kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

7,1 százalékos a munkanélküliség

Az idei második negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, akárcsak az első negyedévben, de jóval magasabb, mint a tavalyi második negyedéves 5,8 százalék. A második negyedben a foglalkoztatottak száma 3 millió 892 ezer, a munkanélkülieké 300 ezer fő volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.MNB Jegybanki szótárKeresendő kifejezésAjánlatÚjabb kedvezmények a munkanélküliség csökkentésére7,2 százalékos a munkanélküliségAjánlatKSHAz áprilistól júniusig tartó időszak átlagában a 15-74 éves népesség 54,3 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon. A 3 millió 892 ezres foglalkoztatotti létszám közel megegyezik az előző év azonos időszakival. Az év eddig eltelt időszakában a foglalkoztatottság enyhén nőtt, ugyanakkor a változás a mintavételi hibán belül mozog. A munkanélküliek száma 300 ezer főre emelkedett, ami 58 ezer fővel több, mint a 2004 második negyedévében.A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 19,3 százalék volt a második negyedévben. Az e korosztályba tartozók aránya az összes munkanélkülin belül 21,8 százalék, ami lényegében azonos az egy évvel korábbival.A munkanélküliek 45,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, hasonlóan a tavalyihoz. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,5 hónap.A magyarországi régiók foglalkoztatottsága nem változott jelentősen 2004 második negyedéhez képest. Legkedvezőbb a helyzet Közép-Magyarországon, ahol a 15-74 éves népesség 56,5 százaléka volt foglalkoztatott, míg ez az arány Észak-Magyarországon (43,7 százalék) volt a legalacsonyabb.A munkanélküliség valamennyi régióban nőtt. A legnagyobb változás (2,1 százalékpontos) az Észak-Alföldön következett be, ahol a munkanélküliségi ráta 8,9 százalékra növekedett. A legmagasabb munkanélküliségi ráta Észak-Magyaroszágot jellemezte (10,6 százalék), míg továbbra is Közép-Magyarországon volt a legalacsonyabb (5,1 százalék).[origo]        Iratkozzon fel RSS-hírcsatornáinkra!Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek