kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Rogán: az MSZP a munkanélküliség pártja

Az MSZP a munkanélküliség, az adóemelés, az áremelések és a luxuskormányzás pártja - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke, aki a kormány négyéves teljesítményét értékelte szerdán.

A politikus szerint ezzel szemben a Fidesz a munka, az otthon, a család és a tisztelet pártja, amely kiáll a munkahelyteremtés, a családok és a gyerekvállalás támogatása, valamint az otthonteremtés segítése mellett, és meg akarja adni a tiszteletet és a támogatást az idősek számára is.

Az MSZP vezette kormány négy év alatt harmincnyolcszor emelt adót, nyolc új adónemet vezetett be, de az "egyik legnagyobb bűne" az volt, hogy elvette a gyermekek után járó adókedvezményt - közölte Rogán. A Fidesz kampányfőnöke részletesen szólt az áremelésekről is, külön kiemelve, hogy a lakossági gáz ára négy év alatt 67 százalékkal, míg a villamos energia ára 38 százalékkal nőtt.

A változás jegyében a Fidesz arra kéri az embereket, hogy mondjanak igent az adók - különösen a munkát terhelő adók - csökkentésére, valamint az árak, a munkanélküliség és a kormányzás kiadásainak a csökkentésére - hangsúlyozta a kampányfőnök.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek