Megjelent: 18 éve

Adóbevallás másképpen: jön az igazi feketeleves

A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése jegyében nyár elején több olyan jogszabályt módosítottak, amelyek ezzel éppen ellentétes hatást fejtenek ki már most is. Adószakértők szerint azonban januártól jön az "igazi feketeleves": az adózás rendjéről szóló törvény januártól hatályos szabályai szerint ugyanis a jelenlegitől gyökeresen eltérő adó- és járulékbevallási rendszer lép hatályba a munkabért illetően.

A jogalkotó a törvénymódosítást azzal indokolta: nem halogatható tovább, hogy valamennyi biztosított esetében megvalósuljon a járulékfizetés, illetve az, hogy a tb-ellátások a járulékfizetésekre alapozódjanak. Mindezek megvalósulása érdekében viszont az egyéni kötelezettségek teljesítését jobban követő, átláthatóbb nyilvántartási rendszer kialakítását írja elő a törvény, amelynek adminisztrációs terheit viszont a vállalkozásoknak kell viselni. Ráadásul még elég időt sem hagynak a felkészülésre, mert bár a törvényt már július elején kihirdették, még mindig nem jelent meg az az APEH-bevallásminta, amely kapaszkodót nyújthatna a cégeknek a rájuk váró feladatoknál. Ez tartalmazza ugyanis a bevallás adattartalmát és fájlformátumát. Az adóhatóság mentségére szolgáljon, hogy a törvény 120 napot adott számukra ezen kötelezettségük teljesítésére; ennek határideje november 12-én jár le. Addig is lehet tanulmányozni az unatkozó" vállalati adószakértőknek az adózás rendjéről szóló törvény januártól hatályba lépő rendelkezéseit, amelyek szerint havonta bevallást kell benyújtani az adó- vagy járulékfizetési kötelezettséget eredményező, magánszemélyeknek teljesített kifizetésekről, ezek személyi jövedelemadójáról és járulékkötelezettségéről. Ráadásul a bevallásra kötelezettek köre is meglehetősen széles. Mindezt tetézi, hogy a bevallást csak elektronikus úton (interneten keresztül), vagy gépi adathordozón (az internetről letöltött program segítségével CD-n vagy flopin) lehet teljesíteni.


Az új adó- és járulékbevallási rendszer várhatóan rendkívül részletes lesz, hiszen ebből kell az adóhatóságnak megállapítani a magánszemély személyi jövedelemadóját, a későbbiekben a tb-szerveknek az ellátásokat. Ez azt jelenti, hogy az adatszolgáltatásra kötelezetteknek minden magánszemélyt illetően pontos adatokat kell szolgáltatni arról is, hogy milyen adókedvezményeket vett igénybe. 2007-től ugyanis megszűnik a munkáltatói adómegállapítás is, s a magánszemély dönthet: önbevalló lesz, vagy az adóhatósági adómegállapítást kéri.

A hatalmas adminisztrációs kötelezettség némi könnyebbséget is jelent a mai adó- és járulékbevallási rendszerhez képest, hiszen ezzel együtt megszűnik a cégek nyugdíj-biztosítási szerveknek nyújtott adatszolgáltatása (nyenyilap, nyugdíj-biztosítási egyéni nyilvántartó lap), valamint az állami adóhatóság felé, az adóévet követő január 31-ig teljesítendő éves adatszolgáltatási kötelezettség jó része is. S még egy jó hír, nem kell az APEH-nek több tucat számlára adónemenként utalni a különböző adó- és járulékösszegeket, elegendő lesz kötelezettségcsoportonként fizetni. Ez 2006 áprilisától jelentős megtakarítást jelenthet majd a banki költségekben. A könnyebbséget megelőzően azonban az első megpróbáltatást már február 12-ig el kell szenvedniük a bevallásra kötelezettnek, hiszen ezen időpontig kell a januári jövedelmeket illetően az új adó- és járulékbevallási rendszer szerint beküldeni az adóhatósághoz az adatokat. Még szerencse: olyan nagylelkű volt a jogalkotó, hogy az igen borsos mulasztási bírságot csak július elsejétől vetheti ki az APEH. A hibás adatszolgáltatás mulasztási bírságának felső határa annyiszor 200 ezer forint - magánszemélyek esetében annyiszor százezer forint - lesz, ahány személy esetében rossz adatot szolgáltatnak. Vagyis egy százfős cég akár még csődbe is mehet, ha jövőre 2-3 hónapban - mondjuk, egy szoftverhiba miatt - valamennyi alkalmazottjukra elvétik az adatszolgáltatást.






  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek