kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Tízezres tömeg mehetne előbb nyugdíjba

Mintegy tízezer embert érintene a kormány javaslata, mely szerint az 55. életévüket betöltött tartós álláskeresők nyugdíjba mehessenek. A szakértők nem szívesen nyilatkoznak.

A korengedményes nyugdíj új fajtáját az Idősügyi Tanács szerdai ülését követő sajtótájékoztatón ismertette a miniszterelnök. Minden ötvenötödik életévét betöltött személy, aki két éve tartósan munkanélküli kedvezményesen nyugdíjba vonulhat, ismertette javaslatát Gurcsány Ferenc. Mint azt az Állami Foglalkoztatási Szolgálattól (ÁFSZ) megtudtuk, a legfrissebb adatok szerint mintegy huszonötezerre tehető az ötvenöt év feletti munkanélküliek száma. Lázár György, az ÁFSZ munkatársa saját becsléseire támaszkodva tízezerre teszi a két éve tartósan munkanélkülieket.

A FigyelőNet által felhívott szakértők nem szívesen nyilatkoznak az ügyben, mivel a javaslat konkrétumait nem ismerik, de sajnálatosnak tartják, hogy a nyugdíjak ügye ilyen mértékben kampánytémává vált. Az érintett állami szervek szintén nem adtak tájékoztatást, többek között arra hivatkozva, hogy nem ismerik a javaslatot, valamint ők csak végrehajtók.

Megkerestük a Pénzügyminisztériumot is, ám egyelőre azt a választ kaptuk, hogy most folynak számítások a javaslat hatásáról. Számok tehát még nincsenek, egyelőre a pénzügyi tárcánál sem tudják pontosan, hogy mekkora pluszterhet róna a hirtelen nyugdíjba vonuló tízezres tömeg, illetve mekkora enyhítést hozhatna az esetükben már nem felmerülő álláskeresési segély.

Bizonyosan népszerű lenne

Ádler Judit, a GKI Gazdaságkutató Rt. munkaügyi kutatója szerint népszerű intézkedés lenne, a kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a magyar lakosság szívesen választja a mégoly alacsony, viszont fix szociális jövedelmet, melyet illegálisan vagy féllegálisan megkeresett pénzekkel egészít ki. Ebben nincs semmi kockázat, hiszen a nyugdíjasok munkavállalását nem tiltja semmi.

A rendszerváltást követően a volt szocialista országok közül Magyarország volt az egyetlen, ahol a lakosság kiskapukon keresztül vonult ki a munkaerőpiacról a gazdasági sokk túlélésének érdekében. A kilencvenes évek elején igazi rokkantnyugdíjas hullám volt tapasztalható. Az ezredforduló tájékán az orvosok az egészségügyi vizsgálatokat szigorították, így visszaesett a rokkantnyugdíjba vonulók száma. Ádler Judit elmondása szerint azonban most ismét „megértőnek" mutatkoznak az orvosok, ezért a nyugdíjba vonulók több mint ötven százaléka rokkantnyugdíjasként hagyja el a munkaerőpiacot. Így az is kiszámíthatatlan, hogy mennyien „jönnek" erről a területről.

Robbanás előtt a nyugdíjrendszer?

A jelenlegi nyugdíjrendszer – a mostani kampányígéretek nélkül is – komoly finanszírozási problémákkal küzd, és hosszú távon aligha fenntartható. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly novemberi tanulmánya részletesen foglalkozott a kérdéssel, és többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy pusztán az elöregedő népesség révén milyen komoly kötelezettség hárul a nyugdíjkasszára. Az elkövetkező 5-10 évben tapasztalható átmeneti pozitív fordulatot leszámítva Magyarország népessége nagyon gyors elöregedési pályára áll 2012 után, amelynek során különösen kritikus lesz a 2035-2040-es periódus, amikor is az 1970-es években született népes generáció eléri a nyugdíjkorhatárt.

Ez idő alatt a társadalombiztosítási nyugdíjalap deficitje meredek növekedési pályát követ a jegybanki szakértők prognózisai szerint, majd a 2040-es évektől viszonylag stabilizálódik, de a hiány bizonyos átmeneti enyhülést hozó néhány év ellenére sem tud mérséklődni, és lassabb ütemben, de folyamatosan növekszik az elkövetkező száz évben. A GDP arányában kifejezve ez azt jelenti, hogy a jelenlegi vegyes nyugdíjrendszer deficitje - a kampányban elhangzó 14. havi nyugdíjak kifizetése és az 55 évnél idősebb állástalanok előnyugdíjazása nélkül is – a jelenlegi 2 százalék körüli szintről 2105-re a GDP 4,5 százalékát közelítheti.

Két évvel többet finanszíroz az állam

A kormány új ígéretével két évvel hosszabb finanszírozást vállalt be. A mostani törvények szerint ugyanis a munkanélküliségi segélyt felváltó álláskeresési járadék legfeljebb 360 napig jár, ezután már csak az önkormányzatoktól lehet rendszeres szociális segélyt igényelni. Ha azonban valaki a nyugdíjkorhatár előtt öt évvel áll, vagyis 57 éves, hiába jár le a 360 nap, továbbra is jogosult az álláskeresési segélyre. Egészen nyugdíjba vonulásáig. Az álláskeresési segély a mindenkori minimálbér 40 százaléka, vagyis ez évben 25 000 forint. Az államkasszát tehát eddig is terhelte az 57 év felettiek álláskeresési járadékának folyósítása, most azonban az 55. életévüktől kellene finanszírozniuk a havi ellátásukat.

A férfiak jobban járnak

Ádler Judit, a GKI munkaügyi kutatója a javaslattal kapcsolatban azt nyilatkozta a FigyelőNetnek, hogy az intézkedés bizonyosan költségekkel jár, de egyelőre nem lehet pontosan megmondani, mekkora összegről van szó. Annyi bizonyos, hogy a férfiak jobban járnak az elképzeléssel, mint a nők, a javaslat ugyanis nem tesz különbséget nemek között, egyaránt kiterjed férfiakra és nőkre. Ennek egyik oka a most is érvényben lévő, a javaslattal némileg rokon vonásokat mutató szabályozás, miszerint az ötvenhét életévüket betöltött nők - a rendelkezés nem terjed ki a férfiakra -, akik harmincnyolc éves munkaviszonnyal rendelkeznek, korengedménnyel nyugdíjba mehetnek. A nők nyugdíjkorhatára Magyarországon hatvankét év. A törvény lehetőséget biztosít a korengedményes nyugdíjra abban az esetben is, ha nincs meg a harmincnyolc év szolgálati viszony egy malusz rendszer keretében, arányosan csökkentett juttatással.

Ádler Judit szerint további tisztázandó kérdés az is, hogy a kétéves munkanélküliséget milyen módon ellenőrzik, a munkaügyi központokban regisztráltakra vonatkozik-e csak a javaslat, illetve egy évek óta tartósan munkanélküli háztartásbeli is beletartozik-e a körbe.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek