kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Mennyi volt 2005-ben a pénztárcák mélyén?

Az elmúlt esztendőben a személyi alapbérek tekintetében legjobban a légiirányítók, illetve a hírközlési és postai vállalatok részegység-vezetői kerestek, míg legrosszabbul a cirkuszi alkalmazottakat fizették meg az e-pálya kimutatásai szerint. Nézzünk együtt a szakmák pénztárcáinak mélyére!

Az e-pálya 2005-ös összesítése szerint az elmúlt év folyamán igencsak nagy eltérések mutatkoztak az egyes szakmai alapbérek között. Így legjobban a légiirányítók kerestek havi 549.129 forintot. Őket követte a hírközlési, postai tevékenységet folytató részegység-vezetők munkabére, melynek összege átlagosan 534.725 forint volt. Ennél kicsivel kevesebbet, hozzávetőlegesen 510-, és 480 ezret kerestek a harmadik és negyedik helyen befutó számítástechnikai részegység-vezetők és a törvényhozó, miniszteri, politikai államtitkári tisztséget viselők.

Nem sokkal lemaradva a 10. helyre sorolták a marketinges részegység-vezetőket 448.703 forintos alapbérrel, de az első 10 legjobban fizető szakma közé tartozott az elmúlt évet illetően az üzleti szolgáltató részegység-vezető, az ügyész, a hírközlési kisszervezet vezetője, a bíró, a légijármű-vezető és hajómérnök pozíció is.

A FEOR által nyilvántartott munkakörök közül a 2005-ben legmagasabban és legalacsonyabban fizetett két pozíció különbsége elérte a 492.451 Forintos határt.

Íme néhány, HR-es szempontból kiemelt foglalkozás 2005-ös átlagos alapbére:
Humánpolitikai részegység-vezető - 429.923 Ft.
Közigazgatási középszintű vezető - 400.119 Ft.
400 E-ig
Egyéb termelői, szolgáltatási részegység-vezető - 373.721 Ft.
Adószakértő, szaktanácsadó - 371.386 Ft.
Gazdasági szervezet vezetője (igazgató, elnök, üv.igazgató, menedzser) - 355.012 Ft.
Piackutató, reklám- és marketingtevékenység - 305.634 Ft.
300 E-ig
Humánpolitikai szervező - 297.710 Ft.
Közgazdász - 292.264 Ft.
Üzletkötő - 288.272 Ft.
Szoftverfejlesztő, informatikus - 280.035 Ft.
Egyéb műszaki foglalkozások (műszaki alapfiz.) - 269.426 Ft.
Ügyvitelszervező, üzemgazdász - 268.819 Ft.
Gépészmérnök - 261.420 Ft.
Magasan képzett ügyintézők - 234.268 Ft.
Felsőfokú tanár, oktató - 215.127 Ft.
Szakorvos - 212.008 Ft.
Pénzintézeti finanszírozási ügyintéző - 210.196 Ft.
Munkavédelmi és balesetelhárítási foglalkozású -201.744 Ft.
200 E-ig
Számítástechnikai programozó - 193.452 Ft.
Fordító, tolmács - 180.477 Ft.
Építészmérnök - 178.689 Ft.
HR ügyintéző - 175.842 Ft.
Számviteli ügyintéző - 174.813 Ft.
Munkavállalási tanácsadó - 174.664 Ft.
Pénzintézeti ügyintéző - 172.190 Ft.
Trolibuszvezető - 165.297 Ft.
Középiskolai tanár - 159.955 Ft.
Kereskedelmi ügyintéző - 153.812 Ft.
Idegenforgalmi ügyintéző - 150.131 Ft.
Általános iskolai tanár - 146.141 Ft.
Üzemrendész - 143.549 Ft.
Titkárnő - 143.332 Ft.
Óvónő - 143.320 Ft.
Diplomás ápolónő - 142.537 Ft.
Gazdasági ügyintéző - 137.350 Ft.
Bér és TB-ügyintéző - 135.038 Ft.
Ügyféltájékoztató - 130.760 Ft.
Könyvelő - 130.264 Ft.
Bérelszámoló - 119.827 Ft.
Asszisztens alapbér - 105.527 Ft.
100 E alatt
Irodai adminisztrátor - 97.331 Ft.
Hostess - 91.167 Ft.
Recepciós - 81.729 Ft.
Őr, biztonsági őr - 79.650 Ft.
Portás - 75.603 Ft.
Takarító - 71.502 Ft.
Általános mezőgazdasági foglalkozások - 68.975 Ft.
Vagyonőr - 67.770 Ft.
Eladó - 67.097 Ft.
Segédmunkások - 65.078 Ft.


Nekünk az a legfontosabb, ami Önt érdekli! Kérjük, válaszoljon a főoldalon található szavazó-ládában feltett kérdésünkre, hogy hamarosan megjelenő cikkünkben minél részletesebben számolhassunk be a szakmai specifikáció alapján Önt érdeklő 2005-ös szakmai alapbérekről!
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek