kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Betekintés a MOL Rt. cafeteria rendszerébe (II.)

Hogyan ütemezi a MOL Rt. a cafeteria juttatások kifizetését? Melyek a legkedveltebb cafeteria elemeik? Hogyan számolják ki a juttatási költségeket és vajon valóban megéri-e a cafeteria rendszer alkalmazása? - erre adunk választ cikkünk második és egyben befejező részében.

Ütemezés és számlaadás
Mint arról Dr. Széki Zsuzsa a MOL Rt. kompenzáció fejlesztés igazgatója a március 22-ei HR Mesterkurzuson beszámolt , a juttatások kiadásának ütemezése eleinte komoly gondot jelentett az ő cégük számára is. "Az elemek ütemezésénél a rendszer indításakor év eleji utalással kezdtünk, de a nagy fluktuáció miatt túl költséges volt ez a módszer. Ezért rátértünk a havi utalásra, amely alól csak egy-két kivétel van. Így félévente postázzuk az ebédjegyeket, évesen pedig kizárólag az üdülési csekket." Ez sokkal jobban tervezhető kiadásokat biztosít a cég számára.
Ami a számlás elszámolást illeti, így nagyon sok adminisztrációval jár ezért, "2006-ban számlát csak az internetről és a tömegközlekedési költségekről fogadunk el".
Fontos, hogy a számlák elfogadásánál fokozottan figyeljünk oda az esetleges visszaélések kiszűrésére a pár évvel ezelőtti tapasztalatok alapján.

A cafeteria rendszer 'csemegéi'
A szakember a MOL eddigi tapasztalataiból leszűrve arról számolt be, hogy bár próbálták jóval színesebbé tenni a cég cafeteria rendszerét, mégis úgy tapasztalták, hogy hozzávetőlegesen 10 juttatási elem iránt a legnagyobb a kereslet a dolgozók részéről.

Ezek kedveltség alapján sorrendben a következők:
1.Egészségpénztár
2.Étkezés
3.Nyugdíjpénztár
4.Önsegélyező pénztár
5.Lakás, munkásszállás
6.Üdülés
7.Iskolakezdési utalvány
8.Munkába járás, bérlet
9.Üzemanyag hozzájárulás
10.Választható béren kívüli juttatásként: készpénz juttatás.
Ezektől némileg lemaradva további juttatásként biztosítottak az internet utalvány, a kultúra utalvány, a biztosítások és a részvényjuttatás.

Szintén érdekes, hogy a cafeteria rendszerben igényelt juttatások az igénylés forintosított összegében a következő sorrendet mutatták az első 5 helyen:
1.Egészségpénztár
2.Nyugdíjpénztár
3.Önsegélyező pénztár
4.Étkezés
5.Lakás, munkásszállás.
A 2005-2006-os összesítésben igen nagy eltérés mutatkozott az önsegélyező pénztárakat választó létszám tekintetében. Míg 2005-ben alig 1700-an igényeltek önsegélyező pénztári juttatást, addig az idei igénylők száma már elérte a 2900 főt. Visszaesés mutatkozott azonban az igénylők számában a nyugdíjpénztárt választók és az iskolakezdési utalványt választók létszámában is.
De vajon milyen költségekkel járnak ezek a munkáltatók irányába milliós nagyságrendben történő juttatások a MOL részére?

Számoljunk a költségekkel! - Miért éri meg?
"Meg kellett vizsgálnunk azt is, hogy az egyes, már korábban alkalmazott, vagy újonnan bevont cafeteria-elemek esetén milyen átváltási szorzóval kell számolnunk". Tehát, hogy valójában mint munkáltató, mennyit kell költenünk egy százezres X juttatás igénybevétele esetén. Alapjaiban véve tehát az egyes elemek költségeinek meghatározásánál összegeznünk kell a munkáltatót terhelő bevont elemek összes járulékos és kapcsolódó költségeit, így kaphatjuk meg az előbb említett, általunk meghatározott átváltási szorzókat. Így az összesített SZJA-val, TB-vel és munkaadói járulékkal (továbbiakban: MAJ) terhelt választott elemek -munkáltatói szempontból- tényleges ráfordítási költségét kapjuk meg.
Ilyenkor szembesülhetünk azzal, hogy példának okáért egy 100.000 forintos összegű egészségügyi hozzájárulás a maga SZJA, TB és MAJ-mentességével 1-es átváltási szorzót fog
produkálni, tehát semmilyen pluszköltséget nem jelent számunkra, míg egy ugyanilyen mértékű lakás-takarékpénztári hozzájárulás 29 %-os TB mértékkel, így 1,29 százalékos szorzóval plusz 29.000 forintunkba fog kerülni.

Pontosan az ezeket érintő adó-, és törvénymódosítások miatt a béren kívüli juttatási rendszer -mint minden más cég esetében- a MOL-nál is évről évre módosításra szorul. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy a törvény által biztosított kedvezmények időszerű kihasználásával a MOL gyakorlatában bizonyított, hogy a dolgozók is sokkal jobban járnak egy bevált és hatékony cafeteria rendszer alkalmazásával. Erről tanúskodnak a számok is: míg egy átlagos munkabér kifizetése során a munkavállaló készhez kapott jövedelme 37,8 %, az általa fizetendő járulékok mértéke 37,1 % és a munkáltató által fizetendő járulékok mértéke 25,1 %, addig egy adómentes értéket nem meghaladó cafeteria esetén a munkavállaló jövedelme akár a teljes 100 % is lehet.


Mint arról Dr. Széki Zsuzsa záró mondataiban beszámolt, "a MOL Rt. nem titkolt célja, hogy juttatási rendszerével hosszú távon is motivált, tehetséges, kiváló nemzetközi szaktudású munkaerőt szerezzen és tartson meg". Ehhez egy olyan kiváló cafeteria rendszerre is szükség volt, mint a napjainkban is alkalmazott és prezentált MOL juttatási rendszer.


Garai Katalin


Ön is szeretné hasonló gyakorlati HR-ismerettekkel bővíteni tudásbázisát? Látogasson el a HR Mesterkurzus következő, április 19-ei rendezvényére, ahol munkajogi és munkaügyi ellenőrzési témában bővítheti ismereteit.
Bővebb információkat aloldalunkon, a HR Club oldalán olvashat az alábbi címre kattintva:
"HR Club - HR Mesterkurzus"

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek