Megjelent: 18 éve

Hogyan kezeljük az értékelő riportot?

Olykor nem könnyű célszerűen gondolkodni és viselkedni, ha a munkahelyi teljesítményünk elemzését kézhez kapjuk.

Teszt vagy a kollégák által adott elemzés

Sok helyütt a vállalati policy része, hogy évente, vagy annál rövidebb időszakokban értékelik a dolgozók teljesítményét. A vezető állásban tevékenykedők számára különösen fontos, hogy visszajelzést kapjanak tevékenységükről. A magasabb szinteken - itthon elsősorban a multinacionális cégeknél - a 360 fokos értékelés is terjedőben van. Ennél a típusnál a felettesek, alárendeltek és az egy szinten dolgozók is lehetőséget kapnak, hogy egy kollágájukat a megadott szempontok szerint véleményezzék. A legfejlettebb tesztek pedig több fő dimenzió terén adnak eredményt: többek közt csalhatatlanul láttatják azt, megfelel-e az illető az állásra, illetve az ő számára is kielégítő-e az adott poszt.

Az értékelés akkor eredményes, ha azt a "célkeresztben álló" munkatárs el tudja fogadni, és az alapján képes kialakítani későbbi tevékenysége kereteit. Ha kézhez kapjuk a mérési eredményeket - amennyiben pszichológiai teszten estünk túl -, illetve a környezetünk véleményét, üljünk le a supervisorral, és magyaráztassuk el részletesen a riportot. Jó tehát, ha van valaki, akivel megbeszélhetjük a jó vagy rossz kritikát, előfordulhat persze, hogy az értékelés annyiból áll, hogy főnökünk kezünkbe nyomja a papírt. Próbáljuk megbeszélni, melyek a problémák a munkánkkal, hogyan optimalizálhatnánk a teljesítményünket, azaz hogyan juthatnánk előbbre.

Tisztázzuk az elvárásokat

Az egyik legkomolyabb problémát az szokta jelenti a munkahelyeken, ha az elvárások, a követelmények nincsenek pontosan tisztázva, és csak homályos elégedetlenséget, vagy fenyegető hangulatot éreznek a beosztottak. A bizonytalanság frusztrál és csökkenti a teljesítményt. Kérjünk pontos leírást arról, mit jelent az adott helyen a jó munka, milyen az ideális munkaerő, és mit várnak tőlünk ténylegesen, akár pontokba szedve. Illetve hasznos arra is kitérni, milyen lépcsőfokokat kell meglépnünk, hogy a fizetésünk emelkedjen.

A legoptimálisabb, ha a supervisorral, illetve felettesünkkel tervet dolgozunk ki jövő évre, ha munkánk színvonalán javítani kell. A mérési dimenziók mentén tervszerűen javíthatunk a teljesítményünkön: például jobb kommunikációra törekszünk, többet foglalkozunk azzal, ahogy átadjuk a főnökünknek az elvégzett munkánkról készült riportot, vagy munkakörünket bővítjük.

A megsértődés ront a helyzeten

Javaslatokat mi is tehetünk, akár azt is, hogy egy-két munkakört szervezzenek át tőlünk máshoz, ha a túlterheltség rontja a teljestíményünket. A lényeg, hogy érezhető legyen, motiváltan és odafigyeléssel kezeljük a témát. Vitának és sértődésnek helye nincs a munkahelyi értékelésnél. Nem működik, ha megpróbáljuk személyeskedésnek venni például a többiek ítéletiet. Nem a személyiségünket kritizálják, éppen ezért se főnökünkkel, se az értékelést végző HR szakemberrel ne vesszünk össze. Már csak azért sem, mert a beosztott-felettes háborúkból - a tapasztalatok szerint - többnyire az utóbbi kerül ki győztesen.


Kapcsolódó cikkek
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek