kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

2006 végéig hatszáz dolgozót küld el a Malév

Gönci János, a Malév vezérigazgatója azt állítja, a cég saját erejéből is működőképes maradhat. Ehhez azonban ő is az üzemanyag-üzletág eladásából szerezne pénzt, és jövő év végéig hatszáz dolgozó elbocsátását is szükségesnek látja - írja a Népszabadság. "2006 végére pozitív lehet az üzemi eredmény" MNB Jegybanki SzótárKeresendő kifejezésA vezérigazgató elmodása szerint a cég likviditása jó, 2006 végére pedig a légitársaság üzemi eredménye is pozitív tartományba kerülhet. A privatizáció a további fejlesztések finanszírozása miatt elkerülhetetlen, ehhez tőkebevonásra lesz szükség. Gönci János osztja azt a véleményt, miszerint a kormányzat inkább építsen autópályát, és ne egy légitársaságra költse az adófizetők pénzét. A légitársaság veszteségét egyszeri bevétel kompenzálja 2005-ben, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport a végső megegyezéstől függően öt- és hétmilliárd forint közötti összeget fizet majd az üzemanyag-értékesítéssel foglalkozó Malév-leányvállalatért. Az üzemanyag-értékesítés nem tartozik szorosan a légitársasági alaptevékenységhez, sokkal jobban illik egy repülőtér-üzemeltető profiljába. Egyedül az szólt a kiszervezés ellen, hogy így a Malév esetleg drágábban jut majd üzemanyaghoz, mint korábban. Egy öt évre szóló, meghosszabbítható szerződéssel azonban ezt a veszélyt is sikerült kivédeni - mondta a légitársaság vezérigazgatója. Gönci szerint, ha valamelyik Malév-vevőjelölt nem képes garantálni a Malév oneworld-tagságát, akkor nagyon meg kell nézni, hogy ezért mit ad cserébe. A csatlakozás nemcsak a Malév, hanem az ország szempontjából is kiemelt jelentőségű, mivel így a világ bármely pontjáról elérhetővé válik a magyar főváros Malév-járatkóddal. A nemzeti légitársaság számára azért vonzó a oneworld szövetség, mert például a Balkánról és Észak-Kelet-Európából a Malév szállíthatja a hosszú távú járatok utasait a szövetség elosztóközpontjaiba. Ugyanakkor arra is lehetőség nyílik, hogy a mainál több közvetlen interkontinentális járat landoljon Ferihegyen. Gönci János biztos benne, hogy a Malév még az idén végleges meghívást kap a szövetségbe. Így jó esetben a magyar légicég akár már a jövő nyári menetrend bevezetésétől teljes jogú tagja lehet a oneworldnek. Még az idén két-háromszáz, a jövő év végéig pedig összesen körülbelül hatszáz fővel kell csökkenteni a légitársaság dolgozóinak létszámát. A végső döntés előtt azonban a vezérigazgató még egyeztetni szeretne a szakszervezetekkel is - számol be a Népszabadság. [origo]Korábban:Az AirBridge újra indulna a MalévértNem adják el a MalévotA LOT is érdeklődik a Malév irántHárom ajánlat érkezett a Malévra        Iratkozzon fel RSS-hírcsatornáinkra!Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek