Megjelent: 18 éve

Dr. Bagó Eszter a KSH elnökhelyettese újabb hat évre

A Miniszterelnök a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. Törvény 4.§-ának (2) bekezdése alapján dr. Bagó Esztert 2006. január 15-i hatállyal, hatévi időtartamra kinevezte a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesévé.

Bagó Eszter 2000. január 14-én kapta az első hat évre szóló elnökhelyettesi kinevezését. Feladata a KSH statisztikai-szakmai tevékenységének az irányítása, felügyelete.

Bagó Eszter 55 éves. A Budapesti Közgazdasági Egyetem ipar szakán diplomázott, majd 1977-ben egyetemi doktori címet, 1985-ben kandidátusi fokozatott szerzett. 1975-től 1990-ig az MTA Ipar és Vállalatgazdaság-kutató Intézetében dolgozott. Ezt követően az Ipari- és Kereskedelmi Minisztériumban, főosztályvezetőként gazdaságelemzési és iparpolitikai kérdésekkel foglalkozott. 1998. júniusától a Gazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős helyettes államtitkára volt.

Számos tudományos publikációja, tanulmánya jelent meg. Az MTA Ipar- és Vállalatgazdasági Bizottságának alelnöke, az MTA Statisztikai Bizottságának tagja. A Jannus Pannonius Tudományegyetem Ipargazdasági Tanszékének címzetes egyetemi docense.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek