Megjelent: 18 éve

Drogproblémák a munkahelyeken

Az USA Munkaügyi Minisztériumának adatai szerint több mint 8 millió munkavállaló használ valamilyen illegális szert, és ez egyre nagyobb fenyegetést jelent a munkahelyi biztonságra is. Az ilyen szerekkel élő amerikaiak 73%-a alkalmazott. Egy drogellenes szervezet felmérése szerint az amerikai munkavállalók 37%-a tapasztalja úgy, hogy az elmúlt 5 év során nőtt a munkahelyi droghasználat. A válaszadók többsége támogatná a drogtesztek alkalmazását. Szerintük főképpen azokat kellene szűrni, akik a beosztásukból adódóan közvetlen felelősséget viselnek másokért.

Az alábbiakban a probléma elterjedtségének érzékeltetése mellett bemutatjuk az ellenőrzés lehetőségeit, továbbá azt is, mit tehetnek a munkaadók annak érdekében, hogy hatékony eszközökkel megelőzzék a kábítószer-használatból adódó munkahelyi problémákat, még mielőtt azok súlyos gondot okoznának a vállalatnak.


Széles körű érintettség

A munkavédelmi tanácsadó cégek vizsgálatai azt mutatják, hogy minden egyes munkahelyi droghasználó - az egyébként is magas egészségügyi és munkavédelmi kiadásokon felül - átlagosan évi 11-13 ezer USD többletköltséget okoz a munkaadónak. Amennyiben a munkaadó nem rendelkezik drogellenes politikával, nagy az esélye annak, hogy az alkalmazottai között legalább egy droghasználó van.

A felmérések és kutatási eredmények ellenére számos munkaadó véli úgy, tévesen, hogy ez nála nem fordulhat elő. Amint azonban elindítanak egy drogellenes politikát, és elkezdik drogteszteknek alávetni a dolgozókat, meglepve tapasztalják, hogy ők sem kivételek.

Jó példa erre egy kisebb fuvarozó vállalat esete: amikor egy munkavédelmi tanácsadó cég munkatársa javasolta a tulajdonosnak, hogy végeztessen drogtesztet a dolgozóival, az rendszeresen elutasította a javaslatot, mondván hogy ez egy kis cég, mindössze 63 alkalmazottal, náluk nincs szükség ilyesmire. Pár év elteltével azonban a tulajdonos maga kereste meg a munkavédelmi tanácsadót, mert azt tapasztalta, hogy valami nagyon nincs rendben a cégénél, és egy drogellenes munkahelyi programot kívánt elindítani.

A tanácsadó cég munkatársai segítséget nyújtottak a program kidolgozásában, drogellenes plakátokat helyeztek el a telephelyeken, és szórólapokon tájékoztatták a dolgozókat. 45 nap elteltével váratlanul megjelentek, hogy minden dolgozót drogtesztnek vessenek alá. Ekkor 9 dolgozó azonnali hatállyal felmondott. Egy-kettő közülük talán csak a személyiségi jogainak megsértése miatt tiltakozott így, a többiek drogtesztje azonban bizonyosan pozitív lett volna.

Az 54 ellenőrzött dolgozóból 19-ről derült ki, hogy marihuánát használt, és több dolgozó szervezetében találtak kokaint. A munkaadót megdöbbentették az eredmények. A legtöbb munkaadónak fogalma sincs arról, hányan dolgoznak kábítószer befolyása alatt.


A drogtesztek fajtái és a várható eredmények

Számos kábítószer-tesztelési eljárás ismert: vér- illetve vizeletvizsgálat, hajminta ellenőrzés stb. A vérvizsgálatot általában csak rendkívüli esetekben alkalmazzák, például ha a dolgozó egy munkahelyi baleset miatt önkívületi állapotban van, illetve ha azt bírósági végzés írja elő. A hajmintavizsgálat költsége 115-150 USD között van, de amíg a kábítószer-használatot a vizeletvizsgálat például csak 1-4 napra visszamenőleg tudja kimutatni, addig az a hajból akár 90 napra visszamenőleg is igazolható. Az Egyesült Államokban évente elvégzett mintegy 55 millió drogteszt 90%-a vizeletvizsgálat. Ennek költsége munkavállalónként kb. 44 USD.

Túlzottak azok a híresztelések, miszerint a drogtesztet nagyon könnyű kijátszani. Az előre bejelentett vizsgálatoknál erre van bizonyos esély, a váratlan ellenőrzések esetében azonban szinte lehetetlen csalni. Szúrópróbaszerű mintavétel esetén célszerű évente a dolgozók 50%-át tesztelni.

A drogtesztek eredményessége az alábbi költség/haszon elemzési példával illusztrálható: egy 100 alkalmazottat foglalkoztató vállalat számára, ahol a munkaerő cserélődése 30%-os, a drogtesztelés dolgozónként évi 44 USD-ba kerül. Ha a munkaadó mind a 30 újonnan felvett dolgozón elvégzi a tesztet, és szúrópróbaszerűen ellenőrzi a munkavállalók 50%-át, az évi 80 drogtesztet jelent. Ehhez jön még 20, balesetek után kötelezően illetve alapos gyanú esetén ajánlottan elvégzendő teszt: ez évente összesen 100 drogteszt, vagyis a társaságnak a drogmentes munkahelyi program megvalósítása évi 4400 USD-ba kerül, ami igen hatékonynak mondható.

Az első 3-4 hónap során a szúrópróbaszerűen elvégzett teszteknek várhatóan mintegy 5-20%-a lesz pozitív. A magasabb százalék elsősorban az építőiparban és a vendéglátó-ipari szektorban dolgozókra jellemző. A kiskereskedelemben és a hivatalokban dolgozók esetében ritkábban találnak pozitív eredményt.

Legkésőbb az első év végére a pozitív esetek aránya 50-80%-kal csökken, vagyis a 20%-ból 5%, az 5%-ból pedig akár 1% is lehet. Egy átlagos 100 főt foglalkoztató társaság, amelynél korábban 5 és 24 fő között volt a drogfogyasztó dolgozók száma, akik esetleg még kábítószer terjesztésével is foglalkoztak a munkahelyen, hamarosan drogmentessé válik.

Ennek számos pozitív következménye mutatkozik: a termelékenység nő, a termékek és szolgáltatások minősége javul, kevesebb lesz a hiányzás, csökken a balesetek és a kártérítési igények száma, a biztosítási díjak nem emelkednek, a berendezésekben és a készletekben pedig kevesebb kár, illetve hiány keletkezik.

Ha azt a 4400 USD-t, amelyet egy 100 fős társaságnak évente a drogmentes munkahelyi programra kell fordítania, elosztjuk a 365 nappal és a dolgozók számával, akkor kiderül, hogy a program dolgozónként és naponként alig 12 centbe, vagyis egy helyi telefonhívás díjának a felébe kerül naponta. Ez pedig elég biztos befektetésnek tűnik!


Sikeres munkahelyi drogmentesítési program 14 lépésben

1. A munkaadó jogi védettsége érdekében el kell készíteni írásban a drogmentes munkahely programját ismertető politikát, és minden dolgozónak el kell juttatni egy példányt. A dolgozóknak aláírásukkal kell igazolniuk, hogy megértették és tudomásul vették a politikát, és az aláírt példányt a személyi anyagukhoz kell csatolni.

2. "Drogmentes munkahely" vagy más hasonló feliratok elhelyezése a parkoló bejáratánál, az épület kapujában és az előcsarnokban, a pihenő helyiségekben és a blokkoló órák fölött. Ilyen feliratokat a munkaerő-felvételi hirdetményeknél is célszerű megjelentetni.

3. A kábítószerekkel való visszaéléssel kapcsolatos felvilágosító anyagok (pl. szórólapok, videók) eljuttatása minden vezetőhöz, közvetlen termelésirányítóhoz és a beosztottakhoz évente egyszer.

4. Minden felvételre jelentkező munkavállalónál el kell végezni az előzetes drogtesztet. Azok jelentkezését, akiknek a tesztje pozitív, azonnal el kell utasítani, függetlenül attól, hogy mennyire tűnnek alkalmasnak egyébként, illetve hogy a társaságnak mennyire sürgős az álláshely betöltése.

5. Minden álláshirdetésben fel kell tüntetni, hogy az állás betöltéséhez a jelentkezőknek drogtesztnek kell alávetniük magukat.

6. A szúrópróbaszerűen végzett drogtesztek esetén évente a dolgozóknak legalább 50%-át kell ellenőrizni. Az alkalmazotti létszámtól függően minimum hetente vagy havonta egyszer végezzenek szúrópróbaszerű ellenőrzést.

7. "Alapos gyanú" esetén drogtesztet kell végezni a munkavállalón, amennyiben olyan magatartást tanúsít, illetve olyan fizikai jeleket tapasztalnak rajta, amely arra utal, hogy valamilyen tudatmódosító szert használ.

8. Szervezzenek drogmegelőzési tanfolyamokat legalább évente egyszer a vezetők és termelésirányítók számára. A tanfolyam segítséget nyújt számukra, hogy felismerjék beosztottjaiknál a droghasználat jeleit, és megismerjék azokat a módszereket, amelyekkel a leghatékonyabban megelőzhetik a kábítószer-használatból adódó munkahelyi problémákat, mielőtt azok súlyos gondot okoznának a társaságnak.

9. Baleset utáni drogtesztet kell végezni a dolgozókon minden olyan esetben, amikor súlyos sérüléssel és/vagy anyagi kárral járó, esetleg emberéletet követelő baleset történt. (Az USA 40 államában nem jár kártérítés azoknak a munkavállalóknak, akik kábítószer hatása alatt okoztak balesetet, és az esetek többségében munkanélküli segélyben sem részesülhetnek.)

10. A drogtesztek során vett labormintákat kizárólag hivatalos állami laboratóriumokban elemeztessék, hogy az eredményeket a későbbiekben ne lehessen megkérdőjelezni.

11. Minden "pozitív" tesztet egy hivatalos laboratóriumban meg kell ismételni.

12. Az üzemorvost minden "pozitív" eredmény esetén vonják be a folyamatba.

13. Minden munkavállaló teszteredményét szigorúan bizalmasan kell kezelni. Csak azokat értesítsék a kábítószertesztek eredményeiről, akiknek tudniuk kell róla.

14. A társaság írásos drogellenőrzési politikájának valamennyi előírását szigorúan, igazságosan és valamennyi munkavállaló esetében azonos módon be kell tartani.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek