, majd le, hogy semmi sem garantálja: ha valaki egy sikerszakmára készül fel öt évig, akkor a diploma megszerzésekor értékesíteni tudja majd tudását. Jellemző továbbra, hogy a speciális tudással rendelkező munkatársakat keresik egy-egy szegmensben viszonylag rövid ideig. Hosszú távú prognózisra viszont ma már nincs lehetőség: ezt az is mutatja, hogy a globális szakmunkáshiánynak pár éve még nyoma sem volt a hazai munkaerőpiacon.

Segítségre szorulnak a korábbi divatszakmákat választók

A 25 év alatti fiatal pályakezdőket tb-kedvezmény segíti: ha legalább kilenc hónapon át foglalkoztatják őket, a munkáltató a társadalombiztosítási járulék egy részét visszaigényelheti.

Kimondottan a felsőoktatásból kikerülők számára nyújt segítéget a 2002 márciusa óta működik a Diplomások Információs és Közvetítő Irodája. Szükség is van a támogatásra, mivel ma már az a korábban elképzelhetetlen helyzet állt elő, hogy az általános iskolai végzettség vagy a szakképzettséget nyújtó középiskolai végbizonyítvány könnyebb elhelyezkedést tesz lehetővé, mint egy felsőfokú papír.

Növekszik a diplomások aránya

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fővárosi pályakezdők adatait összefoglaló táblázata is azt mutatja, eltolódott a hangsúly a végzettség tekintetében a magasabb iskolázottság felé. Az adattábla szerint tizenkét éve, 1993-ban a 2475 szakmunkásképzősre, 1838 szakközépiskolásra, 2426 gimnáziumban érettségizőre jutott 308 fő egyetemről vagy főiskoláról kikerülő pályakezdő Budapesten. 2000-ben 97 szakmunkásképzőst, 281 szakközépiskolást, 240 gimnazistát regisztráltak a páylakezdő munkanélküliek közt, és 97 felsősokú végzettségűt. A középfokú papírral álláspiacra kikerülők túlsúlya tehát mérséklődött. 2005-ben a fővárosi pályakezdők úgy oszlottak meg, hogy 82 szakmunkásképzősre, 274 szakközépiskolásra, 176 gimnazistára esett 298,5 diplomás. A főiskolás vagy egyetemi papírral rendelkezők tehát többen regisztrálták magukat az ÁFSZ -nál, mint bármelyik más iskolatípusból kikderülők.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek