Megjelent: 18 éve

Nem érdemes várni a színlelt szerződések rendezésével

Bár a jövő nyárig haladékot kaptak a színlelt szerződéseket alkalmazó cégek, nem célszerű az utolsó pillanatig várni a helyzet rendezésével. Közös megegyezéssel, kölcsönös elszámolással időben kivédhetők az esetleges jogviták, írja a Világgazdaság.

A jelenlegi szabályok szerint, ha a munkáltatók 2006. június 30-ig megszüntetik a színlelt szerződésen alapuló foglalkoztatási jogviszonyt vagy szabályos helyzetet teremtenek, és ezt bejelentik az adóhivatalnak, illetve a munkavállalót a társadalombiztosításnak, akkor mentesülnek a hátrányos jogkövetkezmény alól.

Ez az újabb, több mint féléves moratórium megnyugtatta a színlelt munkaszerződésekkel manipuláló munkáltatókat, mondván, van még elegendő idejük a visszás foglalkoztatások rendezésére. Ám a jogász szakértők azt javasolják, minél előbb szüntessék meg, illetve alakítsák át a kifogásolható szerződéseket, amelyekkel a súlyos adó- és munkaügyi ellenőrzési következményeken túl más, sokszor hosszadalmas perrel járó anyagi és egyéb kártérítési hátrányok zúdulhatnak a nyakukba.

Hiszen ha kiderül a jogsértő állapot, egyebek közt az elmulasztott adót, az emiatt kiszabott adó-, mulasztási bírságot, a jogosulatlanul visszaigényelt áfát, az elmaradt járulékokat, a késedelmi kamatokat, a munkaügyi bírságot ki kell fizetni.

Ezen kívül a felek között gyakorta megromlik a viszony, s ennek rendszerint búcsú a vége. A felmondás gyakran csak szóban hangzik el, nem felel meg a munkajogi követelményeknek, és többnyire per lesz belőle. Az esetek kilencven százalékában az derül ki, hogy a felperes munkaviszonyban állt a céggel, és a felmondás jogellenes.

A cég eztán állhatja az elmaradt munkabért, a felmentési időre járó átlagkeresetet, esetleg a végkielégítést vagy az egyéb károkat. Kétségtelen: a bíróság nem küldi meg határozatát az adóhatóságnak, de ha az az adóhivatal kezébe kerül, akkor a cég ugyanazokkal a következményekkel számolhat, mint ha egy adóellenőrzés során megállapítanák a színlelt szerződést.

Egy vállalkozási szerződést ugyan már nem lehet meg nem történtté tenni, de megszüntetésének módját érdemes alaposan megfontolni. Lehetőleg írásban, közös megegyezéssel, pontos, vita nélküli kölcsönös elszámolással kívánatos az eddigi zavaros jogviszonyokat lezárni, hogy ne a bíróságon folytatódjanak az ügyek. Ahova egyébként az addig színlelt szerződéssel foglalkoztatottak jó eséllyel fordulhatnak, írja a Világgazdaság.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek