kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

A kereskedelmi alkalmazottak dolgoznának december 24-én

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint az új kereskedelmi törvénytervezet lehetőséget ad a munkaszüneti napokon való dolgoztatásra. Ezt, és december 24-e munkaszüneti nappá való nyilvánítását is ellenzi a KASZ.Az eddigi gyakorlatnak megfelelően munkaszüneti napokon legyenek zárva az üzletek, és december 24-ét ne nyilvánítsák munkaszüneti nappá - hangsúlyozta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke az érdekképviselet országos értekezletén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Kiemelte: mindkét ügy aktuális, jelenleg a parlament előtt van. Az egyikkel kapcsolatban módosító indítvány benyújtására ösztönzik a kormányt, a másik ügyben viszont meg szeretnék megakadályozni módosító indítvány beadását. A készülő kereskedelmi törvénnyel kapcsolatban Sáling József elmondta: a Kereskedelmi Ágazati Párbeszéd Bizottságban a szakma egésze megszólalt a törvénykészítés során, de a gazdasági minisztériummal nem mindenben tudtak megegyezni. Kifejtette: a törvénytervezet szerint ugyan zárva kell tartani az üzleteket, de az önkormányzatok lehetőséget kapnak arra, hogy idegenforgalmi szempontokra vagy helyi hagyományokra tekintettel önkormányzati határozattal engedélyezze a nyitva tartást. A KASZ szerint ez sérti a munkavállalói jogokat, és a területenként eltérő gyakorlat piaci anarchiához vezetne. Sáling József elmondta: a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz elküldik állásfoglalásukat, és elvárják, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságában kifejtettek szerint a minisztérium módosítsa a tervezetet, és javasolja a kormány nevében, hogy munkaszüneti napon kibúvó nélkül legyenek zárva az üzletek. A KASZ elnöke közölte: a kereskedelmi törvénytervezet azt is tartalmazza, hogy december 24-én 14 órakor zárjanak be az üzletek. Hozzátette: az idei évben megállapodtak a munkáltatókkal, hogy önkéntesen mindenki bezár 14 órakor. A szakszervezeti elnök elmondta, a szakszervezetek felvetették, hogy december 24. legyen munkaszüneti nap. Ezt a munkaadók és a kereskedők is ellenezték, tehát nem született egyezség az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, így a kormány az OÉT tagjaként nem terjesztheti elő a módosító javaslatot. Mivel a kormány álláspontja, hogy a munkavállalók számára - a kereskedelmi alkalmazottakat kivéve - legyen munkaszüneti nap december 24., a KASZ attól tart, hogy a kormány saját képviselőin keresztül beterjeszti az indítványt. Ezt a KASZ nem támogatja. Sáling József kifejtette: a KASZ álláspontja szerint, ha december 24. nem lehet egységes munkaszünet, akkor keresni kell egy másik napot, ami a kereskedelmi dolgozóknak is valódi ünnep lehetne.(MTI)
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek